Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 6. szám - Dr. Bendzsel Miklós: Magyarország csatlakozása az Európai Szabadalmi rendszerhez

6 dr. Bendzsel Miklós szolgálati és foglalkoztatási előírásai és vezető tisztségvi­selőinek kinevezése ügyeiben, továbbá jogosult az EPO elnökének államokkal, kormányközi szervezetekkel és do­kumentációs központokkal való tárgyalásokra és egyez­ménykötésre felhatalmazást adni, ideértve a Kiterjesztési Megállapodást is.) 2. Azokban az államokban, amelyeknek nem hivata­los nyelve az angol, francia vagy a német, az európai szabadalom érvényességéhez az is kiköthető, hogy meghatározott időn belül a leírás és az igénypontok hivatalos nemzeti nyelvű fordítását is benyújtsa a jogo­sult. A Kiterjesztési Megállapodás csak az oltalmi kört meghatározó, a nem szakértő számára nehezen értel­mezhető szabadalmi igénypontok fordításának a be­nyújtását írhatná elő. 3. A szabadalom, mint kizárólagos jog tartalmát, a szabadalommal és a szabadalmi bejelentéssel kapcsolatos egyéb anyagi jogi szabályokat továbbra is a nemzeti sza­badalmi törvény határozná meg; a nemzeti hatóság pedig a szabadalom megadását kivéve eljárna a hatáskörébe utalt ügyekben (esetünkben a szabadalmi oltalom megszűnésé­nek megállapítása, illetőleg újra érvénybe helyezése, a szabadalom megsemmisítése, a nemleges megállapítás, a szabadalmi leírás értelmezése, a szabadalmak fenntartása és nyilvántartás a magyar szabadalmi törvény rendelkezé­sei szerint). Az európai szabadalmi bejelentés elutasítása esetén az EPC alapján a jogosult az EPO-nál fellebbezhet; de a vizsgált konstrukcióban csak azt érhetné el, hogy a magyar hivatal előtti eljárássá transzformálja a kiter­jesztéses bejelentést, és - ha az OTH is elutasítja azt - kérheti az elutasítás megváltoztatását a magyar szabá­lyok szerint. Az is lehetséges, hogy az EPO által engedélyezett sza­badalom ellen harmadik személyek felszólalást nyújtanak be. Ez esetben a felszólalási eljárás eredményétől függően válik érvényessé a kiterjesztett szabadalom a megjelölt országban. 4. A teljes jogú csatlakozás esetén Magyarország meg­jelölési díja a kiterjesztési díj 200-250 DM összegével szemben 350 DM lenne, s ez teljes egészében az EPO-t illetné meg; a szabadalmi fenntartási díjak 50%-át pedig ugyancsak az EPO-nak kellene átadni. Ezt az „osztozást” lenne hivatva azonban kompenzálni a döntési jogkörű részvétel „alkotmányos” joga. 5. Mivel a Kiterjesztési Megállapodás ajánlata 5 évre szólna, és további 2 éves időtartamokra meghosszabbít­ható lenne, megalapozott következtetés annak feltétele­zése, hogy egy ilyen megállapodás megkötése jelen­tősen elodázhatja a teljes jogú csatlakozást. Ugyanak­kor érzékelhető a „kiterjesztési rendszer” megajánlásá­ban a régiónk átlagának homogén tömbként való kezelésére való hajlam, amelynek engedve a magyar iparjogvédelem megbecsült szuverén nemzetközi pozí­cióját kellene részben feladni. III. A CSATLAKOZÁSOK NEMZETKÖZI TAPASZTALATAI 27. A Müncheni Diplomáciai Konferencián 1973-ban a résztvevő 21 államból 16 írta alá az európai szabadalmak engedélyezéséről szóló Egyezményt, amely 1977. október 7-én lépett életbe az első 7 ország vonatkozásában. A következő év közepétől fogadta a hágai Nemzetközi Sza­badalmi Intézetet is magába foglaló Európai Szabadalmi Hivatal az első európai szabadalmi bejelentéseket. Az európai szabadalmi rendszer térhódítása gyorsuló ütem­ben ment végbe: 1979-ben több mint 10 ezer, 1983-ban több mint 30 ezer, majd a fennállásának 10. évfordulóját követően 1988-ban már több mint 50 ezer szabadalmi bejelentést fogadtak évente, s ebben az évben lajstromoz­ták a 100 000. európai szabadalmat. 1992-ben pedig az összegzett teljesítmény meghaladta a 200 ezer megadott európai szabadalmat és a félmillió közzétett európai sza­badalmi bejelentést. Az elmúlt öt évben a bejelentési aktivitás az évi 55 - 60 ezres szinten stabilizálódott. 1993-ban az összesen 57 ezer szabadalmi bejelentés eredet szerinti megoszlása a követ­kező: a 17 részes tagállamból tették a bejelentések 48,5%­­át, az igénybevétel szempontjából nyitott európai szaba­dalmi rendszer legnagyobb bejelentő országa az Amerikai Egyesült Államok több mint 29%-kal, és kimagasló Japán aktivitása 18%-kal (az abszolút rangsorban az európai listavezető Németország a második, több mint !9%-os részesedéssel). A világ valamennyi egyéb országából 1993-ban 2331 európai szabadalmi bejelentés érkezett (4,1%), ebből 28 Magyarországról. A bejelentések egynegyede ún. euro-PCT bejelentés, azaz összesen 42 700 közvetlen európai szabadalmi beje­lentés mellett 14 300 - az elhalasztott bejelentői mérlege­lést és takarékosságot lehetővé tevő - Szabadalmi Együtt­működési Szerződés keretében benyújtottak száma. A múlt évi 57 ezer bejelentés összesen csaknem 445 ezer országmegjelölést tartalmazott (az átlagos megje­lölés szám 7,8); a legszélesebb célország-spektrummal jellegzetesen az új, kisebb tagországokból származó bejelentők élnek (Írországból 12,3; Dániából és Spa­nyolországból eredően pedig egyaránt 10,8 az átlagos megjelölés-szám.) Igen takarékos és céltudatos a Japán­ból származó bejelentések irányultsága az átlagosan 5 országra szorítkozó szabadalmi igénnyel; a külpiaci „célország” mérete szoros összefüggést mutat a beje­lentő valódi versenytársai világpiaci potenciáljának és szóródásának mértékével, illetve az elhatározott piaci stratégia jellegével. Az európai szabadalmi bejelentésekben található célor­­szág-megjelölések koncentrációja az egyes EPC-tagorszá­­gok gazdasági és K+F versenyképességi rangsorának reális és tanulságos tükre. Ezt a listát Németország vezeti több mint 97%-os megjelölési gyakorisággal, majd az Egyesült Király­ság és Franciaország következik 93, illetve 91%-kal. A kö­zépmezőnyben a 73%-os Olaszország, majd a 60-40%-os

Next

/
Thumbnails
Contents