Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 1. szám - Dr. Farkas József: Díjigények érvényesítése csőd-, felszámolás- és egyéb válsághelyzetekben
14 dr. Farkas József Tudunk egyébként számos esetről, amikor a feltalálónak sikerült olcsón megvenni a szabadalmakat. Még gyakoribb, ha feltűnés nélkül az alkalmazáshoz szükséges eszközöket, berendezést veszik meg. Ha a szabadalom eladása sikerült, a feltaláló kielégítése ügyében az előbbi változatban már említett kérdések merülnek fel. 2. A FELSZÁMOLÓ HASZNOSÍTJA A SZABADALMAT A felszámolás komolyabb cégnél hosszú folyamat, és a termelő tevékenységet - ha az gazdaságos - ezalatt folytatni kell. Ennek költségeit az új Cstv 57. § (2) bekezdése az a) osztályba - tehát a felszámolási költségek közé - sorolja. Vitathatatlannak tartom, hogy ha az ebben az időszakban folyó termelés egy szolgálati találmány használatával jár együtt, a feltalálónak ebben a rangsorban, vagyis rögtön és folyamatosan van igénye a díjazásra. Az olyan felszámolói magatartás, amely a villanyszámlát kifizeti, de a feltalálói díjat nem, jogilag igazolhatatlan diszkrimináció lenne. Az természetesen előfordulhat, hogy a feltaláló felszámolás előtti díjával az adós tartozik, s ezekre nézve a feltaláló hitelező, míg a későbbi, felszámolási időszakban késedelem nélkül díjazzák, de még mindig jobb eset, mintha csak követelése növekedne. 3. A FELSZÁMOLÓ ÉS A SZABADALOM FENNTARTÁSA A fenntartás vagy lemondás alternatívája a felszámolót két, egymásnak ellentmondó követelmény közé szorítja: A felszámolónak ugyanis egyszerre kötelessége az adós vagyonának megőrzése, másfelől minden felesleges kiadás megszüntetése. Mármost a (még) nem hasznosított vagy értékesített találmány potenciális érték, amit meg kell óvni, míg a fenntartási díj felesleges költség, ha a találmány mégsem érték. Ésszerűnek látszik az a felszámolói gyakorlat, amely 1 -2 meghirdetés révén kísérletet tesz a szabadalom értékesítésére, de ha e próbálkozások nem járnak sikerrel, lemond a szabadalmi oltalomról. 4. A FENNTARTOTT, DE EL NEM ADOTT SZABADALOM SORSA Tekintsük át azt az esetet is, amikor a felszámoló - egy későbbi értékesítés reményében - nem mond le a szabadalomról, de végül mégsem tudja eladni azt, tehát a szabadalom ott marad a senkinek sem kellő dolgok között. Erre nézve a jogi megoldás egészen más ma, mint 5 évvel ezelőtt, a PK 274 megszületésének idején volt. A régi (1986. évi II. tvr.) Cstv 34. §-a szerint a „fennmaradó vagyon felől” állami vállalat esetében az alapító rendelkezett (ennek helyére lépett az 1990. évi VII. törvény révén az ÁVÜ), míg szövetkezet felszámolása esetén a külön jogszabályban meghatározott szövetkezeti szerv. Ehhez az alaphelyzethez illesztette a PK 274 sz. határozat a következő, több szempontból is érdekes rendelkezéseket: A felszámolás során nem értékesíthető szabadalmakról a felszámolási eljárásról szóló tvr. 34. §-a szerint kell határozni. Eszerint a fennmaradó vagyonnal a vállalatot alapító (létesítő) szerv rendelkezik, szövetkezet felszámolása esetén a külön jogszabályban meghatározott szövetkezeti szervnek, egyéb gazdasági társaságok esetében pedig a társuslási szerződés vagy alapszabály rendelkezéseinek megfelelően kell a fennmaradó vagyont átadni, illetőleg a tagok közös rendelkezésére bocsátani. Ha pedig utóbb a szolgálati találmánnyal kapcsolatos szabadalmat átvevő' gazdálkodó szervezet a jogszabályban biztosított rendelkezési jogából fakadóan a szabadalmat hasznosítja, a feltalálót a 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet (R) szabályai szerint tartozik díjazni. Ebben az esetben a fennmaradó vagyonnal rendelkező' szervek járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a találmánnyal a feltaláló, illetve jogutódja rendelkezzék [4/1983. (V. 12.) IM számú rendelettel módosított 4/1969. (XII. 28.) OMFB-IM együttes rendelet 5. §-ának (2) bek.], őket illeti meg az ideiglenes, illetőleg a végleges szabadalmi oltalomról való lemondás joga is [Szt. 29. §-a (1) bekezdésének d) pontja és 31. §-ának (1) bekezdése].” Ebben az idézetben az egyik érdekesség az, hogy a szabadalmi oltalomról való lemondás nem a felszámoló joga, hanem a „maradék” felszámolás utáni kezelőié. Sokkal érdekesebb ennél az, miszerint a határozat feltételezi az alapító minisztériumról, hogy megkísérli a véletlenül hozzákerült szabadalmat átadni egy gazdálkodó szervezetnek hasznosításra. A határozat most idézett része ezt az új szabadalmast kötelezi arra, hogy a feltalálókkal díjazási szerződést kössön. Ez a határozat volt a feltaláló munkáltatóhoz-kötöttségének első' és egyetlen áttörése, s annak a helyes felismerésnek érvényesítése, hogy a feltalálót fizesse a mindenkori szabadalmas. A jogszabályváltozás azonban mindezt elsodorta. Az új Cstv nem ismeri a korábbihoz hasonló „letéteményeseket” (csak az állami tulajdont képező maradvány kerül az AVÜ-höz vagy AV Rt-hez), hanem, ha a felszámolás után aktív vagyon maradt - ami ritka eset — a Gt. végelszámolási szabályaira utal (61. § (4) bek.), míg negatív esetre az 56. § (2) bek. a következőket mondja: „(2) Ha a zárómérleg vagy a záró egyszerűsített mérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére a felszámolás kezdetétől számított 2 év eltelte miatt került sor és a zárómérlegben szereplő, be nem hajtott követelések jogi sorsa az 52. § (5) bek. folytán nem rendeződött, a bíróság a be nem hajtott követeléseket és az értékesítetlen vagyontárgyakat a hitelezők között — követelésük erejéig - az 57. §-ban foglalt kielégítési sorrend figyelembevételével felosztja. A további eljárásra a 60. §-ban foglaltak az irányadók.” Mindkét változatnál közös tulajdon keletkezik, ami már önmagában is problematikus.
