Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám - Jedlik Ányos emlékezete

Jedlik Ányos emlékezete

15

csak saját belátásom és kutatásom útján jöttem, másoknál már jóval előbb ismeretesek voltak. E vélemény mellett még továbbra is megmaradtam. 1829-ben vagy 1830-ban valamely könyvben, valószínűleg Dingier Polytechnisches Journal egy kötetében találtam egy ábrát, mely az általam itt leírt gépekre vonatkozó ábrával annyira megegyezett, hogy ha az énáltalam létrehozott villamdelejes készüléket előbb közzétettem volna, azt kellett volna gyanítanom, hogy az illető írónak az általam közzétett leírás szolgálhatott alkalmuk De mivel én a villamdelejes forgásokról akkor semmit sem tettem közzé, meg kell azon nyugodnom, hogy azokat Oersted, Ampere, Schweigger és mások fölfedezése nyomán saját iparkodásomnak köszönhetem. Jelenleg már bajos volna a prioritás miatt bárkivel vitatkozni.”

Nem tudom, bámuljam-e vagy hibáztassam ezt a majdnem páratlan szerénységet. De mindennek dacára az idők folyamán ide-oda mégis csak eljutott Jedliknek mint az elektromágneses gép felfedezőjének híre, és oklevélszerű bizonyítékok nélkül is hitelre talált.

Leginkább azon személyes érintkezés útján történhetett ez, melyre a német orvosok és természetvizsgálóknak 1856-ban Bécsben tartott ülése szolgáltatott alkalmat, amelyen ama kor kiváló tudósainak társaságában 91 magyar, és közöttük Jedlik is megjelent. E tudós fórum előtt két előadást tartott, az egyik „az elektromágnes alkalmazása az eletromágneses forgásoknál”, a másik a Grove- és Bunsen-féle elemek egy új módosításáról szólt. Ez értekezéseknek a gyűlésről kiadott jelentések során megjelent szövegében egy szó sem fordul ugyan elő az 1830 előtti rokon tárgyú kísérleteiről, lehetséges azonban, hogy ez alkalommal előszóval közölt egyet-mást a régi dolgokról.

Tény, hogy egyes tekintélyes tudósok még ma is megemlítik könyveikben az ő nevét mint az első elektromágneses forgókészülék alkotójáét; így Guillemin, Daguin, Pfaundler fizikai kézikönyveikben, Ferrini elektromossági technológiájában, Reitlinger az 1873-iki bécsi kiállításról szóló, Exner szerkesztette jelentésben.

Jedliknek egy másik szép fölfedezése az elektromos dinamógépre, illetőleg alapelvére vonatkozik. De erről a világ már igazán semmit sem tudott; ő maga sem tett róla soha említést. Vessünk egy futó pillantást a dinamógép történetére.

Amióta Faraday nagy fölfedezéseivel e század harmincas éveiben megmutatta, hogy a mágneses erő terében mozgatott vezetékben elektromos áram keletkezik, azóta ki volt jelölve az irány, melyben haladva, az áramok gyakorlati értékesítése megvalósulhatott. Gépet szerkesztettek gép után, de e próbálgatások sokáig nem vezettek kielégítő gyakorlati sikerre, különösen azért nem, mert mindig úgynevezett állandó mágnesek erejét használták fel bennük. Nagyobb hatások elérésére pedig nagy és nagyszámú ilyen mágnesekre lévén szükség, azok a gépek méreteit aránytalanul növelték, s előállításukat költségessé tették.

Igazán nagy haladás, mondhatnám rohanás e téren csak az 1867-ik év óta történt, amikor Siemens a berlini akadémia előtt kimondotta az ezután dinamó-elektromosnak nevezett gépek elvét, amely szerint az indukált áram elektromágnesek útján maga erősbítheti meg majdnem határtalanul a létesítésére szükséges erőteret, s ez viszont az áramot, anélkül, hogy állandó mágnesekre szükség volna.

Ladd gépe, mely az 1867-iki párizsi kiállításon méltó csodálkozást keltett, volt az első, mely ezen elvnek életrevalóságát a tudományos világnak bemutatta.

Ténnyé vált ezután nemsokára a jóslat, mellyel Siemens fent idézett közleményét bevégezte:

„A technikának most már módjában áll határtalan erősségű elektromos áramokat előállítani mindenütt, ahol munkaerő áll rendelkezésre, s ez a tény sokféle alkalmazásaiban nagy jelentőségű lesz.”

Úgy lett. Alig három évtized múlt el azóta, s ma már városszerte jár az elektromos kocsi és világít az elektromos lámpa varázsfénye.

Az elektromos dinamógép eredetének ezen általánosan elfogadott történetével szemben vakmerőnek tűnhetik fel az az állításom, hogy Jedlik már évekkel Siemens előtt felismerte azt az elvet, melyet Siemens kimondott, s arra alapítva előbb készített tényleg működő gépet is, mint az angol Ladd.

A budapesti egyetem fizikai szertárában van egy elektromos motorul és elektromos áramkeltőül használható gép, mely az intézet leltárába Jedlik kezeírásával a következő módon van bevezetve.

„Egy sarki villamindító. (Unipolar-inductor) [...] Célszerű használhatás végett az eszköz rövid leírása és kezelése módja az alapdeszka alá csatolt írásban olvasható. Kigondolva lön Jedlik Ányos által, elkészítve pedig Nuss pesti gépész műhelyében. Beszerzési ideje 1861. Ára 114 frt 94 kr.”

A használati utasításban pedig, melynek első három pontja a gépnek motorul való használatára vonatkozik, egy pont így szól:

„4. Ha a és c szorítok egymás közt rézhuzallal összeköttetnek, b és d szorítok közé pedig Bunsen-féle elemek helyett egy galvanométer vagy érintői tájoló foglaltatik, akkor a delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villamfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsén átmenvén, a delejt erősebbé teszi, az pedig ismét erősebb villamfolyamatokat indít stb.”

íme, a dinamógép elve tisztán és világosan kifejezve!

A leltár adata oklevélszerűen bizonyítja, hogy Jedlik Siemenst legalábbis hat évvel előzte meg, de az ő saját visszaemlékezései és a mechanikus állítása szerint valószínű, hogy a gép sokkal előbb, már az ötvenes évek elején munkában volt, és csak teljes befejezése és kipróbáltatása után iktattatott a leltárba.

Jedlik e gépét másoknak nemigen mutatta, róla nyilvános közlést nem tett, még önéletrajzában sem említi;