Iparjogvédelmi Szemle, 1994 (99. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 4. szám - A jogszerzéstől a jogérvényesítésig. Előadások a MIE 1994. évi továbbképzési programjának anyagából. Posteinerné Toldi Márta: Néhány hivatali észrevétel a képviselők munkájával kapcsolatban
Néhány hivatali észrevétel 3 ismert jellemzőket tágabb értelemben fogalmazzák meg, mint amit a technika állásában ismertetett megoldás lehetővé tesz. Gyakori vita a Hivatal és a bejelentő között például az ismert vegyületek körének meghatározása, amelyre az új eljárás vonatkozik. A tárgyi körben gyakran szerepelnek a technika állásában megjelölt irodalmi hivatkozásban ismertetett vegyületek körén kívül eső vegyületek is, vagy a technika állásából megismerhető vegyületek egyes szubsztituenseit a bejelentők túl általános formában szerepeltetik. A Hivatal ilyen értelmű felhívására a bejelentők nem nyilatkoznak vagy nyilatkozatukból és az átdolgozott leírásból a továbbiakban sem világos, hogy az általuk a technika állásában megjelölt irodalmi hivatkozásban ismertetett vegyületektől eltérő vegyületek újak-e vagy ismertek és ha ismertek hol ismertették azokat. Szeretnék áttérni a főigénypont és az aligénypontok kapcsolatára, amelyek a kémia területére vonatkozó bejelentéseknél ma már a mechanikai területekkel azonos módon szerkeszthetők meg. Általánosan elfogadott joggyakorlat, hogy miután a tárgyi kör és a jellemző rész együttesen határozza meg az oltalmi kört, a főigénypontban meghatározott oltalmi körön belül eső megoldás bármely jellemzőjéhez, legyen az akár a tárgyi körben, akár a jellemző részben, az oltalmi kört szűkítő aligénypont kapcsolható. Ma már a kémia területén sem követeljük meg a főigénypont és az aligénypontok között a formális kapcsolat megteremtését. Ha abból az alapelvből indulunk ki, hogy a főigénypontban csak a megoldás megvalósításához elengedhetetlenül szükséges jellemzőket kell szerepeltetni, akkor minden további nélkül engedélyezünk olyan aligénypontokat, amelyeknek látszólag „nincs előzménye” a főigénypontban, de a főigénypontban meghatározott oltalmi körön belül esik, azaz ennek a további, nem elengedhetetlenül szükséges jellemzőnek a hozzáadása a főigényponti jellemzőkhöz a főigénypontban meghatározott oltalmi kört szűkíti. Abban az esetben például, ha egy vegyület előállítása oldószeres közegben vagy anélkül is elvégezhető, a bejelentő két megoldást is választhat az igénypontok megfogalmazásánál. Vagy a főigénypontban az oldószeres közegben való reagál tatást adott esetben szerepelteti és az aligénypontban a főigénypontra visszahivatkozva kötelezővé teszi az oldószeres közeg használatát vagy a főigénypontban nem szerepelteti az oldószer használatát, csak aligénypontot állít fel annak alkalmazására. A kémia területén örök vita az „adott eset” és „kívánt eset” alkalmazásának problémája. Úgy gondolom, hogy az előzőekből az „adott eset” kifejezés alkalmazása nem szorul további magyarázatra. A „kívánt eset” alkalmazásának esetét a kémia területén az egyik leggyakrabban előforduló reakciólépés, a sóképzés alapján szeretném ismertetni. Ilyen típusú találmányok esetén olyan biológiai hatással rendelkező vegyületek előállítási eljárására igényelnek oltalmat, amelyek önmagukban és sóik formájában is hatásosak. Ezekben az esetekben a főigénypont tárgyi körét a következő módon fogalmazzák meg. „Eljárás X vegyület és sói előállítására”, a jellemző részben pedig szerepeltetik, hogy mit mivel kell reagáltatni, hogy X vegyület keletkezzék, majd egy kötelező lépés, hogy a tárgyi körben szereplő összes vegyületet sóvá alakítsák. Ebben az esetben tehát ahhoz, hogy a találmány szerinti eljárás elengedhetetlenül szükséges összes jellemzője szerepeljen a főigénypontban a sóképzési lépés előtt a „kívánt esetben” kifejezést kell alkalmazni. Örömmel számolhatok be róla, hogy az alkalmazási találmányokkal kapcsolatos, évek óta húzódó vita a közeljövőben lezáródni látszik. Vitatnom kell azonban azt az állítást, hogy a Hivatalnak a Szabadalmi Törvény alapján nem volt jogi alapja arra, hogy ilyen típusú igénypontokat ne engedélyezzen. Jelenleg ugyanis az alaki követelményeket még az OTH elnökének III-OTH-1983. számú hirdetménye szabályozza. A hirdetmény 3. pontjának (4) szakasza szerint az igénypontokat az alábbiak szerint kell elkészíteni: „az igénypont tárgyi körből és jellemző részből áll ... a tárgyi kört és jellemző részt az „amelyre jellemző” vagy az „azzal jellemezve” szavak kötik össze”. Ismert anyag új felhasználásán alapuló alkalmazási találmány esetében viszont az igénypont szerkezete „X anyag alkalmazása Y célra”, amely nem tartalmaz tárgyi kört és jellemző részt. Megjegyzem, hogy például növényvédő szerekre, gyógyászati indikációs találmányokra eddig is engedélyeztünk alkalmazási eljárási igénypontokat, de ezek az alkalmazási igénypontok két részes szerkezetűek, tárgyi körből és jellemző részből állnak, amelyeket az „azzal jellemezve” szavak kötnek össze. Várhatóan a 1994. évi VH. törvénnyel egyidőben hatályba lépő alaki rendelet ezt a kérdést mindenki számára megnyugtatóan szabályozni fogja, így ezzel a kérdéssel nem kell megvárni az új szabadalmi törvény hatálybalépését. Előadásom utolsó részében szeretnék kitérni az ügyvivői munkával kapcsolatos általam is tapasztalt és kollegáim által is felvetetett, gyakran előforduló néhány problémára. Ez nem „taxatív hibalista” kíván lenni, hanem csak figyelemfelkeltő felsorolás. Az alaki követelmények betartásával kapcsolatos jellemző problémáinkkal kezdeném.- Különösen „terjedelmes” ügyek esetében a kivonat nem tartalmazza a találmány lényegét, nem teszi lehetővé a megoldás lényegének megértését, a kivonat csak előnyökre való utalásokat tartalmaz; a másik „megoldás” ilyen esetben az igen terjedelmes, nem ritkán 5-6 oldalas kivonat benyújtása.- Amennyiben a bejelentés több találmányt tartalmaz, erre vonatkozóan a kivonatban nem térnek ki, különösen olyan technológiai találmányok esetén, ahol a megoldás eljárásra és berendezésre vonatkozik. A berendezés ismer