Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 1. szám - Ficsor Mihály: A nemzetközi iparjogvédelem és az általános vám- és kereskedelmi egyezmény: a TRIPS általános szabályai
18 Ficsor Mihály A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Szembeötlő, hogy a szóban forgó egyezményektől való eltérést az idézett rendelkezés csupán a TRIPS meghatározott részeiben szabályozott kérdésekben zárja ki; így a viták megelőzésére és rendezésére irányadó rész (vagyis az V. Rész) tekintetében ez a rendelkezés nem érvényesül: ennek - mint látni fogjuk - messzemenő következményei lehetnek a nemzeti elbánás elvének és az érintett egyezmények minimumszabályainak érvényesülését illetően. Nem kerülhető meg továbbá az a kérdés sem, hogy mi a helyzet akkor, ha - dacára a 2. cikk 2. bekezdésében foglalt szabálynak - a TRIPS egyes rendelkezései mégis ellentétben állnak valamelyik hivatkozott egyezménnyel. Nyilvánvalóan ilyen ellentét áll fenn, ha a TRIPS kevésbé széles körű jogokat nyújt, mint valamely említett egyezmény. Egy ilyen esetet eredményező rendelkezést tartalmaz a TRIPS 9. cikkének 1. bekezdése: a TRIPS tagállamait nem illetik meg jogok és nem terhelik kötelezettségek a Berni Uniós Egyezmény 6blf’ cikkében biztosított vagy az e cikkből levezethető jogok tekintetében. Itt a következtetés viszonylag egyértelműnek tűnik: a Berni Unió tagállamai között a 6bls cikkben foglalt rendelkezéseket változatlanul alkalmazni kell, e rendelkezések azonban az unióhoz nem tartozó, de a TRIPS-ben részes államokat nem kötik. A 6bls cikkben szabályozott személyhez fűződő jogok tehát a TRIPS hatályán kívül esnek, a TRIPS rendelkezései - köztük különösen a vitarendezésre vonatkozók - nem alkalmazhatók rájuk. Több gondot okoz azoknak a konfliktusoknak az értelmezése, amelyek esetében a TRIPS nem tartalmaz a Berni Uniós Egyezmény 6blí’ cikkének alkalmazását kizáró rendelkezéshez hasonló szabályt. Márpedig a TRIPS több előírása ütközik vagy legalábbis nehezen értelmezhető viszonyban áll a Berni Uniós Egyezmény, illetve a Római Egyezmény szabályaival (16). Az egyik lehetséges értelmezés, hogy ilyen esetben a TRIPS és pl. a Berni Uniós Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit együttesen, egymásra figyelemmel kell értelmezni, és a konfliktust a Berni Uniós Egyezmény javára szóló értelmezéssel kell feloldani. Ezt alátámasztja, hogy a TRIPS 9. cikkének 1. bekezdése megköveteli, hogy a tagállamok tegyenek eleget a Berni Uniós Egyezmény érdemi szabályainak. (Azonos rendelkezést foglal magában a Párizsi Uniós Egyezményre vonatkozóan a TRIPS 2. cikkének 1. bekezdése (17)). A másik lehetséges értelmezés szerint ilyen esetben a Berni Uniós Egyezmény 20. cikkét kell alkalmazni: vagyis a TRIPS az egyezménnyel ellentétes különmegállapodásnak minősül, s ezért az egyezmény szabályai az irányadók, legalábbis a Berni Unió tagállamai között. Ez az értelmezés a Berni Uniós Egyezmény 20. cikkével (és a Párizsi Uniós Egyezmény 19. cikkével) teljes mértékben összhangban áll, csakhogy ebben a megközelítésben az államok kötelezettségei konfliktus esetén már nem a TRIPS-en alapulnak, amely hivatkozik a szóban forgó egyezményekre, hanem magukon az egyezményeken. Kérdéses azonban, hogy egy ilyen helyzet mennyire lenne elfogadható a Világkereskedelmi Szervezetben. Nem világos továbbá, hogy a TRIPS-nek azok a már idézett rendelkezései, amelyek szerint a TRIPS tagállamainak - anélkül, hogy a formális csatlakozásra kötelesek lennének - eleget kell tenniük a Párizsi, illetve a Berni Uniós Egyezmény érdemi szabályainak, jelentik-e azt, hogy a TRIPS és a szóban forgó egyezmények konfliktusa esetén az adott unióhoz nem tartozó országoknak nem a TRIPS-ben foglalt alacsonyabb szintű, kevésbé széles körű védelmi követelménynek, hanem az említett egyezmények többet követelő rendelkezéseinek kell megfelelniük? Ha a TRIPS a vonatkozó egyezmények érdemi szabályainak alkalmazását előíró rendelkezéseiben nem hivatkozna a Párizsi, illetve a Berni Uniós Egyezmény különmegállapodásokra vonatkozó cikkeire is, a válasz talán lehetne az, hogy a szóban forgó államok a TRIPS és az egyezmények ütközése esetén akkor is csupán a TRIPS-nek tartoznak eleget tenni, ha az az egyezményekhez képest kevésbé széles körű jogokat nyújt. A TRIPS azonban éppenhogy hivatkozik a Párizsi és a Berni Uniós Egyezménynek a különmegállapodásokra irányadó rendelkezéseire. Ez azt az ellentmondástól nem mentes képzetet kelti, hogy a Párizsi vagy a Berni Uniós Egyezményben nem részes államok a TRIPS elfogadásával akkor is a Párizsi, illetve a Berni Uniós Egyezmény magasabb védelmi szintet garantáló rendelkezéseinek alkalmazására kötelezik magukat, ha a TRIPS-ben egyébként alacsonyabb védelmi minimumban állapodtak meg. A TRIPS elfogadása e megközelítésben a Párizsi és a Berni Uniós Egyezmény érdemi szabályaihoz való de facto csatlakozással jár, mégpedig annak elismerésével együtt, hogy az egyezmények a TRIPS-hez képest elsődlegességet élveznek. Kétséges, hogy egy ilyen értelmezés mennyiben talál támogatásra az érintett országok körében. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a tárgyalásokon az Európai Közösség azt szorgalmazta, hogy a TRIPS formálisan kötelezze a részes államokat a Párizsi Uniós, valamint a Berni Uniós Egyezményhez való csatlakozásra (18); az e javaslattal kapcsolatos viták eredménye az a kompromisszumos szövegezés, amely alapján a szóban forgó egyezmények érdemi rendelkezéseinek a TRIPS-ben részes valamennyi állam köteles megfelelni, függetlenül attól, hogy tagja-e az adott egyezménynek. Ebből a történeti előzményből persze mindkét irányban adódhat következtetés. Levezethető az is, hogy a csatlakozásra azért nem vállaltak kötelezettséget, mert azokban a kérdésekben, amelyekben a TRIPS alacsonyabb védelmi szintet biztosít, az adott egyezmény helyett a TRIPS-et kívánták alkalmazni. El lehet ugyanakkor oda is jutni, hogy csupán a formális csatlakozást nem követeli meg a TRIPS, kiindulási alapnak, mindenekelőtti minimumnak a Párizsi és a Berni Uniós Egyezményt tekinti, és éppen ezért hivatkozik ezek-
