Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)

1995 / 1. szám - Dr. Vida Sándor: A német védjegytörvény – magyar szemmel (I. rész)

36 dr. Vida Sándor tethető meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a sérelmet okozó megjelölések eltávolíthatók, pl. ragasztott vagy felvarrt címkék esetén, a bíróság aligha fogja az egész árukészlet megsemmisítését elrendelni. Feltétel nélküli megsemmisítési igénye áll fenn a véd­jegy tulajdonosának azon berendezések, készülékek (pl. öntó', sajtolószerszám) tekintetében, amelyek kizárólag vagy elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy azok segít­ségével a védjegy hamisítás műszakilag realizálható le­gyen. A fizikai megsemmisítésre vonatkozó rendelkezések nem teljesen újak, ez a törvény csupán némiképpen ki­terjesztette azokat. Ezeket az ipari termékekkel való ka­lózkodást tiltó 1990. évi novella vezette be. A másik különös szankció a bitorló tájékoztatási kö­telezettségének előírása (19. §). E szerint a jogaiban sértett védjegytulajdonos igényelheti, hogy a bitorolt védjeggyel ellátott tárgyak forgalmazójától azonnali tájékoztatást kapjon mind azok beszerzési forrásáról, mind az azokat forgalmazó vevőkről. Köteles a bitorló közölni az előállító nevét és címét, ill. a tárgyak szállítójának és egyéb korábbi tulajdonosa­inak adatait, ill. megnevezni a releváns hivatásos keres­kedőket, ill. megrendelőket, valamint az előállított, el­adott, kézhez vett vagy megrendelt tárgyak mennyiségét. Ha a jogsértés nyilvánvaló, akkor a nyilatkozattételre történő kötelezést a polgári eljárásjog szabályai szerint, bírósági ideiglenes intézkedés iránti eljárásban lehet el­rendelni. A bitorló tájékoztatási kötelezettségét ugyancsak az ipari termékekkel való kalózkodást tiltó 1990. évi novella vezette be. (A joggyakorlatra nézve vö. Iparjogvédelmi Szemle 1993. február, 26. old.) Ez egyrészt az EU ide vonatkozó 1986. évi rendeletének, másrészt az USA jog­szabályalkotásának (Trademark Counterfeiting Act, 1984) inspirációja alapján történt. Az új védjegytörvény indo­kolása ezért erről a rendelkezésről csupán annyit mond, hogy a hatályos szöveg az előzőnek továbbfejlesztése, mivel már nem „áruk”-ról, hanem „tárgyak”-ról beszél, aminek eredményeként átfogja a bitorolt védjeggyel el­látott csomagolással, kiszereléssel kapcsolatos tájékoz­tatási kötelezettséget is. 12. A VÉDJEGYJOG KIMERÜLÉSE Csak zárójelben jegyzem meg, hogy magam a „felemész­tés” szót tartom szerencsésebbnek, de minthogy az új szabadalmi törvény tervezete ezt a terminológiát használ­ja, célszerűségi okokból ezt követem. A jogérvényesítés fontos korlátja (24. §), hogy a véd­jegytulajdonos nem tilthatja meg, hogy harmadik személy is használja a védjegyet olyan árukon, amelyeket ezzel a védjeggyel ellátva a védjegytulajdonos maga vagy az ő hozzájárulásával más belföldön, az EU tagállamaiban vagy az EFTA-országokban hozott forgalomba. Nem alkalmazható ez a rendelkezés, ha a védjegy tu­lajdonosa alapos okból (aus berechtigten Gründen) tilta­kozik a védjeggyel ellátott áru forgalmazásának folytatása ellen, különösen ha a forgalomba hozatalt követően annak minősége megváltozott vagy romlott. Ezek a szabályok a német jogban is újak, azok meg­felelnek az EU Irányelvnek. Az Európai Bíróság több ilyen tárgyú határozatot hozott már, ami az indokolás szerint azt is jelenti, hogy az ilyen ügyekben folytatott eddigi német joggyakorlat a továbbiakban már nem al­kalmazható. Sőt, folytatja az indokolás, ennek a rendel­kezésnek a felvétele azt is szemlélteti, hogy az. új véd­jegytörvény koncepciója alapvetően eltér a korábbi jogtól: e rendelkezésből többek között az is következik, hogy a német védjegyjog most már a védjegy származást jelző funkciója mellett annak minőségjelző, valamint rek­lámfunkcióját is elismeri. A magam részéről e rendelkezésekhez csupán annyit jegyzek meg, hogy ha azokat a magyar szabadalmi tör­vény tervezetének szűkszavú analóg rendelkezésével ösz­­szevetjük, akkor az a következtetés is levonható, hogy a jog kimerülése (felemésztése) szabályának a védjegyek vonat­kozásában jóval nagyobb a gazdasági jelentősége, mint a szabadalmak vonatkozásában. Következik ez egyébként az Európai Bíróság ítélkezései statisztikájából is. 13. A HASZNÁLAT HIÁNYA MINT AZ ÉRVÉNYESÍTÉS KORLÁTJA Az EU Irányelv kötelező előírásával összhangban a véd­jegytulajdonos kizárólagossági jogait (abbahagyási, kár­térítési, áru megsemmisítési, tájékoztatási igények) nem érvényesítheti, ha saját védjegyét az utóbbi öt évben egyáltalán nem, vagy nem kellő mértékben használta (25. §), és ha a védjegy bejegyzését követően már öt év eltelt. Enyhíti ennek a redelkezésnek a súlyát, hogy a bíróság nem vizsgálja hivatalból a védjegy használatát, ill. annak hiányát, csupán ha az alperes védekezésében arra hivat­kozik. Az indokolás szerint a védjegyjog gyakorlásának ha­gyományos korlátja, hogy aki a védjegyet funkciójának megfelelően nem használja, az arra alapított jogokat sem érvényesítheti az ütköző védjegyekkel szemben. 14. VÉDJEGYHASZNÁLAT A használati kényszer szabályát (26. §) a törvény pozitív követelményként is megfogalmazza, hangsúlyozva, hogy annak komolynak (ernsthaft) kell lennie. Ugyanakkor azonban méltánylást érdemlő ok fennforgása esetén a használat elmulasztása kimenthető is. A védjegy tulajdonosának hozzájárulásával más által történő használat teljes értékű használatot jelent. A véd­jegynek a bejegyzett formától eltérő használata is jog­­fenntartó hatású, ha a másfajta forma a védjegy jellegét nem változtatja.

Next

/
Thumbnails
Contents