Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 2. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály. Iparjogvédelem az Európai Közösség egységes piacán: Az európai bíróság gyakorlatának összefoglalása
Az Európai Bíróság iparjogvédelmi gyakorlata zette vissza.16 Másrészt arra, hogy a szabadalmi oltalom sajátos tárgyát csak az első ízben történő forgalomba hozatalhoz való kizárólagos jogra korlátozta. Innét csak egy lépés volt az oltalom közösségi szintű kimerülésének (avagy felemésztésének) a szabadalmakra vonatkozó megfogalmazása. Az ítélet szerint az áruk szabad mozgását akadályozhatja, ha a nemzeti szabadalmi jog értelmében a szabadalmas kizárólagos joga nem merül ki a szabadalmazott terméknek más tagállamban történő forgalomba hozatalával, és ezáltal a szabadalmas felléphet az így forgalomba hozott termék importja ellen. Mindazonáltal az áruk szabad áramlása előtt álló ilyen akadály igazolható az ipari és kereskedelmi tulajdon védelmére figyelemmel, ha az oltalomra olyan tagállamból érkező termékkel szemben hivatkoznak, amelyben a termék nem szabadalmazható, és amelyben a terméket harmadik személy a szabadalmas hozzájárulása nélkül állította elő. Ugyanígy lehetséges az igazolás akkor, ha az eredeti szabadalmasok a különböző tagállamokban jogilag és gazdaságilag függetlenek egymástól. Ellenben nem igazolható az. áruk szabad mozgásának elvétől való eltérés, ha a terméket maga a szabadalmas vagy az ő hozzájárulásával más jogszerűen forgalomba hozta abban a tagállamban. amelyből azt importálják. Az Európai Bíróság leszögezte: „ha a szabadalmas megtilthatná az oltalom alatt álló olyan termékeknek az importját, amelyeket ő vagy a hozzájárulásával más hozott forgalomba egy másik tagállamban. akkor módot adnánk számára arra. hogy elválassza egymástól a nemzeti piacokat, és ezáltal a tagállamok közötti kereskedelemben korlátozást alkalmazzon anélkül, hogy e korlátozás szükséges lenne számára a párhuzamos szabadalmaiból folyó kizárólagos jogai lényegének élvezetéhez". Látható, hogy az Európai Bíróság felfogásában az ipari és kereskedelmi tulajdon „sajátos tárgyának", a kizárólagos jogok „lényegének" fogalma az ún. párhuzamos import körében érvényesülő közösségi jogkimerülés alátámasztására szolgál.17 Kapcsolatot teremt azzal a kiindulással, amely szerint a 30. és 36. cikk egymással a főszabály és a kivétel viszonyában áll, és elvezet - a szabadalmi kizárólagos jognak az első ízben történő forgalomba hozatalra való szorításával - a jogosult részéről vagy az ő hozzájárulásával történt forgalomba hozatalhoz mint a közösségi jogkimerülés szempontjából vízválasztó jelentőségű kritériumhoz.18 A Bíróság ezzel egyértelművé tette, hogy nem lehet szó közösségi szintű jogkimerülésről, ha a terméket valamely tagállamban a) harmadik személy szabadalmi oltalom hiányában hozta forgalomba, vagy b) az importáló ország szerinti szabadalmastól jogilag és gazdaságilag független szabadalmas hozta forgalomba. Ellenben kimerül a szabadalmas joga, és nem akadályozható meg a termék importja, ha abban a tagállamban, ahonnét importálnak, a terméket a) a szabadalmas maga hozta forgalomba, vagy b) a szabadalmas hozzájárulásával hozták forgalomba. Az Európai Bíróság e döntésével azonosította a jogkimerülés szempontjából releváns területet a Közösségen belül élvezett oltalom területével.19 A tagállamok nemzeti szabadalmi jogát extraterritoriális körülmények befogadására kényszerítette: kizárta annak lehetőségét, hogy valamely tagállam szabadalmi joga csupán a hatálya alá tartozó területen végzett forgalomba hozatalnak tulajdonítson a jogkimerüléssel kapcsolatos joghatásokat, és ezáltal érdemi megkülönböztetést alkalmazzon a hazai és az importált áruk között, az utóbbiak rovására.J> Meg kell jegyezni, hogy az Európai Bíróság határozatában nem utalt kifejezetten a jogkimerülésnek a nemzeti jogokból ismert doktrínájára, és mind ebben, mind a többi iparjogvédelmi és szerzői jogi ítéletében kerülte a „közösségi jogkimerülés” kifejezés használatát. Ez talán arra utal. hogy az Európai Bíróság nem kívánta a saját kezét megkötni a nemzeti jog szerinti jogkimerülési doktrínának az Európai Közösség területére való mechanikus kiterjesztésével. A Bíróság óvatossága azért is indokoltnak tűnik, mert az ítéletben megfogalmazott vezérlőelvek mást és többet jelentenek, mint a nemzeti szabadalmi jogokból - többé-kevésbé - ismert jogkimerülési elmélet egyszerű közösségivé nagyítása.'1 Az Európai Bíróság két járulékos természetű kérdésben is állást foglalt a Centrafarm v. Sterling Drug-ügyben. A brit és a holland árszint eltérését illetően világossá tette, hogy - noha a Közösség egyik célja a versenytorzító hatású nemzeti árszabályozó intézkedések harmonizálása - az exportáló ország közhatalmi szervei által tett intézkedéseknek betudható árkülönbség sem szolgálhat valamely tagállam számára alapul arra, hogy - akár az ipari és kereskedelmi tulajdonra vonatkozóan - az áruk szabad mozgásának szabályaival összeegyeztethetetlen intézkedéseket hozzon. Ezenkívül a Bíróság meghatározta, hogy párhuzamos szabadalmakról mikor beszélhetünk: „noha a nemzeti iparjogvédelmi szabályok - az egységesítés hiánya folytán - eltérnek, a szabadalmak párhuzamosságáról való döntéskor a bíró számára az oltalom alatt álló találmány azonossága a lényeges szempont”. A SZABADALMAS DÖNTÉSI SZABADSÁGA ÉS A DÖNTÉS SZABADSÁGÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI MERCK V, STEPHAR ÉS PHARMAN V HOECHST A szabadalmi oltalom sajátos tárgyát (vagy talán inkább: tartalmát) a csupán az első ízben való forgalomba hozatalhoz való kizárólagos jogra szorító és a szabadalmas hozzájárulását döntő kritériumnak tekintő közösségi jogkimerülési doktrína szempontjából fontos kérdésekre adott választ a Merck v. Stephar- és a Pharmon v. 99 Hoechst-ügy.” E kérdéseket - némileg leegyszerűsítetten - a következőképpen tehetjük fel: mihez szükséges a hozzájárulás, és mi számít hozzájárulásnak? A Centrafarm v. Sterling Drug-ügyben csak az vált világossá: a szabadalmas nem akadályozhatja meg a terméknek a nemzeti oltalom hatálya alá tartozó területre történő behozatalát, ha a másik tagállamban, ahonnét a
