Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)

1995 / 2. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály. Iparjogvédelem az Európai Közösség egységes piacán: Az európai bíróság gyakorlatának összefoglalása

14

Fiesor Mihály

hozatal ilyen címen történő akadályozása a 36. cikk második mondata értelmében a tagállamok közötti kereskedelem leplezett korlátozását képezi, ha:

a) megállapítható, hogy a védjegyoltalomból folyó jog gyakorlása-a jogosult által választott kereskedelmi rendszerre figyelemmel - hozzájárul a tagállamok piacainak mesterséges szétválasztásához;

b) kimutatható, hogy az újracsomagolás nem érintheti hátrányosan a termék eredeti állapotát;

c) a védjegytulajdonos előzetesen tájékoztatást kap az újracsomagolt áru forgalomba hozataláról, és

d) az új csomagoláson feltüntetik, hogy a terméket ki csomagolta újra.

E feltételeknek az Eurim cég a Pfizer v. Eurim-ügyben - mint az az előzőekben ismertetett tényállásból kitűnik - gondosan megfelelt: felmondta a Bíróságtól kapott leckét. Az Európai Bíróság ebben az ügyben a c) pontban említett feltételt nem is érvényesítette, mivel a csomagoláson nem az újracsomagoló helyezte el a védjegyet, hanem az eredeti jogosult. '

Az újracsomagolási esetek a védjegy lényegi funkciója szerepének további növekedéséről tanúskodnak. Noha a Bíróság rendre hivatkozik a védjegyre vonatkozó kereskedelmi tulajdon sajátos tárgyát képező jogokra, a levezetések a fogyasztók szemszögéből megjelenő lényegi funkcióra épülnek. Az ítéletekből kikerekedő kép szerint a védjegy lényegi funkciója meghatározó a védjegyoltalom sajátos tárgya szempontjából: az e funkció betöltéséhez szükséges jogok szükségképpen a védjegyoltalom sajátos tárgyát képezik.

Emellett az újracsomagolási esetek a 36. cikk második mondatában foglalt rendelkezésen alapuló szempontok további felértékelődését hozták. Mindazonáltal a védjegytulajdonos szándékára való utalás (a Centrafarm v. American Home Products-ítéletben) egyértelműen az adott vállalat magatartásának szubjektív értékelését feltételezi: ez végképp idegennek tűnik a 30-36. cikkek tárgykörétől. Az import és az export mennyiségi korlátozásának vagy az azzal egyenértékű hatásúnak minősülő állami intézkedések megítélésekor igencsak aggályosnak tűnik az ilyen „intézkedés” alapján tanúsított vállalati magatartás mögött meghúzódó szándék vizsgálata. Az állami intézkedésnek az általa jogosított magánszemély szándékai szerinti elbírálhatóságát ezért többen - úgy tűnik, joggal - vitatják.79

Végül fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a védjegy lényegi funkciójának tulajdonított jelentőség fokozódása a közös eredet doktrínája burkolt kikezdését eredményezte: az első Hag-ügyben érintett egyes jogosultak ugyanis nyilvánvalóan nem voltak abban a helyzetben, hogy egyedül csakis ők ruházzák fel az árut - a védjegy elhelyezése útján - meghatározott identitással, s ezért a fogyasztó korántsem lehetett biztos az áruk azonos vállalattól történő származásában.80 A közös eredet doktrínáján mutatkozó hajszálrepedések e doktrína teljes széteséséhez vezettek a második Hag-ügyben.

A VF.DJl-GYOLTAI.OM REHABILITÁCIÓJA:

A „KÖZÖS EREDET- VÉGE A MÁSODIK HAG-ÜGYBEN

S I

A második Hag-ügy az elsőben kialakított elvek teljes felülvizsgálatát hozta magával; az Európai Bíróság talán egyetlen korábbi határozatát sem bírálta olyan világosan és egyértelműen felül, mint az első Hag-ügyben hozott ítéletét. " A második Hag-eset a közös eredet doktrínájanak félretételét, a védjegyek szerepének új megvilágítását és a joggyakorlat további hangsúlyeltolódását eredményezte.83 Jacobs főügyész véleményének az átlagosnál is nagyobb jelentősége volt az ügyben, ezért célszerűnek tűnik a következőkben - az ítélet mellett - annak esetenkénti felidézése is.

Mindenekelőtt a tényekről. A második Hag-ügy előzményei. körülményei - néhány eltérést leszámítva - megegyeztek az elsőével. A helyzet annyit változott csupán, hogy a Van Zuylen Fréres-től a Jacobs Suchard svájci cég átvette és teljes ellenőrzése alatt tartotta a belgiumi vállalatot. További különbség volt a két ügy tényállása között, hogy ezúttal nem a német Hág kávéját importálták Belgiumba. hanem fordítva: a belgiumi cég kávéját vitték be Németországba, ahol a német Hág védjegybitorlás címén pert indított a belgiumi vállalat ellen. A német bíróságok első- és másodfokon eltiltották a belga céget az importtól és a németországi forgalmazástól - arra hivatkozva egyrészt, hogy a védjegyek a német cégtől származtak, és ezért a német védjegyek soha nem álltak kapcsolatban a belgiumi céggel, másrészt, hogy a Pharmon v. Hoechstítélet alapján egyértelműen felléphet a védjegyjogosult a másik tagállamban állami kényszerintézkedés folytán (és nem az ő hozzájárulásával) jogszerűen forgalomba került termékek importja ellen -, mindazonáltal a Buntlesgerichtshof, a szövetségi legfelsőbb bíróság szükségesnek tartotta az Európai Bíróság állásfoglalásának megkérését.

Az Európai Bíróság elérkezettnek látta az időt az első Hag-ügyben adott jogértelmezés felülvizsgálatára, és ennek - először és utoljára utalva ítéletében az első Hagesetre - hangot is adott. Az újragondolás szükségességét az „azóta fokozatosan kialakult esetjogra" alapozta. Ez azért érdekes, mert az Európai Bíróság valójában - mint látni fogjuk - az első Hag-ügy előtt hozott Centrafarm v. Winthrop-ítélet alapelveihez nyúlt leginkább vissza.84 Az első Hag-eset óta született ítéletek közül ugyanis legfeljebb - mint azt a német bíróságok jól érzékelték - a Pharmon v. Hoechst-ügyben hozott ítélet szolgálhatott volna a felülvizsgálat alapjául. Kétségtelen, hogy az elkobzás - amelyről a Hag-esetekben szó volt - az iparjogvédelmi jogosulttal szembeni állami kényszerintézkedés súlyosabb, erőteljesebb formája, mint a hasznosításra adott kényszerengedély. Ezért logikusnak tűnhetett, hogy az egyik tagállamban elkobzás „áldozatául” esett védjegytulajdonos legalább úgy megakadályozhatja az „elkobzott” védjegyével ellátott áruknak a másik tagállamba történő bevitelét, mint akkor, ha az első tagállamban „csak” kényszerengedélyt adnak a hasznosításra. Csak