Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám - Dr. Hajdú Tamásné: Megváltoztatási kérelmekkel kapcsolatos joggyakorlat konkrét esetek tükrében
Megváltoztatási kérelmekkel kapcsolatos joggyakorlat 15 Idézem tovább a végzést: „A Legfelsőbb Bíróság számos határozatában rámutatott azonban arra, hogy az önmagukban ismert elemek felhasználásával is jöhet létre találmány. Ilyenkor a szabadalmazhatóság feltétele, hogy az önmagukban ismert elemek sajátos alkalmazási módja vagy területe, a műveleti sorrend, illetőleg az együttalkalmazás (kombináció) olyan műszaki többlethatást eredményezzen, amelynek a felismeréséhez és megvalósításához a szakembertől elvárható tevékenységet meghaladó, alkotó jellegű működésre volt szükség.” Való igaz, hogy ez a mondat szinte minden olyan Legfelsőbb Bíróságtól származó végzésben benne volt, amely végzések a Legfelsőbb Bíróságon lezajlott „szakértői bizonyítás” eredményeként az újdonságrontás kérdésében a Fővárosi Bíróság és a Hivatal egymással összhangban lévő megítélésével szemben foglalt állást. Idézem tovább a végzést: „Alkotó felismerés végeredménye az, hogy az ismert megoldások jellemzőinek új kombinációjával, az eltérő alkalmazási terület üzemeltetési környezetének megfelelő sajátos konstrukciójával fontos érdekek célszerűbb kiszolgálását lehet megvalósítani. A találmány révén a fóliasátrak hőmérséklet-szabályozásának szükséglete az eddiginél előnyösebben elégíthető ki. Mindebből következően a bejelentés újdonsága fennállott, ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság végzését, illetve az OTH határozatát megváltoztatta, a kérelmező bejelentésének tárgyára szabadalmat adott.” Eddig a végzés. Mint a kiragadott részletekből is kiderül, az indokolásban egy kicsit összemosódik az igényrontás, az újdonságrontás és a haladó jelleg fogalma, ami viszont csak a megadásra szánt mellékletekből derül ki, az a Legfelsőbb Bíróság nagyvonalúsága a mellékletben meglévő alaki hiányosságokkal kapcsolatban. Azt hiszem, nehezen találhatnánk olyan, a szabadalmi bejelentések részletes alaki szabályai közé tartozó követelményt, amelynek az immár engedélyezett mellékletek megfeleltek volna. A főigénypont által meghatározott oltalmi kör egyértelműsége is erősen megkérdőjelezhető volt. Arról már nem is beszélve, hogy - amint a szabadalom megadásához tartozó adminisztratív teendőket engedelmesen elvégző elbíráló megjegyezte - egy, az elutasításban szereplő anterioritás alapján indított megsemmisítési kérelem esetén nagyon nehéz helyzetben lenne az ügyben eljáró tanács, ha egy ellenérdekű félnek meg kellene magyaráznia, hogy mi is a különbség a két megoldás között. Van tehát egy olyan magyar szabadalom, amely - az érdemi követelményeket nem is tekintve - biztos, hogy nem felel meg az egyéb, többek között az alaki követelményeknek. Itt el is jutottunk egy következő dilemmához. Vissza-visszatérő gond a hivatali elbírálók gyakorlatában az, hogy amikor a leírás és a rajzok tartalmából megállapítható, hogy nincsen olyan műszaki információ a bejelentésben, amely túlmutatna azon, amely megtalálható a Hivatal által fellelt anterioritásban, milyen mélységig érdemes a Hivatalnak kitérni az alaki hiányosságokra. Szabad-e a bejelentőt a mellékletek többszöri átdolgozásával fárasztani olyan esetben, amikor az elbíráló megítélése szerint tökéletes újdonságrontásról van szó. Morális szempontból úgy érezhetjük, hogy nem. Ellentmond ennek viszont az előbb említett eshetőség, vagyis az, hogy esetleg egy alaki szempontból teljesen elfogadhatatlan bejelentés kerül megadásra, illetve az a megváltoztatási kérelmekkel kapcsolatos, több végzésben is megjelenő bírósági állásfoglalás, amelyet még idézni szeretnék: „Az OTH vizsgálatakor észlelte a kérelmező szabadalmi bejelentésének a megoldás megismerését és az oltalmi kör meghatározását akadályozó hiányosságait, de a bejelentett megoldást „értelmezve” megállapított egy általa elfogadhatónak vélt műszaki tartalmat, és erre nézve belebocsátkozott az újdonságvizsgálatba. Mindezzel az OTH lényeges eljárási szabálysértést követett el, mert a bejelentés észlelt hiányosságainak pótlására a bejelentőt kell felhívni, és a hiánypótlás elmaradása esetén a szabadalmi bejelentést el kell utasítani.” Ez a megítélés több bírósági végzésben is szerepelt, és alapot adott arra, hogy a bíróság az újdonság kérdését félretéve és eljárási szabálysértésnek tekintve azt, hogy az oltalmi kör megfogalmazása nem volt teljesen egyértelmű - mondhatnánk a leírás és a rajzok alapján értelmezésre szorult -, hatályon kívül helyezze a hivatali elutasító határozatot. Úgy tűnhet ennek alapján, hogy a hivatali elbírálónak, akinek esetleg kezében van akár a legtökéletesebb anterioritás, addig nem szabad azt érvényesítenie, amíg többszöri átdolgozás eredményeképpen olyan igénypontot kényszerít ki a szerencsétlen bejelentőből, amelynek már szépen körülhatárolt oltalmi köre van, és jól illik rá a szóban forgó anterioritás. Volt már egyébként erre is példa a hivatali gyakorlatban, azt hiszem nem kell csodálkoznunk azon, hogy a bejelentő nem volt maradéktalanul boldog. Az említett esetek kapcsán, azt hiszem, rá kell jönnünk arra, hogy míg a Hivatal tevékenységének a kereteit mereven megszabják a vonatkozó szabályok, a joggyakorlat nagyon érzékeny kategória. Az egységes joggyakorlatot újra és újra kikezdheti az a tény, hogy emberek vagyunk, és a minket érő hatások különböző reflexeket váltanak ki belőlünk. így aztán, azt hiszem, nem lehet csodálkozni azon, hogy a megváltoztatási kérelmekkel kapcsolatos hivatali joggyakorlat is erős korrelációban van a bírósági végzésekkel.
