Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 1. szám - Dr. Farkas József: Díjigények érvényesítése csőd-, felszámolás- és egyéb válsághelyzetekben
Díjigények érvényesítése 15 A második változat azonban egyszerűen elképesztő, mert nehéz elképzelni egy 10-15 szabadalmas között megosztó szabadalmi jogot. Kérdésemre a Fővárosi Bíróság felszámolási csoportjának vezetője azt közölte, hogy ez a szabály nem él, és nem is életképes. Kár, mert ha élne, új nevek jelennének meg az OTH publikcáióiban, mint a legtöbb szabadalommal rendelkező belföldiek: az APEH, a TB és a VPOP. 5. A FELSZÁMOLÓ ÉS A TALÁLMÁNY, MINT APPORT Ismeretes, hogy a Gt. 22. § (2) bekezdése szerint a társaság vagyona pénzbeli és nem pénzbeli betétből állhat; ez utóbbi bármilyen, vagyoni értékkel rendelkező, forgalomképes dolog, szellemi alkotás és vagyoni értékűjog lehet. Ebben a körben kitüntetett helyet foglalnak el a találmányok. A társaság megalakulásakor az apportált szabadalmat fel kell értékelni, s az apportáló tag a Gt. 22. § (3) bek. szerint 5 éven át felelős a társaságnak azért, hogy „betétjének értéke a szolgáltatás idején a társasági szerződésben megjelölt értéknek megfelelt”. Egy találmány felértékelése - különösen, ha azt a gyakorlatban még nem alkalmazták - jóhiszemű eljárás mellett is igen bizonytalan; a gyakorlatban pedig nem minden alapító jóhiszemű, vagy legalábbis saját találmánya javára elfogult. Ezzel a problémakörrel találkozhat a felszámoló, ha az adósnak pénze, követelése, dologi vagyona nincs - de megvan a szellemi apport, tehát a felszámolónak ezt kell értékesítenie, hogy a hitelezőket (legalább részben) kielégítse. Az ilyen akciónak kevés az esélye a sikerre. Először is kell egy vevőjelölt, tehát olyan cég, amely működése körében a találmányt használni tudja. Ha akad is ilyen cég, alacsony árat fog ajánlani, hiszen a felszámoló rossz pozícióból alkudozik, neki el kell adnia a találmányt, amelyre emellett rósz fényt vet az, hogy tulajdonosa tönkrement, még ha nem is a találmány tökéletlensége miatt. Ha mármost a felszámoló - ismételt nekirugaszkodás ellenére - csak a névérték alatt, vagy egyáltalán nem tudja eladni a találmányt, eljut ahhoz a kérdéshez, hogy nem kötelessége-e érvényesítenie az apportőr taggal szemben a Gt. 23. § (2) bek. szerinti felelősséget, akár peres úton is. Tekintsünk el most az olyan balszerencsés esetektől, amikor az apportőr külföldi és nem lelhető fel, vagy belföldi, de meghalt, és azt a kérdést se boncolgassuk, hogy egy ilyen per időbeli lefutása belefér-e a felszámoló számára a törvényben megszabott 2 éves játékidőbe; nézzük a kérdés érdemi részét. A Gt. 23. § (2) bek. szerinti felelősség nem valamiféle kártérítési felelősség, tehát az apportőr bizonyára nem mentheti ki magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az elvárható. Az apportot pénz helyett, pénzértéken adta, s ez a felelősség objektív. A nehézség inkább az, hogy a felszámolónak kell bizonyítania, miszerint a találmány annak szolgáltatása idején (vagyis a társaság megalakulásakor) nem ért annyit, mint amilyen értéken elfogadták. Önmagában sem a társaság tönkremenetele nem bizonyítja ezt, mert utóbbinak számos - a találmány minőségétől független — közgazdasági oka lehet, sem pedig az, hogy most, a felszámolás idején nincs rá vevő, hiszen lehet, hogy jövőre már értékké válik. Legyen szabad a problematika érzékeltetésére egy valós esetet példaként felhozni. Több magyar feltaláló magánszabadalma egy új burgonyafajta, amelyik jobb a hollandnál; egyetlen esztétikai hibája, hogy a héja ráncos. A szabadalmat 19 MFt értékben apportálták a Kft-be. A Kft a biztató kezdet után tönkrement, mert a hazai fogyasztók a héja miatt nem vették. Közben a Kft vegyesvállalatot alapított ugyanerre a célra a Krímben, ahová a találmányt 300 000 USD értékben apportálta. A fizetésképtelenséget az okozta, hogy a Kft kb. 20 MFt-tal tartozik kistermelőknek, akikkel a burgonyát termeltette. A krimi vegyesvállalat üzletrésze azért nem értékesíthető, mert a Krim körüli politikai bizonytalanság visszariasztja az érdeklődőket. A példa jól érzékelteti a dilemmát: vajon indokolt-e a szabadalmat értéktelennek minősíteni, amikor a tényállás inkább elsietett és ügyetlen bevezetésre utal, és egyezne-e igazságérzetünkkel, hogy a feltalálókat kötelezzék 19 MFt megfizetésére, vagy ha erre képtelenek, osszák fel a szabadalom tulajdonjogát a kistermelők között? Természetesen vannak és lesznek esetek, amikor az alapításkori turpisság bebizonyosodik. Ilyen esetben az apportőr marasztalása indokolt, sőt adott esetben a Gt. 162. §-a szerint valamennyi tag egyetemleges felelőssége is számításba jöhet. Ezek után tételezzük fel a második végletet, vagyis azt, hogy a felszámolónak sikerül eladnia a találmányt, éspedig az apportértéknél magasabb áron. Származhat-e ebből előny a feltalálóra, aki a felszámolás alatt álló társaság tagja? Véleményem szerint nem, hiszen az apportálással átadta a tulajdonjogot, s így az értéknövekedés már nem őt, hanem a társaságot gazdagítja. Kivételt jelenthet az, ha az apportálás valamilyen díjazási különmegállapodással volt összekötve; itt viszont felmerül az a kérdés, hogy a szerződés nem kerülhet-e a felszámoló részéről a Cstv 47. § (1) bek. alapján azonnali hatályú felmondásra. Ha e most említett elméleti eset a gyakorlatban sűrűvé válna, várhatólag olyan új kérdéseket vetne fel, amelyekkel ma foglalkozni merő spekuláció. így felvethető lenne pl. az, hogy a felszámoló vállalna-e jog- és kellékszavatosságot, vagy ha nem - és nyilván nem - ez mekkora árcsökkentésre adna okot, vagy hogyan lenne áthidalható. 6. A FELSZÁMOLÓ APPORTÁL A Cstv 48. §-a megengedi, hogy a felszámoló - a hitelezők többségi egyetértésével - a vagyont más társaságba apportként vigye be. Ez a lehetőség új kérdéseket vet fel.
