Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám - Jedlik Ányos emlékezete

Jedlik Ányos emlékezete

17

De azért bármily jövedelmező üzletnek mutatkozott is a savanyúvizek mesterséges gyártása, Jedlikből mégsem lett szódavízgyáros; figyelmét, gondolkozását már ekkor lekötötte a mágnestű, az elektromos áram s rejtvényes kölcsönhatásuk, amint arról már előbb beszéltem.

„A tudós életrajzának tárgyát leginkább irodalmi munkálatai teszik” - így szól maga Jedlik már említett önéletrajzi vázlatában. Ne alkalmazzuk ezt a tételt egész szigorúságában éppen őreá, mert irodalmi hagyatéka alig fedi az ő tudományos munkásságát. Arra, hogy őt érdeme szerint méltányolni tudjuk, nem íróasztala mellett, hanem műhelyében kellett fölkeresnünk, ahonnét sok arra érdemes dolog soha napfényre sem került.

Maga az írás nem okozhatott neki nehézséget; legalább tiszta, majnem javítás nélküli kéziratai, szabatos és világos mondatai ezt tanúsítják; de bizalmatlansága a maga erejében sokszor visszariasztotta attól, hogy gondolkodásának szülötteit a nyilvános kritika szigorának tegye ki. Ha valami bemutatni- vagy közölnivalója volt, azt legszívesebben a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseire vitte. Ennek ülésein érezte ő magát legotthonosabban, ennek évkönyveiben jelent meg értekezéseinek legnagyobb része.

Akadémiánkban, 1859-ben tartott székfoglaló értekezés után csak még egyszer tartott előadást a Rumpelles Mihály kőbányai pincéjének beomlása által megsűrített légnek nevezetes hatásáról. Azóta itt elhallgatott; elriasztották őt a matematikai formulák, melyek a jelenkor fizikájában mindinkább tért foglalván, az Akadémia fekete tábláján is megjelentek. E formulák nyelvét ő nem tudta már megtanulni, és félt, hogy azok, akiket ő meg nem ért, őt sem fogják megérteni. így, bár az Akadémia megadta neki a tiszteletnek minden jelét, melyet tagjának adhat, s ő is, üléseinken részt vévén, az Akadémia iránt mindvégig érdeklődést tanúsított, mégsem fejlődhetett ki közte és a tudományos testület között olyan bizalmas viszony, mely a kölcsönös támogatás által a tudományra nézve gyümölcsözővé válhatott volna.

Jedlik csak egy nagyobb munkát írt és adott ki 1850- ben, a Súlyos testek természettanát, mint a természettan elemeinek első kötetét.

Azelőtt még ósdi felfogású, többnyire latin nyelvű tankönyvek forogtak a magyar tanulók kezében, olyanok, amelyekre jól ráillett az, amit Geothe a Johannes Baptista Horvát fizikájáról mondott: „Die alte Leyer”. Jedlik könyvét a dogmatikus hangra oly könnyen ráhajló latin helyett magyar nyelven írta, mert, mint maga mondja, „a magyar nyelvnek gyorsan terjeszkedő használata és azon mindinkább nyilvánvaló közkívánat mellett, hogy ez a holt latin nyelv helyett az oktatás terén is alkalmaztassék, egy latin szövegű tankönyv többé korszerű nem lehet”. Munkája csonka maradt; sajnáljuk, hogy be nem fejezte, mert különösen az elektromosságra vonatkozó szakaszaiból bizonyára sok érdekeset tanulhattunk volna.

Mint népszerűsítő író, ki a nagy olvasóközönséghez fordul, Jedlik csak egy ízben vette kezébe a tollat, 1853- ban, amikor az asztaljártatás kérdéséről, ezen akkor az egész világot lázas izgatottságban tartó kérdésről a Pesti Naplóban közölt néhány cikket.

Ezekben leíija idevágó, az angolkisasszonyok pesti nevelőintézetében végzett kísérleteit, s a jelenség okát keresvén, azt a kezek reszketésében s a reszketés folytán összetevés útján fokozódó mozgásokban találja. Olvasóitól néhány szóval vesz búcsút, melyben a természettudós feladatáról szól, s amit itt mond, az, amennyiben különös felfogását jellemzi, érdemes a följegyzésre.

„Most már csak attól tartok, netalán valaki abban akadjon fel, hogy ezen a közönségnek játékul vált tüneményt oly komoly és részletes értelmezésre méltattam. Annak egyedüli oka, mivel az asztalmozgás is tünemény, s mi több, oly tünemény, melynek oka nemcsak a nem tudósok, hanem a tudósok előtt is igen rejtélyesnek látszik... Az asztalmozgás tehát, mint tünemény, bármely tudósra vagy természetvizsgálóra nézve nem lehet lealacsonyító tárgy, ha annak létrehozásával és létrehozására befolyó kutatásával avégből foglalkozott vagy foglalkozandik, miként ezen meglepő tünemények valódi okát minél határozottabban megismerje s másokkal is megismertethesse, mert tudvalevő dolog, hogy minden természettudós kitűzött fő célja egyedül csak abban áll, miként minden előforduló tüneménynek, tehát az asztalmozgásnak is valódi okát lehetőleg fölfedezhesse, mi kutatás nélkül vajmi ritkán sikerül.”

Jedlikről, a tanárról kell még szólanom. Ötvenhárom éven át tanította ő a fizikát, előbb a bencés rend győri líceumában, utóbb a pozsonyi akadémián, s végre 1840- től 1878-ig a pesti egyetemen. Előadása a kutató tudós előadása volt, ki hallgatóihoz úgy beszél, mint tudóstársakhoz, ki előtt nem rejt el titkot, hanem feltárja leplezetlenül a maga gondolatmenetét. Az előadását élénkítő kísérleteket nem szokta volt előre elkészíteni. Behozatta az eszközt, egybeállította, működésbe hozta hallgatóságának szeme láttára, úgyhogy a kísérlet nekik nemcsak mutatványul, hanem igazi tanulságul szolgált.

Akinek munkásságával oly hosszasan foglalkoztunk, keressük fel őt pihenőhelyén is.

1878-ban tanártársainak, régi tanítványainak tiszteletétől és szeretetétől kísérve, királyi kitüntetéssel vonult nyugalomba. Visszatért a győri házba, honnét majdnem egy fél évszázaddal előbb indult el, hogy tanítói tisztét a zárda falain kívül is teljesítse. Tétlenül azonban ezután sem hevert. Egy rendtársa írja:

„Az öreg úr sohasem pihent; mindig tanulmányozott valamely eszközt, vagy olvasott tudományos munkát, mindaddig, míg ágyba nem dőlt. A könyvkereskedők küldték neki az újonnan megjelent fizikai műveket, s ő, minthogy ekkor már lasabban haladt az olvasásban, elkeseredve szokta mondani e könyvekre mutatva: >>Csak időt is küldenének mindegyikkej. << Szíves, udvarias modora dacára megtörtént nemegyszer, hogy ha valamely