Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám - Dr. Bendzsel Miklós: Magyarország csatlakozása az Európai Szabadalmi rendszerhez
Magyarország csatlakozása az európai szabadalmi rendszerhez 11 35. Portugália tekinthet vissza a legrövidebb európai szabadalmi egyezménybeli tagságra a vizsgált körben; az 1992. január 1-jétől érvényes EPC-tagság mellett még ennek az évnek a végén csatlakoztak a Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez (PCT) is. (APCT a világ mintegy 70 államába irányulóan teszi lehetővé a szabadalmaztatási törekvés egyszerű, egyetlen dokumentummal való indítását, takarékos és érdemi mérlegelést lehetővé tevő kutatási, illetve vizsgálati jelentésekre alapozható - elhalasztható - döntést tesz lehetővé az egyes nemzeti eljárások megindíttatása előtt: Magyarország 1970-ben aláíróként, 1980-tól hatályba léptetve átvevő és fogadó hivatala révén alkalmazója a Szerződésnek.) A portugál csatlakozás is épített a használati mintaoltalomra, mint egyszerűbb, kisebb értékű, de gyors és takarékos oltalmi forma egyidejű bevezetésére. A bejelentői aktivitás alakulása a következő volt: Portugál szabadalmi Csatlakozás Csatlakozás és használati minta beelőtt után jelentések együtt 1991 1993 belföldi eredetűek 157 158 (13) külföldi eredetűek 3 568 391 összes 3 725 562 Bejelentések Csatlakozás után 1993 Portugáliát megjelölő európai szabadalmi bejelentések 9 774 PCT-megjelölések 1 883 A csatlakozás után a 13 többletbejelentés a honosak európai (6) és PCT (7) indítási, nemzeti oltalmat is igénylő bejelentéseit foglalja magában; a külföldi igények összesen 12 048 bejelentést tettek ki, amely az 1991. évi „érdekeltség” több mint háromszorosa. A portugál hivatal három egyszerű tapasztalati megállapítása megerősíti a teljes jogú csatlakozási forgatókönyvek ismérveit:- összességükben ugrásszerű az országban szabadalmat szerezni kívánók számának növekedése; ebben az EPC- tagság súlyának többszörösen nagyobb a szerepe, mint a PCT-nek;- a belföldi aktivitás stagnál vagy enyhén növekszik;- a nemzeti úton tett bejelentések száma és így a nemzeti szabadalmi hatósági engedélyezési munkateher (a külföldiek „átterelődése” miatt) jelentősen csökken. Azokban az országokban, ahol a bejelentői díjaknak viszonylag jelentős a nemzeti hatóság költségvetésében a súlyuk, egy 2-3 éves átmeneti bevételcsökkentést jelent az utóbbi folyamat, amelyet az európai úton megadott, az adott országban érvényes szabadalmak fenntartási díjából befolyó bevételtömeg fog tartósan kompenzálni. Az iparjogvédelmi képviselő szervek megbízásai és bevételei hasonló arányban csökkennek. Ennek kiegyenlítése megalapozottan várható a nemzeti nyelvű fordítási feladatok és a díjbefizetési megbízások hatalmas munka- és jövedelem volumenétől. A portugál ipar (szemben a dán gyakorlattal) nem rendelkezik jelentős szabadalmi hagyományokkal. Szerény K+F tevékenységük folytán csekély számú európai, illetve nemzetközi (PCT) szabadalmi bejelentést tesznek. Ezzel ellentétben a külföldi ipari körök igen aktívan igénybe veszik az új jogszerzési lehetőségeket. A portugál ipari minisztérium és iparjogvédelmi hivatal nagy erőfeszítéseket tesz a nemzeti ipar nagyvállalati licenctevékenységének megalapozott növekedése érdekében. 36. Az Európai Szabadalmi Egyezményhez fűződő viszony megértéséhez is az Európai Unió érdekhálójában kell jól eligazodni. Az Unió jelenlegi és leendő tagországait a The Economist egy közelmúltbeli elemzése öt csoportba sorolja: a) a Franciaország és Németország körül tömörülő kemény mag, az alapítók: az európai biztonság és stabilitás, a közös nemzetközi fellépés és a világhatalmi státus biztosítása a motivációjuk; b) a szabad kereskedelem feltétlen hívei Nagy-Britannia és Dánia (1972) - az ellensúly-szerep elkötelezettei és az egységes piac támogatói; c) a harmadik csoport a szegényebb, jobbára csak az elmúlt évtizedekben demokratizálódott tagországoké, a „négy szegénylegény”: Görögország (1981), Spanyolország és Portugália (1986) és a korábban érkezett Írország (1973). Gazdaságilag valamennyien elmaradottak voltak az akkori tagországokhoz képest (Portugália bruttó hazai terméke az EK-tagok átlagának ötödét sem érte el) és csatlakozásukat a modernizáció és a politikai stabilitás zálogának tekintették; d) a negyedik csoportot az Európai Szabadalmi Társulás (EFTA) azon tagjai alkotják, amelyek 1995-től az EU tagjainak sorába léphetnek (Ausztria, illetve Finnország, Svédország és Norvégia, az utóbbiak sorsa még bizonytalan). Eltérő jövőképű kis gazdagországok (az EU lakóinak számát 7,7%-kal, a közös GDP-t 9%-kal gyarapítják); e) az 1989. évi forradalmi változások által életre hívott ötödik csoportot a közép- és kelet-európai országok alkotják; motivációjuk hasonló a mediterrán országokéhoz: a demokrácia megszilárdítása és a gazdaság modernizációja. Összevetésünkben a c) csoport az EPC második csatlakozó hulláma (1.28. pont), míg az e) csoport tagjai az EPC 1995 utáni aspiránsai. A „négy szegénylegény” tagja a „gazdag” Európai Uniónak, s az utóbbi kiegyenlítő és „felzárkóztató” mechanizmusai révén ők csak viszonylagosan „szegény (ebb)” gazdagok társult régiónk szemében. Az EPC teljes jogú tagjaként pedig - az alkalmazkodás általános áldozatait leszámítva - a rendszer előnyeiből
