Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - Technikatörténet. Tihanyi Katalin: Az Ikonoszkóp magyar vonatkozása. Megemlékezés Tihanyi Kálmán életéről és munkásságáról
Ipaijogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 102. évfolyam IV. 1997. augusztus TECHNIKATÖRNÉNET TIHANYI KATALIN Az Ikonoszkóp magyar vonatkozása Megemlékezés Tihanyi Kálmán életéről és munkásságáról* Tavalyi budapesti tartózkodásom során ajúlius 30-i MagyarHírlapban olvastam azt a cikket, amelyben Demszky Gábor főpolgármester írt a büszkeségről, mely eltölthet bennünket olimpikonjaink eredményei láttán. Naplóm szerint akkor arra gondoltam, milyen kár, hogy különösen itt, Magyarországon kevesen tudják, milyen jelentős szerepetjátszott a magyar műszaki tudás annak az eszköznek a megvalósulásában, amelyen százmilliók láthatták az Atlantában zajló eseményeket. Éppen ezért vettem örömmel a felkérést és vállaltam el, hogy az 1997-es Távközlési Világnap és az elektron felfedezésének centenáriuma alkalmából rendezett konferencián elmondjam, amit e témával kapcsolatos közel húsz éve folytatott kutatómunkám során édesapám, Tihanyi Kálmán életéről és munkásságáról megtudtam. Elgondolkodva azon, amit ma mondani szeretnék, eszembe jutott egy Jean Jacques Rousseau-nak tulajdonított mondás, miszerint „a történelem az a hazugság, amelyben a történészek megegyeznek”. E nézetet tökéletesen illusztrálja az az eset, amely közvetve előadásom tárgya: a töltéstárolás elvének és az erre alapozott televízió kialakulásának története. Fontos itt megjegyezni, hogy a szakma, valamint a történészek, lexikonszerkesztők és muzeológusok - legalábbis a múltban, mielőtt a tények és ezek dokumentumai felszínre kerültek volna - nem tudhatták, hogy amit az újságok írtak, Rousseau-nál tapintatosabban kifejezve, nem felel meg a valóságnak, tehát megszületett a mítosz. Látszólag nem volt ok a kételkedésre, a levéltári ellenőrzésre, s így az évtizedeken át tartó ismétlés erejével a mítosz történelemmé vált. Azon kevesek, akik ugyan köz* A Távközlési Világnap alkalmából 1997. május 21-én a PKI-FI konferenciatermében elhangzott előadás szerkesztett, illusztrált változata. vétlenül jelen voltak az eseményeknél és talán észrevették, hogy a császár öltözéke enyhén szólva hiányos - divatos kifejezéssel: „virtuális” öltözék-jobbnak látták hallgatni, hisz egzisztenciájukat, előmenetelüket féltették. Ez a történet a korábban elfogadott formájában úgy szólt, hogy az Ikonoszkópot és általában a töltéstárolás elvén működő televíziót Vladimir Kozma Zworykin, az amerikai Radio Corporation laboratóriumának vezetője találta fel. A témával foglalkozók közül valójában kevesen tudják, de egyre többen sejtik, hogy ezt a történetet tulajdonképpen egy szűkebb érdekcsoport által szerkesztett változatban ismerte meg a világ. Robert Sobel RCA című, 1986- ban kiadott könyvéből tudjuk, hogy Eugene Lyons és Carl Dreher szerzők David Sarnoffról, az RCA alapítójáról írt életrajzai mellett a forrás, amelyre a későbbi szerzők támaszkodtak, az az 56 kötetes, 388 fejezetet tartalmazó, 13 000 oldalas könyv, amelyet Elmer Bucher - az RCA alkalmazottja - 20 éven át írt, és Sobel szerint maga Sarnoff javított. Először is tekintsük át, melyek voltak a televízió technikai fejlődésének mérfdöldkövei: ki, hogyan, és mivel járult hozzá ezen médium kialakulásához? Köztudott, hogy a távolbalátás első lépéseként a történészek Paul Nipkow 1884-ben bejelentett javaslatát tartják számon. Az ő zseniális ötlete - az, hogy a képet sorokra és ezen belül képelemekre bontva továbbítsuk - alapelvében éppúgy maradandó volt, mint az a nagy, Ayrton és Perry által négy évvel korábban készített mechanikus szem, amelynek „retinája” szelénből volt. Később különböző javaslatok láttak napvilágot a Nipkow-tárcsa alkalmazására, illetve helyettesítésére más mechanikus rendszerű
