Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 3. szám - Ficsor Mihály: Az iparjogvédelmi jogharmonizáció módszertanáról
Az ipaijogvédelmi jogharmonizáció módszertanáról 9 befolyását az EK-n belüli jogharmonizációra. A jelzett egyoldalúság persze semmit sem von le a jogharmonizáció mint cél értékéből és fontosságából. Különleges színfolt a tárgyalt kérdésben az EFTA-megállapodás, mivel kölcsönösséget ír elő. Ajogharmonizáció mércéjéül ugyanis az EFTA-államokban és Magyarországon az „uralkodónak”, általánosnak tekinthető védelmi szintet állítja (18). Ez tehát azt jelenti, hogy az az EFTA- állam, amely nem biztosítja a szellemi tulajdonjogoknak a megállapodásban részes valamennyi ország területén összességében uralkodónak, általánosnak tekinthető védelmi színvonalat, köteles megtenni a jogharmonizációs lépéseket, éppúgy mint Magyarország, ha hasonló helyzetbe kerül. Ha Magyarország és az EFTA-országok együttesen számított többsége jogi védelmet nyújt pl. a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájára vagy a számítógépi programalkotásokra, akkor erre azok az EFTA-államok is kötelesek, amelyek a védelem biztosítását az eddigiekben elmulasztották. A kölcsönösség persze súlyozott: Magyarország önmagában nem kényszerítheti az EFTA-országokat a magyar jogfejlődés eredményeinek átvételére, ha azok az eredmények az EFTA-országokban - a magyar „példa” hozzáadásával számított - uralkodó védelmi szintet meghaladják. Viszont a magyar jogot is figyelembe veszik az irányadó jogharmonizációs kötelezettségek megállapításánál, s ez mindenképpen oldja az egyoldalúságot. TOTÁLIS VAGY OPCIONÁLIS JOGHARMONIZÁCIÓ Az Európai Gazdasági Közösségen belül megvalósuló jogharmonizáció két stílusát, két fajtáját különböztetik meg. Egyrészt a részletes megfogalmazású direktívákon nyugvó, szigorúan kemény, ún. „totális” jogharmonizációt, másrészt az ún. „opcionális” jogharmonizációt, amely bőven hagy mozgásteret a tagállamok nemzeti joga számára (különösen az eszközöket, a megvalósítás mikéntjét illetően, de gyakran a tekintetben is, hogy kevesebb vagy több eredményt hozó intézkedést tegyenek) (19). Mind a három vizsgált megállapodásban - igaz, különböző arányban és módon - egyaránt tetten érhetők a totális és az opcionális jogharmonizáció elemei, bár valamennyi inkább az opcionális stílusjegyeit viseli magán. Leplezetlenül totális jellegű az a jogharmonizáció, amely az USA-megállapodásból következik egyes szabadalmi és szerzői jogi kérdésekben (a gyógyszertermékek szabadalmazhatóságára, a szabadalmi kényszerengedélyekre, illetve a hangfelvételek ötven éves védelmi idejére vagy a hangfelvételek példányainak bérletére vonatkozóan) (20). Ez tükröződik a már említett levélváltásban, amelyben a magyar fél mintegy megfeleltette az egyezmény rendelkezéseivel a módosítandó magyar jogszabályokat. Az Európai Megállapodás, első közelítésben úgy tűnik, kizárólag opcionális jogharmonizációt ír elő (e mellett szólnak a már idézett „puha” megfogalmazások is). Ugyanakkor nem lehet elsiklani afelett, hogy az Európai Szabadalmi Egyezmény több kérdésben is totális jogharmonizációt ér el (pl. a szabadalmazható találmány vagy az oltalmi idő tekintetében) (21). Ugyanez a helyzet a szerzői joggal szomszédos jogok területén az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény esetében. Továbbá nyilvánvaló, hogy - dacára a „puha” megfogalmazásoknak - Magyarországnak is előbb vagy utóbb meg kell honosítania a totális jogharmonizáció révén megalkotott közösségi szabályozásokat (ha lesznek ilyenek), s ezáltal lényegében e körben is a harmonizáció totális stílusa érvényesülhet. Egyebekben mind a három megállapodás opcionális jogharmonizációt irányoz elő. Még az US A-megállapodás is, noha viszonylag nagy tömegben tartalmaz érdemi rendelkezéseket. Ezek azonban többnyire olyan általános megfogalmazásúak, hogy teret engednek a különböző jogi megoldások alkalmazására. A JOGHARMONIZÁCIÓ FUNKCIÓJA Az Európai Megállapodás kifejezetten utal a jogharmonizáció funkciójára, amikor 67. cikkében a jogszabályok közelítését a Közösségbe történő gazdasági integrációnk egyik alapvető előfeltételének minősíti. Ez a megközelítés hasonlatos ahhoz, ahogy a Római Szerződés tekint a jogharmonizációra, amikor 3. cikkének h) pontjában „a közös piac működéséhez szükséges mértékben” kötelezi a tagállamokat jogrendszerük harmonizálására (22). Ajogharmonizációnak ebből a szemléletéből figyelemre méltó következtetéseket lehetne levonni a gazdaság és a jog viszonyára vonatkozóan, e helyt azonban inkább csak arra célszerű utalni, hogy ajogharmonizáció funkciója meghatározó annak tárgykörét illetően. A közös piac működéséhez vagy a Magyarország gazdasági integrációjához szükséges jogharmonizáció ugyanis szükségképpen, funkciójánál fogva a gazdaság szempontjából releváns jogszabályokat veszi célba. E megközelítéshez igazodik az Európai Megállapodás 68. cikkében a jogharmonizáció területeiről adott felsorolás. A vámjog, a társasági jog, a bankjog, az adó- és számviteli szabályok mellett a szellemi tulajdonjog is szerepel e listában, amiből következik, hogy az iparjogvédelmi jogharmonizációra a megállapodás szintén mint a gazdasági integráció egyik előfeltételére tekint. Az iparjogvédelem tehát az Európai Megállapodás felfogásában „az ipari együttműködés kedvező környezetét szolgálójogi infrastruktúra” (23) egyik fontos elemeként kerül a jogharmonizáció fő sodrába. Valóban nyilvánvalónak tűnik, hogy a megfelelő szintű és hatékonyan érvényesíthető
