Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám - A jogszerzéstől a jogérvényesítésig. Előadások a MIE 1994. évi továbbképzési programjának anyagából. Posteinerné Toldi Márta: Néhány hivatali észrevétel a képviselők munkájával kapcsolatban
2 Porsteinerné Toldi Márta kihagynánk - a kétségtelenül bizonyos mértékben szubjektív - olyan fogalmakat, mint az „olyan mértékben” és a „szakember” fogalmát. A Hivatal véleményem szerint tehát törvényesen jár el minden olyan esetben, amikor több anterioritást kombinálva hívja fel a bejelentőt, hogy nyilatkozzék az újdonság tekintetében, azaz indokolja, hogy az ismert megoldások kombinálása miért nem volt szakembertől elvárható és a megoldás milyen előre nem várt többlethatással rendelkezik a technika állásából megismerhető megoldásokhoz képest. A Szt. 2. §-ában foglaltak alapján jogszerűnek tartom a Hivatal eljárását a következő konkrét esetben, amikor a bejelentő Ziegler-Natta-típusú katalizátor előállítási eljárására és az előállított katalizátorral olefinek - elsősorban propilén - gázfázisú polimerizálására kért oltalmat. A vizsgált megoldás leírásában, a bejelentő a technika állásának ismertetésében, mint legközelebbi megoldásra két szabadalmi leírásra hivatkozott. Az egyik ismert megoldással kapcsolatban leírta, hogy olefinek polimerizálásához alkalmaztak már olyan Ziegler-Natta-típusú katalizátorokat, amelyeknél gömbszemcsés MgCte hordozóra titánvegyületeket csaptak le; második ismert megoldásként pedig alfa-olefinek, elsősorban propilén gázfázisú polimerizálásához alkalmas Ziegler-Natta-típusú katalizátor előállítását ismertette, amelyben vanádiumvegyületeket csaptak le, meghatározott tulajdonságú gömbszemcsés MgCl2 hordozóra. A vizsgált megoldás viszont olyan Ziegler-Natta-típusú katalizátor előállítására vonatkozott, ahol az eljárás során vanádium- és titánvegyületeket együttesen csaptak le, meghatározott tulajdonságú, gömbszemcsés MgCte hordozóra. A két ismert megoldás hiányosságaira vonatkozóan a leírás csak annyit tartalmazott. hogy az ismert megoldások nem megfelelőek. Az újdonságvizsgálat során megállapítottuk, hogy a vizsgált megoldást az Európai Szabadalmi Hivatalhoz is bejelentették és annak kutatási jelentése is rendelkezésünkre állt. Az európai kutatási jelentésben a technika állásában megjelölt azon dokumentumot, amely a vizsgált megoldással azonos paraméterekkel rendelkező gömbszemcsés MgCh hordozóra lecsapott vanádiumtartalmú katalizátorra vonatkozott, „Y” kategóriájúnak ítélték, és az előző dokumentumnál még egy közelebb álló megoldást is felhoztak, szintén „Y” kategóriájúnak megjelölve azt. Ez utóbbi olyan Ziegler-Natta-típusú katalizátor előállítását ismertette, amelyben gömbszemcsés MgCh hordozóra - a gömbszemcsés hordozó tulajdonságait nem ismertették - titán- és vanádiumvegyületet együttesen csaptak le és a katalizátort olefinek, köztük propilén gázfázisú polimerizációjára alkalmazták. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az „Y” jelzésű dokumentum olyan irat, amely egy vagy két dokumentummal kombinálva magában foglalja a vizsgált megoldás valamennyi lényeges jellemzőjét. Az Európai Szabadalmi Hivatal gyakorlatával azonos módon először azt vizsgáltuk, hogy a feltárt anterioritások azonos problémát oldanak-e meg, mint a vizsgált megoldás. Erre a kérdésre igenlő választ kellett adnunk, hiszen a probléma minden esetben alfa-olefinek, illetve propilén polimerizálása volt. Ezek után meg kellett állapítanunk, hogy a feltárt anterioritások közül melyik a legközelebb álló megoldás. Ez a bejelentő által a technika állásának ismertetésében leírt megoldásoktól eltérő, hiszen ismertté vált már az elsőbbség napja előtt MgCh hordozón a két fémet együttesen tartalmazó Ziegler-Natta-típusú katalizátor alfa-olefinek polimerizálása. Ez a legközelebb álló megoldás viszont nem tartalmazta a vizsgált megoldás összes jellemzőjét, hiszen nem írták le benne a gömbszemcsés hordozó specifikus tulajdonságait. Ezután meg kellett állapítanuk, van-e olyan másik anterioritás, amely a legközelebb álló megoldással együtt elgendő útmutatást ad szakember számára a vizsgált bejelentésben foglalt megoldás megvalósítására (azaz van-e feltalálói tevékenység). Miután a leírásban a technika állásában ismertetett egyik megoldásban leírták a gömbszemcsés hordozó specifikus tulajdonságait is, a két anterioritás együttesen tartalmazta a vizsgált megoldás összes elengedhetetlenül szükséges jellemzőjét. A két megoldás ismeretében tehát szakembertől elvárható rutinintézkedéssel, feltalálói tevékenység nélkül létrejöhetett a bejelentés szerinti megoldás. Az előző újdonságvizsgálati elemzés alapján hívta fel a Hivatal a bejelentőt - a két újdonságrontó adatot egyszerre megjelölve -, hogy nyilatkozzék az újdonság tekintetében, azaz indokolja , hogy az ismert megoldások ismeretében miért nem szakembertől elvárható tevékenység a vizsgált megoldás létrehozása, és milyen többlethatást, előre nem várható hatást eredményez a két megoldás kombinációja. A Hivatal felhívására a bejelentő nem kívánt nyilatkozni és az eljárást az ideiglenes oltalomról való lemondással szüntette meg. Mint ismeretes, az elmúlt években a kémiai tárgyú bejelentések területén az ismert vegyületek új előállítási eljárására vonatkozó joggyakorlatunkat is összhangba hoztuk a fejlett országok joggyakorlatával, miután a Hivatal egyetlen példa alapján is engedélyez oltalmat a technika állásából megismerhető összes vegyület új előállítására. Ez a joggyakorlat azonban nemcsak az ismert vegyületek új előállítására vonatkozik, hanem például ismert komponenseket is tartalmazó meghatározott célú készítményekre, technológiai eljárásokra és a kémia területén található összes kombinációs találmányra. Ennek a joggyakorlatnak elengedhetetlen feltétele azonban a technika állásának megfelelő ismertetése a leírásban, a bejelentő által a technika állásából megismerhető legközelebb álló megoldásnak a megjelölése és a legközelebb álló megoldáshoz képest a találmánnyal megoldandó feladat és az ehhez szükséges műszaki intézkedések megadása. Tapasztalataink szerint a bejelentők egyáltalán nem vagy rendkívül hiányosan ismertetik a leírásban a technika állását, vagy ha meg is adják azt, az oltalmi körben az