Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám - Ficsor Mihály: Az ipari tulajdon nemzetközi védelme és az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény: út a TRIPS-hez
24 Ficsor Mihály elbontása felé (13). A magas vámok megszüntetése, illetve csökkentése, továbbá egyes, nem vámjellegű korlátok eltörlése a kereskedelem lehetséges és tényleges akadályainak újabb, harmadik generációjára irányította a figyelmet: a szellemi alkotások megfelelő szintű védelmének hiánya, illetve e védelem eltúlzott mértéke veszélyt jelentett a kereskedelem liberalizálásának első és második szakaszában, „generációjában” elért eredményekre. Egyre erősödött az a nézet, hogy a védelem hiánya vagy túlzottan magas szintje olyan nem vámjellegű kereskedelmi korlátozásként funkcionálhat (14), amelyet a korábbi GATT- fordulók nem vettek még célba. Meg kell jegyezni, hogy ennek az összefüggésnek a felismerése nemcsak multilaterális, hanem regionális szinten is megfigyelhető volt: az egységes piac megteremtésén fáradozó Európai Közösség jogalkotása és joggyakorlata hasonló problémákkal találta magát szemben (15). A nemzetközi kereskedelemben az utóbbi évtizedekben fokozottan nőtt az ún. tudásintenzív, a kutatás és a fejlesztés legfrissebb eredményeire támaszkodó, a csúcstechnológia körébe tartozó termékek aránya és fontossága (16). Az általános gazdasági és műszaki fejlődés mellett e jelenség arra is visszavezethető, hogy a hagyományos termékek piacán a fejlett országok komparatív előnyei jelentősen csökkentek a fejlődők javára. Ez a fejlett országokat arra indította, hogy erőforrásaikat a nagyobb komparatív előnyöket kínáló tudás- és kutatásintenzív, tehát a szellemi tulajdon védelmére szükségképpen nagymértékben építő - területekre csoportosítsák át (17). Acsúcstechnológia területén ennek az erőforrás-átcsoportosításnak köszönhetően a termelési költségek már nem a legfontosabb összetevői a termék árában kifejeződő költségeknek. Lényegesebbek és számottevőbbek náluk az innovációs - azaz a kutatási és a fejlesztési - költségek (18). Különösen igaz ez a csúcstechnika legfejlettebb területein: a gyógyszerek, a biotechnológiai termékek, a mikroelektronikai félvezető termékek, a szoftverek esetében (19). Más áruk és szolgáltatások költségei között pedig azok képviselnek igen jelentős arányt, amelyek az adott áru, illetve szolgáltatás ismertté tételével, goodwill-jének, fogyasztói reputációjának kialakításával kapcsolatban merülnek fel. A világkereskedelem mai körülményei között, a verseny ethoszával áthatott, globális piacon (20) e költségek rendkívül magasra rúghatnak, pl. egy-egy popsztár divatossá tételével vagy egy franchise-szerződésekre építő gyorsétterem-hálózat védjegyének népszerűsítésével összefüggésben. A kutatás és a fejlesztés, illetve a piaci bevezetés költségeinek hatványozódása mellett az elmúlt években élesen kirajzolódott egy másik, e költségek megtérülése ellen ható tendencia: a technikai fejlődés magával hozta a viszonylag olcsó utánzási, másolási módszerek és eszközök megjelenését is (21). A jogosulatlan utánzás, másolás, „kalózkodás” révén előállított termékek tisztességtelen versenyt támasztanak a világpiacon: áruk kedvezőbben alakítható, mint az eredetieké, mivel az utánzáshoz szükséges beruházások mértéke jóval alatta marad az eredeti termék kifejlesztéséhez és piaci bevezetéséhez szükségeseknek (22). Nem beszélve arról, hogy az utánzók az új termék kifejlesztőinek, az új mű megalkotóinak kockázatában sem osztoznak, hiszen biztosra mennek: tevékenységüket a már befutott, sikeres termékekre, művekre összpontosíthatják. A hamisított, „kalózkodással” előállított termékek forgalma óriási veszteségeket okoz világszerte - főként a fejlett országok húzóágazatai számára (23). A kutatási és fejlesztési ráfordítások megtérülésének hiánya, illetve kétségessé válása, az említett veszteségek jelentkezése a csúcstechnikára alapozó iparágak, illetve a kulturális ipar (hangfelvételgyártók, filmgyártók stb.) jövőjét veszélyeztette és veszélyezteti ma is (24). Ilyen körülmények között szükségszerű és természetes volt az érintett üzleti köröknek az a törekvése, hogy kormányaikat arra ösztönözzék: a szellemi tulajdonjogok magas szintű és hatékony védelmének szempontját fokozottan vegyék figyelembe kereskedelempolitikájuk alakításában. A szellemi tulajdon védelmi színvonalának emelésére és az iparjogvédelmi és szerzői jogok hatékonyabb érvényesítésére irányuló kereskedelempolitika fő célpontjai természetesen a fejlődő országok (25), valamint - esetenként változó mértékben - a közép- és kelet-európai államok (26). Az ő nézőpontjukból a kereskedelem és a szellemi tulajdon összefüggései másként látszanak. E technológiaimportra szoruló országok a védelem viszonylag alacsony szintjét, többet engedő, nagyobb szabadságot nyújtó szabályozását gazdasági fejlődésükhöz való méltányos és jótékony hozzájárulásnak tekintik a világpiacon kialakult, eredendően egyenlőtlen feltételek mellett folyó versenyben (27). Empirikus vizsgálatok azt még valóban nem bizonyították, hogy egy adott nemzetgazdaság fejlődéséhez a védelem meghatározott - magasan meghatározott - színvonala feltétlenül szükséges lenne (28). Csupán anynyi biztos, valamilyen oltalomra e fejlődéshez szükség van; mindazonáltal az oltalom megléte természetesen önmagában nem elegendő a fejlődés megindulásához (29). Ennek megfelelően a fejlődő országok nagy részében az iparjogvédelmi jogok megközelítésére az a felfogás jellemző, amely a fejlett országokban a XIX. században dominált: az oltalom „gyöngeségéf' és korlátozottságát a szabad verseny alapvető elveinek érvényesítésére hivatkozó érvekkel magyarázzák (30). További kritikája a fejlett ipari államok álláspontjának, hogy az inadekvátan, a körülmények által nem indokoltan magas szintű, erős oltalom éppen nem a technikai fejlesztés irányában hat a technológia importjára szoruló gazdaságokban, hanem a közkinccsé vált, kevésbé fejlett technika iparszerű alkalmazására ösztönöz (31). Ez utóbbi technika hasznosításában ráadásul - mint láttuk - az alacsony bérek és más körülmények folytán a fejlődő és különösen az újonnan iparosodó országok számottevő
