Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 2. szám - Tanulmányok. Ficsor Mihály. Iparjogvédelem az Európai Közösség egységes piacán: Az európai bíróság gyakorlatának összefoglalása
Ficsor Mihály ríthatja a többi formát érintő kérdésekkel való bajlódást. Mindazonáltal az egyes oltalmi formákra vonatkozó döntések bemutatása során célszerűnek tűnik a történeti és a tematikus rendszerezés. Elöljáróban annyit szükséges még megjegyezni, hogy - noha az elsődleges cél az Európai Bíróság joggyakorlatának bemutatása - esetenként, a kép teljessége kedvéért szót kell ejteni az Európai Közösség tagállamainak bíróságai által hozott határozatokról is. SZABADALMI JOG ALAPELVEK SZÜLETÉSE: CENTRAFARM V STERLING DRUG A Centrafarm v. Sterling Drug-ügyben6 a Sterling Drug a brit és a holland jog szerint is szabadalmat szerzett ..Negram" elnevezésű gyógyszerére. Az Egyesült Királyságban a gyógyszerárak jóval alacsonyabbak voltak, mint Hollandiában, főként az ottani nemzeti egészségügyi szolgálat áralakító tevékenységének eredményeképpen. A Centrafarm felismerte az üzleti lehetőséget. Nagy mennyiségű gyógyszert vásárolt olcsón az Egyesült Királyságban. és - a szállítási költségeket is beszámítva - Hollandiában az ott eredetileg érvényesülőnél alacsonyabb áron kínálta eladásra a terméket. Ezáltal jelentős hasznot hajtó piaci részesedésre tett szert. A tagállamok közötti árkülönbség kihasználása kedvezett az újraexportáló Centrafarmnak, a holland fogyasztónak, és előmozdította a piaci integráció folyamatát, viszont nyilvánvalóan ellentétben állt a gyógyszer kifejlesztőjének érdekeivel.7 A Sterling Drug hollandiai szabadalma alapján ezért meg kívánta akadályozni az Egyesült Királyságból származó áruk hollandiai forgalomba hozatalát. Abitorlási per felszínre hozta azt a konfliktust, amely a Centrafarm által gyakorolt szabad kereskedelem és a Sterling Drug részéről érvényesített nemzeti iparjogvédelmi oltalom között feszült. A holland bíróság az EGK Szerződés 177. cikke alapján az Európai Bírósághoz fordult, a közösségi jog értelmezését kérve. Az Európai Bíróság abból indult ki, hogy a Római Szerződés 36. cikkéből, különösen annak az önkényes diszkriminációt és a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozását tiltó második mondatából, valamint a 36. cikk más rendelkezésekkel való összefüggéseiből kitűnően a Szerződés ugyan nem érinti a tagállamok jogszabályai által elismert ipari és kereskedelmi tulajdonjogok létezését, viszont e jogok gyakorlását - a körülményektől függően - a Szerződésben foglalt tilalmak befolyásolhatják. A szellemi tulajdonjogok létezése és gyakorlása közötti különbségtétel a Római Szerződés versenyszabályainak alkalmazásában formálódott ki; az Európai Bíróság először a Consten és Grundig v. Bizottság-perben jutott arra a megállapításra, hogy az iparjogvédelmi jogok létezése nem ütközhet a Római Szerződés 85. vagy 86. cikkének előírásaiba, viszont e jogok nem megfelelő gyakorlása már igen. A védjegyekkel kapcsolatban alkalmazott e megkülönböztetést a - szintén versenyjogi tárgyú - Parke, Davis v. Probel-ügyben10 az Európai Bíróság a szabadalmakra is kiterjesztette. A jogok létezése és gyakorlása közötti különbségtételnek az áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezések esetében történő alkalmazására először a hangfelvétel-előállítók szerzői joggal szomszédos jogai tekintetében, a Deutsche Grammophon v. Metró-ügyben" került sor. E jogok ipari és kereskedelmi tulajdoni jellegére figyelemmel várható volt, hogy az Európai Bíróság a szabadalmak és az áruk szabad mozgása közötti konflikus feloldásánál is a létezésgyakorlás dichotómiájából indul ki. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra: e dichotómia a versenyszabályok alkalmazásában született, amelyek tárgya a vállalatok magatartása, vagyis az adott iparjogvédelmi jogosult esetenkénti joggyakorlása. " Ezzel szemben az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályozás az államnak betudható intézkedésekre vonatkozik.11 Ez is magyarázhatja. hogy a Bíróság valójában a jogok létezése és gyakorlása közötti különbségtételből semmilyen konkrét következtetést nem vont le. az ítélet további érvelése más alapokon nyugszik. Az Európai Bíróság levezetése inkább arra épül. hogy a 30. cikk és a 36. cikk egymással a főszabály és a kivétel viszonyában állnak, s míg az előbbit tágan, kiterjesztően, addig az utóbbit szűkén, megszorítóan kell értelmezni.14 Az ítélet szerint „mivel a 36. cikk a Közös Piac alapvető elveinek egyike alól tesz kivételt, csak annyiban enged eltérést az áruk szabad mozgásától, amennyiben ezeket az eltéréseket az ilyen |ipari és kereskedelmi | tulajdon sajátos tárgyát képezőjogok védelme indokolja, igazolja." A Római Szerződés egyik alapvető szabálya alól tehát csak akkor tehető kivétel, ha az az ipari és kereskedelmi tulajdon sajátos tárgyának védelmét szolgálja, nem elegendő csupán formálisan hivatkozni" a nemzeti szabadalmi jogra, hanem igazolni kell, hogy annak vitatott rendelkezései valóban szükségesek a találmányokon fennálló szellemi tulajdon sajátos tárgyának megvédéséhez. Szükségszerű volt, hogy az Európai Bíróság - legalább az eset körülményeire vonatkozóan - meghatározza a szabadalom sajátos tárgyát. Az Európai Bíróság nem adott kimerítő jellegű definíciót: „ami a szabadalmakat illeti, az ipari tulajdon sajátos tárgya - többek között hogy a feltaláló alkotó teljesítményének ellentételezése érdekében kizárólagos jogot biztosítson az oltalom jogosultja számára a találmánynak a termelésben való hasznosítására, valamint arra, hogy az ipari terméket első ízben - akár közvetlenül, akár harmadik feleknek adott licencia alapján - forgalomba hozza, s hogy a bitorlással szemben fellépjen”. E szabadalmi jogi szempontból kissé eklektikus meghatározásnak két elemére érdemes felfigyelni. Egyrészt arra, hogy az Európai Bíróság a feltaláló alkotó teljesítményének ellentételezésére történő utalással a szabadalmi oltalom igazolását az ún. jutalomelméletre ve-
