Iparjogvédelmi Szemle, 1997 (102. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - Ficsor Mihály: Védjegyjogunk és az európai integráció
22 Ficsor Mihály oltalomszerzési és jogérvényesítési költségek, valamint a nyelvi probléma megoldatlansága, sőt, talán megoldhatatlansága miatt. És ha még ehhez hozzávesszük az oltalom közösségi szintű kimerülésének tanát, látható, hogy a tenni akarásnak még van tere és értelme az EK iparjogvédelmi és szerzői jogi jogalkotásában.14 Melyek voltak e közösségi jogalkotásnak azok az eredményei, amelyeket figyelembe kellett vennünk védjegyjogi szabályozásunk reformja során? A legfontosabb az az irányelv volt, amelyet az Európai Közösségek Tanácsa adott ki a tagállamok védjegyjogszabályainak közelítésére.15 A 89/104/EGK irányelv szabályozza a védjegyoltalomban részesíthető megjelölések körét, a lajstromozás elutasítására, illetve a védjegy törlésére okot adó körülményeket, az oltalomból eredő jogokat, a védjegy használatával kapcsolatos követelményeket és a használat elmulasztásából adódó jogkövetkezményeket. Az irányelv a harmonizációnak azt a technikáját alkalmazza, hogy egyfelől meghatározza azokat a követelményeket, amelyeknek a tagállami jogszabályoknak meg kell felelniük, másfelől szól arról is, hogy a tagállamok még - opcionálisan, választásuk szerint - milyen további szabályokat állapíthatnak meg. Az irányelv ezáltal vegyíti a tagállamokra kötelező jogharmonizációt az opcionális (avagy fakultatív) harmonizációval. Az új védjegytörvény megalkotása során az irányelv kötelező erővel megfogalmazódó (és nem csak az EK-n belül releváns) előírásaival teljes összhangot kellett teremtenünk, az irányelvben felkínált további szabályozási lehetőségekről pedig egyedileg kellett határozni, eldöntve, hogy e lehetőségek közül melyeket váltsa valóra a magyar védjegyjog.16 Ez utóbbi döntések meghozatalához a hazai védjegyjogi hagyományok és gazdasági viszonyok, az EK tagállamainak jogszabályai, valamint a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelet17 anyagi jogi rendelkezései adtak támpontot. Az irányelv mellettjogharmonizációs szempontból nem lehetett mellőzni a közösségi védjegyről szóló - már említett - 40/94/EK rendelet figyelembevételét sem. Jogharmonizációs kötelezettségeink azonban a közösségi rendeleteknek csupán azokra a rendelkezéseire értelmezhetők, amelyek érvényesülése a közösségi kereteken, mechanizmusokon kívül, a közösségi intézményrendszer közbejötté nélkül is elképzelhető. A közösségi védjegyről szóló rendelet ilyen nézőpontból vegyes képet mutat; mindazonáltal azok a szabályai vannak jelentős többségben, amelyek csak a Közösségen belül értelmezhetők és érvényesíthetők. A rendelet ugyanis szupranacionális, a Közösség egészére kiterjedő védjegyoltalmat vezet be; a közösségi védjegyoltalom hatálya csak csatlakozásunkat követően terjedhet ki Magyarországra. Hogy miként, arról még később lesz szó. A rendelet szabályai azonban mégsem közömbösek a mai helyzetben sem számunkra. Egyrészt magyar bejelentők is igényelhetnek közösségi védjegyoltalmat. Másrészt - amint arról már szó volt - fontos adalékot szolgáltatott a rendelet a hazai védjegyjogi reformhoz is, amennyiben a közösségi védjegy oltalmazhatósági feltételei, a lajstromozási akadályok és a törlési okok, a közösségi védjegy használatára vonatkozó rendelkezések tükrözik, hogy közösségi szinten milyen megoldásokat fogadtak el az irányelvben a tagállamok nemzeti jogalkotása számára felkínált szabályozási lehetőségek közül. Emellett a közösségi védjegyeljárások szabályozása is érdekes volt a magyar jogalkotás számára, de csak azzal a fenntartással, hogy a közösségi és a nemzeti védjegyeljárásoknak szükségképpen eltérő követelményeket kell kielégíteniük. A közösségi jogszabályok közül végül azt a rendeletet kell megemlíteni, amelyet a Tanács adott ki a hamisított, bitorlással előállított áruk szabad forgalomba kerülésének, exportjának, újbóli exportjának vagy felfüggesztési eljárás alá vonásának megtiltásához szükséges intézkedésekről. Ez a 3295/94/EK rendelet,19 melynek fő célja, hogy hatékony és gyors vámhatósági intézkedéssel megakadályozzák a hamisított védjeggyel ellátott áruk behozatalát, kivitelét és forgalomba hozatalát. A közösségi jogszabályokon kívül jogharmonizációs szempontból gazdag tanulságokkal szolgált az Európai Bíróság joggyakorlata is. Az Európai Bíróságnak azokat az ítéleteit,20 amelyek az áruk szabad mozgásának követelményét és a szellemi tulajdonjogoknak a tagállamokban megvalósuló territoriális védelmét egyeztetik össze, annak ellenére szem előtt kellett tartanunk, hogy a Bíróság egyértelművé tette: az ezekben az ítéletekben kialakított jogelvek a Közösségen kívüli országokkal folytatott kereskedelemben még társulási megállapodás alapján sem alkalmazhatók.21 Az Európai Bíróság e védjegyjogi tárgyú ítéletei ugyanis a védjegyoltalom lényegére, alapvető gazdasági rendeltetésére világítottak rá, és olyan alapvető tételeket fogalmaztak meg pl. a védjegyjog kimerülését illetően, amelyek a Közösségen kívüli országok védjegyjogában is figyelembe vehetőek. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mind a magyar, mind az európai közösségi jogot igazodásra kényszerítik, kötik nemzetközi szerződések, sokoldalú egyezmények, a Párizsi Uniós Egyezménytől kezdve a TRIPS-egyezményen át a WIPO Védjegyjogi 22 Szerződéséig. Újdonságok védjegyjogunkban E fejezet a legfontosabb újdonságokat ismerteti, szükség szerint bemutatva azok jogharmonizációs hátterét is. Esetenként arra is kitér: miért őriztük meg az eddigi szabályozást. Lássunk egy példát mindjárt az utóbbira. Az európai közösségi irányelv a lajstromozással keletkező védjegyoltalmat szabályozza, de nem rendelkezik arról, hogy az oltalom csak lajstromozással keletkezhetne. Az irányelv preambuluma szerint az irányelv nem fosztja meg a tagállamokat attól a lehetőségtől, hogy továbbra is oltalomban részesítsék a lajstromon kívül, használattal szerzett védje
