Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 2. szám - Tanulmányok. Dr. Szarka Erő, Fischer Kálmán: A "lényegében származtatott fajta" fogalma és különböző magyarázatai
A „ lényegében származtatott fajta” fogalma 9 fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejezésében megfelel a kiindulási fajtának” [b) (iii)] Az „eltekintve azoktól a különbségektől, amelyeket a származtatási tevékenység eredményez” szavak nem szabják meg a különbség mértékét azzal kapcsolatban, amikor egy fajtát lényegében származtatottnak tekintünk. A mértéket a b) pont (i) alpontjának szavai szabják meg. A különbségeknek nem szabad olyanoknak lenniök, hogy a fajta ne feleljen meg annak a követelménynek, hogy „megőrzi a kiindulási fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációjából eredő lényeges jellemzők kifejezését”. Van bizonyos következetlenség a 14. cikk (5) bekezdése b) pontjának (i) és (iii) alpontja között annyiban, hogy az (i) alpont, úgy tűnik, igényli az eredeti fajta genotípusából eredő lényeges jellemzők teljességét, míg a (iii) alpont csak azt igényli, hogy a származtatott fajta megfeleljen a kiindulási fajtának, eltekintve azoktól a különbségektől, amelyeket a származtatási tevékenység eredményez. A 14. cikk (5) bekezdésének c) pontjában a lényegében származtatásra megadott példák világossá teszik, hogy a származtatási tevékenységből kialakuló különbségek száma csak egy vagy nagyon kevés lehet. EGY FAJTA „LÉNYEGÉBEN SZÁRMAZTATÁS”-ÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA Az egyezmény 14. cikke (5) bekezdésének b) pontja tehát lefekteti azokat a feltételeket, amelyeket ki kell elégíteni abból a célból, hogy egy későbbi fajtát egy másik fajtából („kiindulási fajta”) lényegében származtatottnak tekinthessünk. Ezek közül a feltételek közül a második, amelyet a b) pont (ii) alpontja állapít meg, csak azt tartja szükségesnek, hogy a későbbi fajta világosan megkülönböztethető legyen a kiindulási fajtától; ez nem igényel több magyarázatot. Az első ilyen feltétel, amelyet a b) pont (i) alpontja állapít meg, azt tartja szükségesnek, hogy a későbbi fajta a kiindulási fajtából származzék, ehhez viszont az szükséges, hogy a kiindulási fajta genetikai anyagai részt vegyenek a későbbi fajta megalkotásában. Az első feltétel következésképpen a későbbi fajta genetikai eredetére vonatkozik. A harmadik ilyen feltétel, amelyet a b) pont (iii) alpontja állapít meg, azt tartja szükségesnek, hogy a későbbi fajta feleljen meg a kiindulási fajtának („legyen hasonló hozzá”) a kiindulási fajta öröklött lényeges jellemzőinek kifejezésében, eltekintve azoktól a különbségektől, amelyek a származtatás műveleteiből erednek. A harmadik feltétel következésképpen a későbbi fajta a kiindulási fajtához való hasonlóságának mértékével foglalkozik. Bár az első feltétel is utal a hasonlóság mértékére, az első feltétel elsődleges funkciója mégis a fajta genetikai eredetével kapcsolatos követelmények megállapítása. A későbbi fajta genetikai eredetének kérdése, amelyet a b) pont (i) alpontja vet fel, elsődlegesen ténykérdés, amelyet az összes rendelkezésre álló bizonyíték felhasználásával meg kell állapítani, beleértve a tanúk vallomását, a laboratóriumi és szántóföldi jegyzőkönyveket, az adott jellemző öröklődését illető ismereteket, biokémiai vizsgálatok eredményeit stb. A későbbi fajta kiindulási fajtához való hasonlósága mértékének kérdése elsősorban olyan értékítéletet tesz szükségessé, hogy vajon a későbbi fajta megfelel, vagy nem felel meg a kiindulási fajtának lényeges, örökölhető jellemzői kifejezésében. A GENETIKAI EREDET KÉRDÉSE A bitorlásra hivatkozó peres felek számára a lényegében származtatásra vonatkozó törvényes előírások alkalmazásának gyakorlatában a fő nehézség valójában annak megállapítása lesz, hogy az A fajta a B fajtából származik, amennyiben ezt a tényt az alperes az eljárásban nem ismeri be, vagy másképpen nem bizonyosodik be. A származtatást sok esetben a fajta genetikai eredetére vonatkozó bizonyítékok súlyával lehet igazolni (hogyan alakulhatna ki ilyen mértékű hasonlatosság, ha az A nem a B-ből származik?), de sok esetben maradnak nehézségek. Bizonyos segítséget nyújthatnának a nemzeti hivatalok, ha az oltalomért folyamodóknak küldött technikai kérdőívekben pontosabb és jelentőségteljesebb információkat kérnének a leszármazásról, és ha az így kiegészített kérdőíveket minden tagállamban kutatási célból rendelkezésre bocsátanák minden olyan fél számára, aki be tudná bizonyítani, hogy jóhiszeműen („bona fide”) érdekelt az ügyben. Nem szabad, hogy elfogadható legyen pl. az, hogy a leszármazásra vonatkozó összes információt semmitmondó kódok formájában adják meg. Egy másik lehetőség, amelyet egy nemzetközi - nem kormány - szervezet vetett fel, de amelyet az UPOV követendőként egyenlőre nem fogadott el, az lenne, hogy intézkedjenek a nemzeti törvényekben a bizonyítási teher bizonyos módosításáról. A javaslat, amely a 14. cikk (5) bekezdését érinti, az volt, hogy ha a felperes egy bitorlási eljárásban bizonyítja, hogy egy lényegében származtatottnak vélt fajta kifejezi az eredeti fajta genotípusából vagy genotípusainak kombinációiból eredő lényeges jellemzőket, a bizonyítási teher szálljon át az alperesre annak igazolására, hogy fajtája nem származik a kiindulási fajtából. A komolyabb növénynemesítők pontos jegyzőkönyvei következtében az alperes különlegesen erős helyzetben lehetne, hogy ebben a kérdésben bizonyítékokat nyújtson. Bár normális esetben a felperes felelőssége egy bitorlási eljárásban a bitorlás tényének megalapozása, az UPOV-konvenció a bizonyítási teher kérdésében hallgat, és a tagállamok számára nyitva áll az ál
