Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - Ficsor Mihály: A nemzetközi iparjogvédelem és az általános vám- és kereskedelmi egyezmény: a TRIPS általános szabályai
20 Ficsor Mihály A TRIPS a Párizsi, a Berni Uniós Egyezményben, valamint a Római Egyezményben és a Washingtoni Szerződésben a nemzeti elbánás elve alól engedett kivételek lehetőségét a TRIPS alapján megkövetelt nemzeti elbánás tekintetében is fenntartja. A TRIPS 3. cikkének 2. bekezdése mindazonáltal megszorítani látszik a bírósági és az államigazgatási eljárások esetében alkalmazható kivételek lehetőségét. A tagállamok ugyanis az említett eljárásokra - különösen a belföldi kézbesítési címre vagy a belföldi képviselő megnevezésére - vonatkozóan csupán olyan kivételeket tehetnek a nemzeti elbánás követelménye alól, amelyek szükségesek a TRIPS rendelkezéseivel összhangban álló jogszabályaik érvényre juttatásához. További feltétel, hogy az ilyen kivételekkel összefüggő gyakorlatot ne alkalmazzák a kereskedelem burkolt korlátozására alkalmas módon. E rendelkezés aligha értelmezhető másként, mint hogy a TRIPS szerződő felei csak az említett feltételek megléte mellett, az említett korlátozásokkal élhetnek pl. a Párizsi Uniós Egyezmény 2. cikkének (3) bekezdésében adott lehetőséggel. Vagyis a nemzeti elbánás elve alól a bírósági és az államigazgatási eljárás szabályozása alapján csak akkor tehetnek kivételt, ha ez a szabályozás nem összeegyeztethetetlen a TRIPS rendelkezéseivel. Ez azért figyelemre méltó, mivel a TRIPS részletes rendelkezéseket tartalmaz a szellemi tulajdonnal kapcsolatos polgári és államigazgatási eljárásokra (22). Ha a TRIPS-ben részes valamely ország jogszabálya ellentétes a TRIPS vonatkozó rendelkezésével, akkor nemcsak a TRIPS-ben vállalt nemzetközi jogi kötelezettségét sérti meg, hanem a nemzeti elbánás alól sem tehet kivételt e jogszabály alapján, függetlenül attól, hogy az a Párizsi Uniós Egyezmény 2. cikkének (3) bekezdésével esetleg összeegyeztethető. Mint láttuk, nemcsak a TRIPS-szel való formális ütközés zárja ki a nemzeti elbánás elve alól tett eljárási természetű kivételek alkalmazhatóságát, hanem az is, ha e kivételek a kereskedelem burkolt korlátozását jelentik. Ez utóbbi kikötés értelmezése nyilván viták forrása lesz: a Párizsi Uniós Egyezménnyel összeegyeztethető, a TRIPS „betűjével” is megférő, ám egyes államok által sérelmesnek ítélt eljárási természetű kivételek alighanem meg fogják járni a GATT vitarendezési fórumait. Meg kell jegyezni, hogy a TRIPS a nemzeti elbánást nemcsak a TRIPS-ben biztosított jogok tekintetében, hanem minden olyan - a TRIPS-hez képest - többletet jelentőjog esetében megköveteli, amelyet a szerződő felek a TRIPS-ben szabályozott valamely oltalmi formára vonatkozóan nyújtanak. (A TRIPS 1. cikkének I. bekezdése ugyanis megerősíti azt a - magától értetődő - lehetőséget, hogy a tagállamok a TRIPS-ben megköveteltnél kiterjedtebb oltalmat is biztosíthatnak. Csakhogy a szomszédos jogi jogosultak - vagyis az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek - esetében a nemzeti elbánás alkalmazására a szerződő felek csupán a TRIPS-ben biztosított jogok vonatkozásában kötelesek. Ez a szabály ellentétben áll a szomszédos jogokról rendelkező Római Egyezménnyel, mivel annak 2. cikke a nemzeti elbánást általában követeli meg az egyezmény hatálya alá tartozó jogosultak javára, és csupán az egyezményben szabályozott kivételek körében engedi meg az általánosan - nem csupán az egyezményen alapuló jogokra - érvényesülő nemzeti elbánás megtagadását. A TRIPS és a szellemi tulajdonra vonatkozó hagyományos egyezmények viszonyáról elmondottak fényében ugyanakkor megállapítható, hogy - figyelemmel a Római Egyezménynek a tagállamok különmegállapodásairól szóló 22. cikkére - a Római Egyezmény tagországai egymás között a TRIPS helyett csak a Római Egyezményt alkalmazhatják a nemzeti elbánás elvére, még akkor is, ha e tagországok szerződő felei a TRIPS-nek. Hozzá kell ehhez fűzni azt is, hogy a TRIPS nem követeli meg, hogy a szerződő felek a Római Egyezmény érdemi szabályainak eleget tegyenek, s bár deklarálja, hogy szabályai nem jelenthetnek eltérést a Római Egyezménytől, több kérdésben annál kevésbé széles körű védelmet nyújt (pl. 14. cikke 3. bekezdéséből következően a szerződő feleknek szabadságában áll, hogy ne biztosítsanak szomszédos jogokat a műsorsugárzó szervezeteknek, továbbá a TRIPS nem ad lehetőséget az előadóművészeknek arra, hogy előadásuk audiovizuális rögzítését megakadályozzák - szemben a Római Egyezmény 3. cikk b) pontjával). E hiányosságból következik, hogy a TRIPS szerződő felei még a Római Egyezmény szerint fennálló jogok mindegyike tekintetében sem vállaltak kötelezettséget a nemzeti elbánás garantálására; csupán a TRIPS által „elismert” egyezményes jogokra nézve kötelesek ilyen elbánást biztosítani, amelyek köre pedig szűkebb, mint a Római Egyezményben garantáltaké. Ez nyilván kedvező az Európai Közösség számára az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolataiban, mivel az előbbi tagállamai részesei (vagy részesei kell, hogy legyenek) a Római Egyezménynek (23), míg ahhoz az Egyesült Államok nem csatlakozott. A nemzeti elbánás elvét azonban az eddigiekben vázoltnál nagyobb kihívás elé állítja a TRIPS-szel a szellemi tulajdonjogok nemzetközi védelmének területén intézményesített vitarendezési mechanizmus. A TRIPS 64. cikke szerint ugyanis - bizonyos kérdésekben késleltetett hatálybalépéssel - a GATT e tárgyban irányadó XXII. és XXni. cikkét, valamint az Uruguayi Fordulóban e cikkek részletezése és alkalmazása céljából elfogadott, a viták rendezésére vonatkozó eljárásokról és szabályokról szóló megállapodást (24) (a továbbiakban, angol nyelvű rövidítése alapján: DS-megállapodás) a TRIPS alapján folyó konzultációkra és kialakuló vitákra is alkalmazni kell. A DS-megállapodás 22.3. f) pontja egyértelművé teszi, hogy a WTO-egyezmény és a DS-megállapodás alkalmazása szempontjából a TRIPS-ben meghatározott, kereskedelemmel kapcsolatos szellemi tulajdonjogok engedményeknek, e jogok garantálása pedig kötelezettségnek minősül. Ez azért fontos, mert a DS-megállapodás 22.2. pontja szerint- ultima ratióként, vagyis, ha a vitarendezési
