Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 3. szám - Dr. Vida Sándor: Szabadalmi licenciaszerződés a francia jogban
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 99. évfolyam III. 1994. június DR. VIDA SÁNDOR Szabadalmi licenciaszerződés a francia jogban Köztudott, hogy Franciaország az egész világon az elsők között (közvetlenül az Amerikai Egyült Államokat követően) alkotott szabadalmi törvényt, 1791. január 7-én. A Francia Forradalomnak ezt a vívmányát az 1844. évi francia szabadalmi törvény váltotta fel, amely több mint száz esztendeig volt hatályban. Ezt követte az 1968. évi szabadalmi törvény, amely az 1978. évi módosítással ma is hatályban van, s az 1992. július 1-jén hatályba lépett, a Szellemi Tulajdonról szóló Kódex1 2 csak integrálta, de nem változtatta azt. A francia szabadalmi (és védjegy) jogról jól kezelhető tömör áttekintést ad A. Chavanne és J. J. Burst immár 4. kiadásban megjelent „Iparjogvédelem” (Droit de la propriété industrielle, Paris, 1993) könyve, amelynek alapján a jelen rövid áttekintést is írom. I. TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS A francia törvény viszonylag szűkszavúan (a mi törvényünk világviszonylatban is a részletes szabályozások közé sorolható) rendelkezik a licenciaszerződésről, az L-613-8 szakaszban. Minthogy e törvényhely a szabadalom átruházását és a licenciát együttesen tárgyalja, témaválasztásomhoz híven a Törvénykönyvnek csak a licenciaszerződésre vonatkozó rendelkezéseit ismertetem. Nevezetesen: a) A szabadalom vagy a szabadalmi bejelentés egészére, vagy annak egy részére használati engedély (licencia) adható, amely lehet kizárólagos vagy nem kizárólagos (2. bek.). b) A szabadalmi bejelentés, illetve a szabadalom által biztosított jogokat a használati engedélyessel (licenciavevő) szemben is lehet érvényesíteni, ha utóbbi túllépi a szerződésben számára biztosított jogosultságok határát (3. bek.). 1. A Kódex első része a szerzői jogról, második része pedig az iparjogvédelemről rendelkezik. c) Az olyan jogügyletet, amelynek tárgya az ezen törvényhely által említett átruházás vagy licencia, írásba kell foglalni, ez az ügylet érvényességének feltétele (5. bek.). Minthogy az a) alatti rendelkezés, a magyar szabadalmi joghoz hasonlóan két irányból történő megközelítésben körvonalazza a szerződés tárgyát (az oltalom terjedelme, valamint a használati jog terjedelme), ezzel a rendelkezéssel aligha szükséges tovább foglalkozni. A b) alatti rendelkezés ezzel szemben a licenciaszerződés megszegésének sajátos elvont törvényi tényállásátjuttatja kifejezésre: nevezetesen azt az esetet, amikor az engedélyes túllépi a szerződés által számára biztosított jogok határát (ilyen tipikus eset például, ha az engedélyes csak egy kiviteli alak használatára jogosult, ő viszont más kiviteli alakot is használ, vagy ha a licencia területileg korlátozott, például csak Marseille város, de a használat kiterjed Toulouse városra és környékére is). Megjegyzendő, hogy ennek az érdekes szerződésszegési esetnek törvényben való eltiltása nem francia „találmány”, azt a francia jogszabályalkotó a Közös Piac szabadalmi törvé-9 nyének tervezetéből, a 42. cikk 2. pontjából vette át. Aligha vitatható, hogy ez a szerződésszegési tényállás licenciaszerződéseknél nagyon is gyakori, hiszen nálunk már a szocialista időkben foglalkoztatta a bíróságokat az engedélyesnek ilyen szerződésszegése, igaz védjegyügyben. A VIDEOTON jogosult volt a TUNGSRAM védjegyet televíziós készülékeken használni, a védjegylicenciaszerződésben nyert felhatalmazáson túllépve azonban rádiókon is használta azt, amitől eltiltották, illetve kártérítés fizetésére is ítélték (Bírósági Határozatok 1968, 456. o.). Felvetődik ezért a kérdés, vajon nem volna-e célszerű ha szabadalmi jogunk revíziója alkalmával mi is törvényileg tiltanánk el a licenciaszerződés megszegésének ezt a sajátos esetét. Talán nem is annyira a vezető európai országok jogának adaptációja miatt (ilyen tárgyú harmonizációs 2. Ugyanezt az elvont törvényi tényállást tartalmazza az NSZK szabadalmi törvényének 15. § (2) bek. második pontja is.
