Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - Ficsor Mihály: Védjegyjogunk és az európai integráció
Védjegyjogunk és az európai integráció 27 vevőn kívül másnak nem ad használati engedélyt, viszont a maga számára megőrzi a védjegyhasználat jogát. A másik esetben a védjegyjogosult nemcsak arról mond le, hogy további használati engedélyeket adjon, hanem arról is, hogy a védjegyet maga használja. A gyakorlatban nem ritkán előforduló anomália orvoslására ad módot az a szabály, amely kizárólagos licencia esetén az engedély kizárólagosságának megvonására hatalmazza fel a védjegyjogosultat abban az esetben, ha a licenciavevő az elvárható időn belül nem kezdi meg a védjegy használatát. E rendelkezés természetesen - akárcsak a használati szerződések szabályozása általában - diszpozitív, azaz csak a felek eltérő megállapodása hiányában érvényesül. A törvény újraszabályozza - az eddigi szabályozást nagyban továbbfejlesztve - a védjegybitorlást és annak jogkövetkezményeit (27. §).34 A változások indokaiként megemlíthető a TRIPS-egyezmény vagy az Európai Megállapodásnak a jogérvényesítésre is vonatkozó rendelkezése. A legfontosabb azonban talán mégis az, hogy immár nem lehetett tovább tűrni a hazai iparjogvédelemnek az akadozó és kevéssé hatékony jogérvényesítés miatti elértéktelenedését. A bitorlás új szabályozása mindenekelőtt egyértelművé teszi, hogy az oltalom hatálya alá eső bármely védjegyhasználati cselekmény, azaz a védjegyjogosultat megillető kizárólagos használati jog bármely megsértése védjegybitorlásnak minősül. Fenntartja a törvény az objektív és a szubjektív jogkövetkezmények megkülönböztetésén alapuló rendszert. Kiegészíti azonban az objektív - tehát a bitorló magatartásának felróhatóságától függetlenül alkalmazható - jogkövetkezményeket a bitorló adatszolgáltatási kötelezettségének előírásával. A bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról a jövőben a bitorlónak adatot kell szolgáltatnia. Változás az objektív jogkövetkezményeket illetően az is, hogy - szemben az eddigi szabályozással - az új törvény módot ad a jogsértő termékek és csomagolóanyagok, illetve a jogsértésre használt eszközök és anyagok megsemmisítésére, ha technikai vagy más okból nem lehetséges ezeket megfosztani jogsértő mivoltuktól. A lefoglalt eszközök és anyagok - megsemmisítés helyett elrendelt - értékesítésére a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi Lili. törvény szabályai az irányadók. Emellett szintén a hatékony jogérvényesítést szolgálja, hogy a törvény lehetőséget ad a bitorló tulajdonában nem lévő - de jogsértő - termékek és egyéb dolgok lefoglalására is, ha a tulajdonos tudta vagy kellő körültekintés mellett tudhatta volna, hogy azokat védjegybitorlásra használják vagy védjegybitorlást valósítanak meg. Az ilyen tulajdonos és a védjegybitorló viszonyában keletkező polgári jogi igények érvényesítését e szabály természetesen nem zárja ki. A szubjektív jogkövetkezmény a kártérítés, mely a polgári jogi felelősség szabályai szerint ítélhető meg. A törvény újdonságot tartalmaz annak kimondásával is, hogy védjegybitorlás miatt a még nem lajstromozott megjelölés bejelentője is felléphet. A bitorlási pert azonban ilyen esetben fel kell függeszteni mindaddig, amíg a védjegy lajstromozása tárgyában nem születik jogerős határozat (29. §). A polgári jogi szankciók vámjogiakkal is kiegészültek: bitorlás esetén a védjegyjogosult követelheti a vámhatóság intézkedését a bitorlással érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására (28. §). Remélhetőleg a vámhatóság intézkedéseit részletesen szabályozó kormányrendelet is hatályba lép a törvénnyel együtt. Az anyagi jogi szabályok mellett az eljárásiak is korszerűsödtek a hatékonyság fokozása érdekében. A törvény a Polgári Perrendtartás szabályaira építve speciális előírásokat állapít meg az iparjogvédelmi és szerzői jogi bitorlási perekben alkalmazható ideiglenes intézkedésre (95. § és 120. §).35 Nem téréi azoktól olyan értelemben, hogy akár gazdagítaná, akár szűkítené az ideiglenes intézkedés alkalmazásának feltételeit. Ellenben törvényi vélelmet állít fel arra nézve, hogy védjegybitorlás miatt indított perekben az ideiglenes intézkedés egyik előfeltétele fennáll: az intézkedést a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni. Ehhez a kérelmezőnek csupán azt kell igazolnia, hogy a védjegy oltalom alatt áll, valamint, hogy ő a védjegyjogosultja vagy olyan használója, aki jogosult saját nevében fellépni a bitorlással szemben. A törvényi vélelem csupán az ideiglenes intézkedés alkalmazhatóságának egyik feltételére vonatkozik, természetesen nem pótolja, nem teszi mellőzhetővé a többi feltétel meglétét (azaz pl. a tények valószínűsítését, vagy annak megállapíthatóságát, hogy az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket). Az új szabályozás a törvényi vélelem megdőlésének jogkövetkezményét fűzi ahhoz, ha a jogosult késlekedik a bitorlás elleni fellépéssel. Hangsúlyozni kell, hogy ilyen esetben csak a törvény 95. §-ának 121 bekezdése szerinti vélelem dől meg, nem válik viszont kizárttá, hogy a jogosult az általános szabályok szerint kérjen ideiglenes intézkedést a bitorlási perben. A törvény határidőt is szab az ideiglenes intézkedés tárgyában való döntésre, másként a hatékony és gyors jogérvényesítésre nem volna esély. Emellett — a TRIPS-egyezmény irányadó szabályaival összhangban - a védjegyjogosultra kedvező előírást tartalmaz a bizonyítási kötelezettséget, a bizonyítékok szolgáltatását illetően is. Az előzetes bizonyítás is járhat az érintett fél jelentős sérelmével, kárával; ennek kompenzálását, illetve az előzetes bizonyítás gyakoribb elrendelését szolgálja a törvénynek az a szabálya, amely módot ad a bíróságnak arra, hogy bitorlási perekben az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kösse.
