Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Dr. Szarka Ernő: Iparjogvédelem Magyarországon. 100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal
100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal 21 120-140 bejelentésének megfelelő számú szabadalmat, azok úgysem lettek volna hatályosak. Az 1822. évi helytartótanácsi rendelet végrehajtásának felfüggesztésekor hivatkozás történt arra, hogy a szabadalomügy akkor lesz megoldva, amikor megszületik az új magyar kereskedelmi törvény. Atörvény (1840. évi XVIII. törvénycikk) megszületett, ennek 66. §-a azonban csak azt rögzítette, hogy az 1822. évi helytartótanácsi rendelet továbbra is érvényben marad. Kivételes eset akadt azért a magyar szabadalmak ezen korszakában. Erdős Mózes János 1841. augusztus 26-án 8 évre szabadalmat kapott tetőzetek tűzbiztos készítésére - csak Magyarország területére! Ez két szempontból is kivételes: a császár aláírta (míg sok száz más találmány esetében ezt az általános gyakorlatnak megfelelően megtagadta), és a szabadalom csak Magyarországra volt érvényes, amely az 1820. évi császári pátens szerint nem lett volna lehetséges. A kivételezettség okait nem ismerjük, mindenesetre tény, hogy Erdős Mózes János volt az első magyar szabadalmas, aki csak Magyarország területére kért és kapott szabadalmat. A találmányi szabadalmak jogi helyzete tehát 1827-től kezdve negyedszázadon át bizonytalan volt. A magyarországi ipar akkori fejlettsége vagy inkább fejletlensége mellett a rendezettség hiánya alapjában nem rengette meg az ország gazdaságát. Ezen a téren is -, mint az osztrákmagyar viszonyban annyi téren - megfigyelhető a haladóbb, a gazdasági fejlődést jobban elősegítő osztrák (illetve „birodalmi”) politika és a konzervatív, a magyar nemesi érdekeket féltő magyar vármegyei, országgyűlési politika összeütközése. Tudjuk, hogy a vármegyei ellenállás mentette rneg és tartotta életben - sokszor parázs alatt is - a magyar függetlenséget, de egyben konzerválta is az ősi jogokat és tulajdonformákat. A találmányügy befagyasztása tovább éltette a nemesi és vármegyei jogokat, valamelyest hátráltatta viszont a magyar ipar és a magyarországi ipartelepítés fejlődését. Az 1852. évi szabadalmi törvény Az ellentmondás feloldására születtek ugyan kezdeményezések, így 1843-ban kísérlet történt egy önálló magyar szabadalmi törvény tervezetének kidolgozására és előterjesztésére, de ez a törekvés nem járt sikerrel. így a 63 paragrafusból álló tervezet csak jogtörténeti érdekesség maradt. Az ellentmondás feloldását jelenthette volna az 1848- 49. évi forradalom és szabadságharc. A magyar függetlenség álma azonban gyorsan szétfoszlott; nincs olyan adatunk amely arra engedne következtetni, hogy a szabadalmak ügye ebben a rövid időszakban előkerült volna. A szabadságharc hatása viszont jó alkalom volt arra, hogy a győztes hatalom az egész Osztrák-Magyar Birodalomra érvényes egységes találmányi szabadalmi rendszert hozzon létre. Az 1852. évi augusztus 12-én kelt császári nyílt parancs (Szabadalmi törvény) rendezte a találmányi szabadalmak ügyvitelét, és hatályát ki terjesztette azegészbirodalom területére, beleértveMagyarországot és Erdélyt is. Ez a szabadalmi törvény (pátens) alig különbözik az 1820. és 1832. évi osztrák pátensektől; nyilvánvaló tehát, hogy célja nem a szabadalmi jog reformálása, hanem az egész birodalomra való kiterjesztése volt. Az egyetlen előnyös változás az volt, hogy 1852-től magyar nyelven is be lehetett nyújtani leírást, és nemcsak -minteddig-latinul. Az 1852. évi császári pátensrendelkezései szerintintéztékamagyarszabadalmakat 1867-ig, sőt, tulajdonképpen 1893-ig. 1867. május 8-án azonban olyan ideiglenes egyezmény jött létre, amely találmányi szabadalmak engedélyezését Magyarországon a magyar földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium hatáskörébe vonta. A nevezett szövetség okiratának XVI. cikke szerint ugyanis a magyar minisztérium szabadalmat csak az osztrák kereskedelemügyi miniszter hozzájárulásával adhatott és viszont. A szabadalomlevelet Magyarországon magyarul, Ausztriában németül állították ki, és ezek érvényesek voltak a Monarchia egész területén. A szabadalomlevél kibocsátójától eltekintve azonban az 1852. évi osztrák szabadalmi törvény volt a mérvadó. Szabadalomengedélyezés a kiegyezés után A kiegyezést követően a szabadalmak engedélyezése területén is ugyanazok a tendenciák voltak megfigyelhetők, mint az államigazgatás többi területein. Az uralkodó és az osztrák tartományok minél több eredményt kívántak elérni a központosításban, míg Magyarország a kiegyezésben szilárdan rögzített közös ügyektől eltekintve minden téren függetlenségre törekedett. Az előbb vázolt 1867-es állapotot osztrák részről három ízben is (1882, 1889, 1892) úgy kísérelték meg módosítani, hogy a birodalomban a szabadalmi jog egységesen rendezett legyen. Ezeket a törvénytervezeteket azonban a magyar kormány minden esetben elutasította. A magyar törvényhozás más területeken, pl. a vállalattípusok, szerződések, kereskedelmi és váltójog területén már önállóan kialakította a kapitalista viszonyok jogi kereteit (lásd pl.: 1875. évi XXXVII. törvény, 1876. évi XXVII. törvény, 1881. évi XVII. törvény); ebből a sorból egy önálló magyar szabadalmi törvény nagyon hiányzott, és ebbe a sorba egy Ausztriával közös törvény nem lett volna beilleszthető. Végül Magyarország eljutott ahhoz a lehetőséghez, amellyel ezt a cikket elkezdtük: 1894. január l-jével a vám- és kereskedelmi tevékenység területén visszakapta teljes törvényhozói szabadságát. Az ezt rögzítő 1893. évi XLI. törvény hatálybalépésének pillanatától a két ország egymástól teljesen függetlenül engedélyezhette a szabadalmakat. Az engedélyezést a Szabadalmi Hivatal megalakulásáig a Magyar Kereskedelmi Minisztérium ipari és szabadalmi osztálya intézte, mégpedig kék papíron. Innen indul a jelenlegi szabadalmi
