Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 3. szám - Ficsor Mihály: Az iparjogvédelmi jogharmonizáció módszertanáról
10 Ficsor Mihály iparjogvédelmi oltalom conditio sine qua non-ja a technológia transzferjének, a csúcstechnikát hozó beruházásoknak és a kereskedelmi kapcsolatok korszerű alapokra helyezésének (I. pl. a franchise-szerződéseket). Az Európai Megállapodásból fakadó jogharmonizációs kényszer - éppen funkcióhoz kötöttségénél, a célba vett jogszabályok természeténél fogva - a magyar iparjogvédelmi szabályozást is szükségképpen - a közösségi jog alapján egységesülő - kereskedelmi jog felé tolja, távolabb a polgári jog klasszikus anyagrészeitől. Ez egyrészt egy kicsit korai az államigazgatási jogi koloncait napjainkban levető és a klasszikus polgári joghoz fűződő kötelékeit újra felfedező, megerősítő magyar iparjogvédelem számára. Előfordulhat ugyanis, hogy e „sodrásban” nem tisztázódnak e jogterületnek a jogharmonizáció által egyébként kevéssé érintett - dogmatikai alapjai. E tisztázódáshoz viszont nélkülözhetetlen, hogy iparjogvédelmünk megőrizze kapcsolatát a polgári joggal. Másrészt hasznos lehet iparjogvédelmünk kereskedelmi jogias, a jogharmonizáció folyamatába illeszkedő „megtermékenyítése” éppen azért, hogy e jogterületet (a szerzői joggal együtt) pragmatikus és korszerű szemléletet érvényesítve megszabadítsuk bizonyos dogmáktól, ideologikus előítéletektől, anakronizmusoktól (24). A jogharmonizáció funkciója az EFTA-megállapodásból kevésbé domborodik ki. Az iparjogvédelmi jogharmonizáció rendeltetése mindazonáltal közvetve levezethető egyrészt abból, hogy a rá vonatkozó rendelkezések egy szabadkereskedelmi megállapodás szövetébe illeszkednek, másrészt a preambulumból, amely a megállapodást a feleknek arra a szándékára vezeti vissza, hogy aktívan részt vegyenek az európai gazdasági integráció folyamatában és együttműködjenek e folyamat erősítésében. Ellenben az USA-megállapodásban előirányzott jogharmonizáció mintegy „leszakadt”, levált a gazdasági együttműködés kérdéseiről azáltal, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó megállapodást a tárgyalások során elkülönítették a beruházás védelemre és az üzleti kapcsolatok fejlődésének elősegítésére irányuló jövőbeni megállapodástól. Ebből nemcsak az fakad, hogy az iparjogvédelmi jogharmonizáció gazdasági funkciója a megállapodásban normatívan nem jelenik meg, hanem az is, hogy e jogharmonizáció nem illeszkedik egy átfogó, a gazdasággal kapcsolatos jogterület nagyjából egészére kiterjedő általános jogközelítés keretei közé. Ezért e jogharmonizáció nemcsak egyszeri, statikus, hanem viszonylag önkényes és szervetlen is, noha az amerikai fél érdekei szempontjából nyilván fontos (a megállapodás szövegében ki nem fejezett) gazdasági funkciója van. A JOGHARMONIZÁCIÓ „MÉLYSÉGE” Közös elem a három elemzett megállapodásban, hogy a magyar iparjogvédelmi szabályozás dogmatikai rétegeiig egyik sem hatol le. Az USA-megállapodást megelőző tárgyalásokon ugyan érezhető volt az amerikai fél törekvése a magyar szellemi alkotás védelmi szabályozás bizonyos rendszeralkotó elemeinek megváltoztatására (pl. a szerzői vagyoni jogok átruházhatósága kérdésében), elméleti, dogmatikai jelentőségű irányváltást azonban végül nem sikerült a magyar jogra rákényszeríteni. Az Európai Megállapodás esetében a dogmatikai változtatásoktól való tartózkodás nyilván azzal is magyarázható, hogy a közösségi jogharmonizálás sem érinti a dogmatikai struktúrákat, inkább a pragmatikus elemeken van a hangsúly (25). E pragmatizmus - amely összefügghet a gazdasági funkcióhoz kötött kereskedelmi jogias tárgykörrel és az ahhoz igazodó szemlélettel - mindhárom megállapodásban különösképpen tetten érhető az iparjogvédelmi jogok érvényesítésére vonatkozó rendelkezésekben, illetve azoknak a megállapodásokban betöltött hangsúlyos szerepében (26). Az Európai Megállapodás 65. cikke a közösségihez hasonló szintű védelmet illetően kiemelten megemlíti a szellemi tulajdonjogok „érvényésítéséhez szükséges hasonló eszközöket”. Az EFTA-megállapodás 18. cikke úgyszintén arra kötelezi a feleket, hogy „megfelelő, hatékony és diszkriminációmentes” intézkedéseket hozzanak és foganatosítsanak a szellemi tulajdonjogok érvényesítésére, XIV. mellékletének 5. cikkében pedig részletezve is megállapítja az irányadó követelményeket. A legterjedelmesebben pedig az USA-megállapodás rendelkezik (VIII. cikkében) a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről. Meg kell említeni, hogy e rendelkezések összhangban állnak az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény Uruguay-i Fordulójában azóta elfogadott, a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő aspektusaira vonatkozó multilaterális megállapodás e tárgyat érintő szabályaival. Ebben az esetben tehát a multilaterális szinten kirajzolódó, a feleket azonban még nem kötő jogharmonizáció kétoldalú alapokon történő „megelőlegezéséről” volt szó. A felek mintegy „alávetették” magukat egy, még - akkor - alá nem írt, egyetemes nemzetközi megállapodás szabályainak. A JOGHARMONIZÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYA. EURÓPAI MENÜ, AMERIKAI GUSZTUS? Kuriózumnak számít az USA-megállapodás X. cikkében foglalt rendelkezés, amely az „egyéb kötelezettségekkel” való kapcsolatra vonatkozik. E cikk értelmében az USA- megállapodásban semmi sem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná Magyarországot az Európai Megállapodás 65. cikkében és XIII. mellékletében foglalt iparjogvédelmi és szerzői jogi jogharmonizációs kötelezettségeinek betartásában. Továbbá az USA-megállapodásban semmi sem értelmezhető úgy, hogy az megakadályozná hazánkat abban, hogy az Európai Megállapodásban vállalt kötele
