Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám - Dr. Bendzsel Miklós: Magyarország csatlakozása az Európai Szabadalmi rendszerhez
12 dr. Bendzsel Miklós gazdasági színvonaluknak megfelelő szerényebb mértékben ugyan, de önállóságuk (nemzeti szabadalmi rendszereik) megerősödésével részesülnek: ők így valójában erkölcsi és anyagi gazdagságot nyertek. A kiterjesztési rendszer első részesei - „gazdag” szegények ? 37. A „kiterjesztési rendszer” az EPO friss, múlt évi „találmánya”. Alkalmazási tapasztalatai igen szerények; az első ily módon „társuló” EPC-partner Szlovénia, ahol 1994. március 1-jén kezdett működni a II. fejezetben részletesen ismertetett rendszer. Két balti állam, Lettország és Litvánia 1994. januárjában írták alá a kiterjesztési megállapodásokat, s azok (részlegesen) 1994. III. negyedévében léptek hatályba. 38. A „kiterjesztési rendszer” befogadó oldalán jelentkező előnyöket a 21. és 25. pont taglalta; értékelésükre a teljes jogú tagsággal való összevetésben a 26. pont vállalkozott. Jól érzékelhető, hogy az „utódállami” létükben saját iparjogvédelmi rendszerrel nem rendelkező (vagy azt csak korábbi történelmi önállóságuk korszakában birtokló) országok számára gyors erkölcsi és anyagi érvényesülést jelent az új típusú szabadalmi „társulás” elfogadása. Politikai üzenetet hordoz, forrásokat biztosít a nemzeti rendszerek legiszlációja és intézményesítése számára, s gazdaságilag és a műszaki tájékoztatás síkján jogi keretek közé tereli az amúgy is döntően egyirányú tőke- és információáramlást. A szabadalmi rendszer kialakításához ugyanis nem csak a szabadalmi jogszabályok megalkotása szükséges. Ez - bár megfelelő tapasztalatokat feltételez - más országok hasonló, korszerű jogszabályait alapulvéve viszonylag könnyen megoldható feladat. Az új államok mindegyike megbirkózott már e feladattal. A fő nehézséget az jelenti, hogy a szabadalmak engedélyezését végző jogi ismeretekkel rendelkező műszaki és természettudományos egyetemi végzettségű szakembergárdát kell kialakítani, és létre kell hozni azt az infrastruktúrát, elsősorban az újdonságvizsgálatot világviszonylatban és időben több évtizedre (ideális esetben 1920-ig) visszamenőleg biztosító, megfelelően rendszerezett dokumentumokat tartalmazó szabadalmi tárat, amely a szabadalmi vizsgálatot lehetővé teszi. Ez a feladat költséges és időigényes. Az EPO által javasolt szabadalomkiterjesztéses rendszer ezért leginkább az új és szűkös anyagi lehetőségű szabadalmi hivatalok érdeklődését keltette fel. Ahhoz, hogy az EPO-nak a klasszikus iparjogvédelmi (szabadalmi) rendszerekkel rendelkező államok hatóságaival kapcsolatos ajánlattevői magatartása is értékelhető legyen, meg kell világítani az EPC oldalán a kiteijesztési rendszer mellett szóló (feltételezett) előnyöket is. A kilátásba helyezett teljes jogú EPC-tagság a középeurópai EU-társult államok vonatkozásában ugyanolyan döntési mechanizmusbeli krízisbe torkollhat az Európai Szabadalmi Egyezmény tagközössége számára, mint amilyennel a brüsszeli bizottság bővítése járna az Európai Unió döntéshozatali és egységes politikaalakítási működése vonatkozásában. A bővítéssel járó reform (vagy a kis államok relatív túlsúlyának tűrése) odázódhat el a „kiterjesztési rendszer” vonzó, gazdaságilag „gáláns” ajánlatával, miközben maga az EPC hatósugara (jelentős többletköltség nélkül) látványos módon megnyúlik az új piaci régió irányába. 39. E részletes diszkusszió segítségével válhat érthetőbbé, hogy az EPO 1994 közepéig informális ajánlatot tett a közép-európai társult országok iparjogvédelmi hatóságainak a „kiterjesztési rendszer” működtetésére. A „hatok” régiójában 1990-1991-ben először a visegrádi hármak szabadalmi hivatalaival dolgozták ki a modernizációs együttműködés és a jelentős szellemi és eszköz- transzfer kereteit, majd 1992-től az EPO a PHARE Regionális Iparjogvédelmi Programjának irányítói szerveként a brüsszeli forrásokra alapozva kiterjesztette segítségét valamennyi társult és régióbeli (összesen 11) országra. (A teljes jogú tagság esetén előírt fenntartási díjbevétel-megosztás biztosíthatja a támogatások megtérülését.) E gazdasági visszatérülés elhalasztásának valószínűsíthetően csak a társulási folyamatban jelentkező politikai előny (haladék?) lehet a megfelelő magyarázata (illetve ellensúlya, bár a brüsszeli támogatások öt évi teljes összege - RIPP I: 3 m ECU, RIPP II: 2 m ECU, 1996 végéig - az EPO 1993. évi 963,5 m DEM bevételéhez képest sem tartható komoly tehernek). A lehetséges indítékok előterében a legújabb fejlemény: Románia 1994. szeptember 15-én kiterjesztési egyezményt kötött az EPO-val; a megállapodás, amely a román szabadalmi rendszer modernizálásában való szoros együttműködést, képzési és informatikai segítségnyújtást is előirányoz, 1995-ben, a román parlament ratifikálása után lép hatályba. Az EPO sajtóközleményeiben más érdeklődő államokra való utalás is található. 40. Az EPC-tagság köztes fázisaként is jellemezhető formula eddigi vállalói döntően az európai uniós tagsági tipológia ötödik osztályának szerényebb nemzetgazdaságai is egyben (bár a 2 millió lakosú, Ausztriával határos Szlovénia helyzete kiemelkedik közülük). Számot vetve a „kiterjesztési rendszer”-nek az EU-val társult közép-európai országok különböző csatlakozási stratégiájára gyakorolt eltérő hatásával (1993 novemberében Budapesten a cseh, a lengyel és a szlovák hivatalok vezetői még elutasították a formula elfogadását), a „hatok” válasza az ajánlatra meglepő módon „szórhat”.
