Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 2. szám - Kürtös József: Hozzászólás Klenk Vilmos: „Szabadalommegsemmisítési eljárás – ma” című előadásához
Hozzászólás Klenk Vilmos: „Szabadalommegsemmisítési eljárás - ma” című előadásához 13 jövőben még hasznos lehet - hanem az elbírálása is sok bizonytalanságot rejt magában. Az RSzt. 3. §-a szerint: „A technika adott állásához képest haladást jelent a megoldás, ha annak révén eddig ki nem elégített szükséglet elégíthető ki vagy valamely szükséglet az eddiginél előnyösebben elégíthető ki.” A miniszteri indokolásból: „A találmányt általában akkor lehet haladónak tekinteni, ha a kitűzött feladatot az eddig ismert megoldásoknál tökéletesebben, előnyösebben, hasznosabban oldja meg, vagy eddig meg nem oldott feladatot old meg...” A haladó jelleg törvényi meghatározásában kifejezésre jut, hogy a technika állásához tartozó megoldások közül azokkal kell a találmányt szembeállítani, amelyek ugyanannak a szükségletnek a kielégítésére irányulnak. (Az eddig ki nem elégített szükséglet kielégítése esetén a haladáshoz nem férhet kétség, így ezzel a kérdéssel a továbbiakban nem foglalkozom.) A miniszteri indokolás a szükségletet a találmány elé kitűzött feladattal hozza összefügésbe. A kettő ugyan fogalmilag nem azonos, de nincs más fogódzónk a szükséglet szabadalomjogi tartalmát illetően. Ebből az következik, hogy az ellentartott megoldásnak ugyanazt a feladatot kell megoldania, mint a találmánynak, ellenkező esetben eleve össze sem vethető a találmány a korábban ismertté vált megoldással, a haladójelleg szempontjából. Annak a megállapításához, hogy a találmány milyen feladatot old meg valójában, csakis a legközelebbi technika állásából lehet kiindulni. Amint Klenk Vilmos előadásában is elhangzott, a találmány haladó jellegét a technika adott állásától való eltérés kell hogy megalapozza. Az előadó ehhez hozzátette, hogy a megsemmisítési eljárásban a kérelmező által érvényesített és feltárt előzmény határozza meg a technika adott állását. Ez természetesen csak akkor van így, ha az eljárás során hivatkozott előzmény közelebb áll a találmányhoz, mint a bejelentési szakaszban megállapított technika állása. Leszögezhető, hogy egy olyan korábbi megoldás, ami nem rendelkezik a találmánynak a technika állásához tartozó legközelebbi megoldás közös jellemzőivel, eleve nem alkalmas a találmány haladó jellegének kétségbe vonására, hiszen szükségképpen más a feladata, mint a találmánynak, vagyis nem ugyanannak a szükségletnek a kielégítésére szolgál. Csakhogy a feladatok azonossága gyakorlatilag sohasem teljesül. Tételezzük fel, hogy két feltaláló ugyanabból az ismert megoldásból indul ki, és ugyanúgy fogalmazza meg a feladatot. A létrehozott két találmány különböző lesz. Ez nem meglepő, hiszen ugyanannak a feladatnak több megoldása is lehet. Ám ha a megoldások ismeretében újra megvizsgáljuk, hogy mi is az a feladat, amit valójában megoldottak, akkor a két találmány esetében a feladatok csak egy pontig lesznek azonosak, azután el fognak térni egymástól. Lehet, hogy csak kevéssé, de lehet, hogy komoly mértékben. A feladat és a megoldás ugyanis - a megoldáshoz fűződő hatások révén - egymással kölcsönhatásban áll. A szó szerinti egyezés esetét leszámítva nincs két találmány, ami hajszálpontosan ugyanazt a feladatot oldaná meg. Lehet persze arra hivatkozni, hogy a kielégített szükséglet (a megoldott feladat) azonosságának elbírálása során muszáj bizonyos elhanyagolásokat tenni, hogy az életszerűség talaján maradjunk. Ám semmilyen támpont nincs arra nézve, hogy az elhanyagolásnak mi a megengedhető mértéke. A fentiekkel arra kívántam rámutatni, hogy a haladó jelleg elbírálásának már az első lépése is immanens bizonytalanságot rejt magában, ami feloldhatatlan. Mindez akadémikus problémának tűnhet, de valójában nagyon is gyakorlati. Megsemmisítési ügyekben, a haladó jelleg vizsgálatakor ugyanis nem az az első kérdés, hogy milyen hatásában múlja felül a találmány az ellentartott megoldást, hanem az, hogy egyáltalán szabad-e összevetni a kettőt. A helyes válasz általában nem, és ez már önmagában érthetővé tenné, hogy miért olyan ritka a szabadalmak megsemmisítése haladójelleg hiányára való hivatkozással. A haladójellegre irányuló támadás elutasítása általában mégsem ezen az alapon történik. Tapasztalatom szerint olyan esetben szokás kimondani az összevethetőség hiányát, ha a feladatok különbözősége nyilvánvaló, például ha a találmány az ellentartott megoldástól már a tárgykörében is eltér. A tanács legtöbbször belemegy az összehasonlításba, és ennek alapján állapítja meg, hogy a haladó jelleg elleni támadás nem alapos. Az indokolásban azután kifejtésre kerül, hogy miért nem látta bizonyítottnak a tanács a haladó jelleg hiányát a kérelmező által felhozott, korábbi megoldáshoz képest. Nos, a haladó jelleg hiánya - kivételes esetektől eltekintve - eleve nem bizonyítható. Ennek oka magának a követelménynek a belső ellentmondása. Kivételes esetnek azok a találmányok minősülnek, amelyeknél a haladás hiánya kizárólag magából a megoldásból fakad. Ilyen az az eset, amikor a találmány egy az egyben azonos egy korábbi megoldással, illetve amikor a találmány valamely hatása alapján szükségletkielégítésre alkalmatlan. Ezek határesetek. Az elsőnél az újdonság, a másodiknál a gyakorlati alkalmazhatóság felől is megközelíthető a szabadalmazhatóság hiánya. A találmányok döntő többségénél - legalább részben - külső körülményektől függ a szükségletkielégítés szempontjából előnyösnek vagy hátrányosnak minősülő hatás, nevezetesen a társadalmi, gazdasági, technikai és természeti környezet alakulásától, amire a találmánynak nincs, vagy csekély a befolyása. A haladás tehát egy időben változó pozíció, ami előre megjósolhatatlan a szabadalmi oltalom tartamára. Ez azonban a problémának még mindig csak az egyik része. Az összehasonlítás mikéntjére az RSzt. 3. -ához fűzött miniszteri indokolás a következő iránymutatást adja:
