Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám - Dr. Szarka Ernő: Iparjogvédelem Magyarországon. 100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal

100 éves a Magyar Szabadalmi Hivatal

33

azonban éppen az önkéntességgel volt. Az újítómozgalom ugyanazokon a nehézségeken esett át, mint a munkaverseny (hiszen annak egyik része volt): központilag kigondolt, központilag elrendelt mozgalom volt, statisztikai számai közrejátszottak az állami vállalatok megítélésében, így az újítások számát és a hasznos eredményeket statisztikailag magas szinten kellett tartani, akár igazak voltak, akár nem. Ez néhány év múlva már odáig fejlődött, hogy minisztériumoktól lefelé bontva központi irányszámokat írtak elő (amelyeknek mindig magasabbnak kellett lenniük, mint az előző évben), sőt, még a benyújtott és elfogadott javaslatok arányát is előírták; ha a vállalatok vezetői meg akartak felelni az elvárásoknak, ezek a számok - ki tudja, hogyan - teljesültek is. Az újítás volt a gyárak mérnökei, technikusai, munkásai számára szinte az egyetlen külön jövedelmi forrás, éppen ennek megfelelően számos visszaélés, korrupció melegágya is volt az újítómozgalom.

A negatívumok mellett vitathatatlan pozitívumai is voltak az újítómozgalomnak, hiszen az álújításoknál több volt a valódi újítás, az álgazdasági eredménynél több volt a valódi gazdasági eredmény. Az újítói mozgalom politikai erőszakoltsága, hatalmas, centralizált apparátusa azonban erős ellenszenvet keltett a reálisan gondolkozó műszaki értelmiség körében. Nem volt véletlen, hogy valahányszor jelentős és egészséges politikai vagy gazdasági fordulat történt az ország életében, a központilag erőszakolt újítómozgalom visszaesett, vagy csaknem meg is szűnt (1956, 1968, a nyolcvanas évek vége).

Nem a krónikás feladata eldönteni, hogy az újítómozgalom összesített mérlege pozitív-e vagy negatív. írni azonban kell róla, mert voltak évek, amikor az Országos Találmányi Hivatal legnagyobb súlyú feladata éppen az újítások elvi és gyakorlati koordinálása volt.

A Szovjetunióból importált újítómozgalom jogi keretei évről évre változtak, mert hibái állandóan kibuktak. A változásokat az első években az alábbi rendeletek tartalmazták:- 151/1950. (V.31.) MT számú rendelet;- 56/1951. (11.27.) MT számú rendelet;- 41/1953. (VII.31.) MT számú rendelet.

Az 1953. év végén az OTH, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a minisztériumok reprezentatív felmérése kiemelkedő újítási eredményekről számol be; ugyanakkor bírálja a statisztikai számok hajszolását a tényleges és célzott eredmények helyett, a központi előirányzatok tűzön-vízen keresztüli „teljesítés”-ét, az újítómozgalom és a gazdasági munka szétválását, a ténylegesen elért gazdasági eredmények túlsúlya helyett az „eszmei alapon” történt díjazások túlsúlyát.

Tovább kellett tehát fejleszteni ismét az újítási rendeleteket; ezek a továbbfejlesztések az alábbi rendeletekben testesülnek meg:- az 53/1955. (VIII.25.) MT számú rendelet;- a 14/1955. (VIII.28.) PM számú rendelet.

Az 1956-os forradalom erős visszaesést jelentett az újítómozgalomban. Ennek fő oka az volt, hogy a Szovjetunióból importált és felülről erőszakolt újítómozgalomnak a forradalmi és forradalom utáni időkben inkább csak a negatívumai rögződtek az emberekben.

Az újítások és találmányok kérdésének rendezésére született a korábban már említett 38/1957. (VI. 13.) Korm. számú rendelet, amely megszüntette a szerzői tanúsítványok rendszerét, helyére tette a szabadalmi rendszert, és megszabta az újítások jogi kereteit is.

A kormány, ha nem is annyira centralizáltan, mint 1956-ig, helyreállította az újítómozgalom szervezeti kereteit. 1958-ban a Kiváló Dolgozók és Újítók II. Országos Tanácskozásán az Országos Találmányi Hivatal elnöke bejelentette, hogy a fennálló hibák ellenére a sok bürokratikus kötöttségtől mentesült, decentralizált újítómozgalom ismét életképes, és a 38/1957. rendelet lényegében bevált.

A rendeletalkotás azonban nem állt meg, így előbb- a 29/1959. (V.10.) Korm. számú rendelet; majd ezzel kapcsolatban- a 16/1961. PM számú rendelet született meg.

Ez a rendeletkettős - az újítások történetében szokatlan módon - csaknem nyolc évig működött; ez alatt az idő alatt, 1960-tól a hatvanas évek közepéig stabilizálódott az újítási javaslatok szintje az újítási csúcsot jelentő 1953. év mintegy felénél.

Az újítási rendelet megújulása állandóan napirenden volt, de az új rendelet megalkotását végül csak az új gazdasági mechanizmusra való felkészülés tette kötelezővé. A Gazdasági Bizottság 15/1967. számú határozata előírta az újítói tevékenység fokozottabb beállítását a műszaki fejlesztésbe. E határozat alapján született meg az 57/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet az újításokról.

Az új gazdasági mechanizmus, amely korlátozottan felújította a vállalatok közötti versenyt, nem kedvezett az újítómozgalomnak, inkább az egyéb, a versenyszférához jobban illő iparjogvédelmi kategóriák kerültek előtérbe. Kedvezőtlen volt az is, hogy az újítások kifizetése a bér- és jutalomalapból történt, így feszültség keletkezett a dolgozók egyes rétegei között. Tény, hogy a hatvanas évek végére az újítások száma kevesebb mint felére zuhant vissza a hatvanas évek közepéhez viszonyítva.

1949 és 1967 között, 18 év alatt 10 újítási rendelet született. Ezek részleteinek ismertetése meghaladja összefoglalónk kereteit, így csak azt ismertetjük, a teljesség igénye nélkül, hogy milyen témakörök jöttek szóba a változtatásoknál:- az újítások fogalma;- újítási díjak megállapítása - ki állapítsa meg és milyen díjkulccsal, az ilyen irányú döntéseknek mi a fellebbezési fóruma;- a hasznosítási szerződések rendszere;- az újítómozgalom díjainak költségvetési alapjai;- a hivatalból újítók, kutatók díjazásának rendszere;