Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: Iparjogvédelmünk az európai integráció tükrében
28 dr. Ficsor Mihály utóbbi félmondat azonban utal az EPC-nek mindazokra az elemeire, amelyek az európai szabadalmi rendszert egy nemzetközi „szabadalomengedélyezési automata” szintje fölé emelik. Az EPC ugyanis bizonyos jogegységesítést is megvalósít a tagállamok szabadalmi jogát illetően. Az EPC 63. cikkének (1) bekezdése az európai szabadalom minimális időtartamát 20 évben állapítja meg. Bár az EPC 64. cikkének (1) bekezdése — a 2. cikk (2) bekezdésének filozófiáját követve — úgy rendelkezik, hogy az európai szabadalom a nemzeti szabadalommal azonos jogokat biztosít azokban az államokban, amelyekre kiterjed, e cikk (2) bekezdése mégis közvetlenül alkalmazható szabállyal tesz kivételt a nemzeti jognak az oltalom tartalmával kapcsolatos „egyeduralma alól”: ha az európai szabadalom tárgya eljárás, akkor az oltalom az eljárással közvetlenül előállított szabadalomra is kiterjed. Az angolszász és a német megközelítés közti „arany középutat” járja az oltalom terjedelméről szóló 69. cikk, amely szintén jogegységesítést eredményez. Az európai szabadalom biztosította oltalom terjedelmét az igénypontok alapján kell meghatározni. Az igénypontokat a leírás és a rajzok alapján kell értelmezni. Az európai szabadalmi bejelentés, illetve szabadalom autentikus szövege az eljárás nyelvén (amely angol, francia vagy német lehet) készített szöveg; bármely szerződő állam előírhatja ugyanakkor, hogy a területére kiterjedő európai szabadalom leírását fordítsák le az állam hivatalos nyelvére, ha a leírás nem azon készült el. Az államok legkevesebb három hónapos határidőt szabhatnak a fordítás benyújtására, a szabadalom ab initio érvénytelennek tekintése mellett (EPC 65. és 70. cikk).23 A nemzeti jogra szintén hatással vannak az európai szabadalommal szembeni felszólalásra vonatkozó rendelkezések (az EPC 99. és 100. cikkei), amelyek értelmében az európai szabadalom engedélyezésével szemben bárki felszólalhat a megadás meghirdetésétől számított kilenc hónapon belül azon az alapon, hogy az európai szabadalom tárgya nem felel meg az 52.-57. cikkekben meghatározott szabadalmazhatósági feltételeknek, a leírás nem tárja fel elég világosan és teljes körűen a találmányt ahhoz, hogy szakember meg tudja valósítani, továbbá hogy a szabadalom tárgya túlterjed a bejelentés eredeti tartalmán. E rendelkezések egyrészt lehetőséget adnak az európai szabadalom egységes, „központosított” megtámadására, mielőtt az nemzeti szabadalmakra „hullik szét”, másrészt egységesítik e megtámadás, azaz a felszólalás jogalapjait, harmadrészt kizárják az európai szabadalommal szemben nemzeti úton tett felszólalás lehetőségét. A felszólalás szabályai mellett a megsemmisítés egységesen meghatározott jogalapjaiból (138. cikk) következik az, hogy az EPC egységesíti — legalábbis az európai szabadalmak tekintetében — a szabadalmazhatóság feltételeit. Az EPC és a nemzeti jogok kapcsolata összességében az együttes fennállás, létezés elvén (concept of co-existence) alapul; ami megnyilvánul a nemzeti és az európai szabadalmi joggyakorlat konvergenciájában (ami nem feltétlenül egyirányú; a nemzeti jogokból számos jó megoldást vett át az európai gyakorlat — példa lehet rá a második gyógyászati indikáció szabadalmazhatósága24); másrészt — az újdonságrontás megítélése szempontjából — az európai és nemzeti úton tett szabadalmi bejelentések kölcsönhatásában, továbbá az európai és a nemzeti úton megadott szabadalmak párhuzamos fennállásának lehetőségében (139. cikk); harmadrészt abban a széles körű együttműködésben, amely az Európai Szabadalmi Hivatal és a nemzeti hivatalok közt kialakult. Mivel a magyar szabadalmi jog nem ismeri a felszólalás lehetőségét, az oltalmi időt 20 évben határozza meg, s az oltalom terjedelmére vonatkozóan az EPC 69. cikkével komform rendelkezést tartalmaz, az EPC-hez való csatlakozásunk közvetlenül lényegében „csak” a szabadalmazható találmány fogalmát illetően, valamint az európai szabadalmi bejelentésekre és szabadalmakra vonatkozó nemzeti szintű szabályok meghatározása érdekében teszi szükségessé hatályos szabadalmi törvényünk módosítását. Szabadalmi törvényünk reformja ugyanakkor — tekintettel a társulási megállapodásnak az iparjogvédelmi jogközelítést általában előíró rendelkezésére is — nyilván nem korlátozódhat csupán az említett kérdésekre, hanem a szabadalmi jog egészére, sőt a más jogágakhoz fűződő kapcsolatrendszerére is ki kell terjednie. Ezért szabadalmi jogunk újraalkotásakor a CPC-nek, a találmányi szabadalmakra vonatkozó közösségi irányelveknek és a tagállamok nemzeti jogának talán még az EPC-nél is nagyobb jelentősége lesz. A szabadalmazható találmány európai, EPC szerinti fogalmának meghonosítása gazdaságpolitikai jelentőségű lépés lesz annyiban, amennyiben a gyógyszereknek és a vegyi úton előállított termékeknek a szabadalmi oltalomból való — hatályos jogunk szerinti — kizárását meg fogja szüntetni25; a magyar gyógyszer- és vegyipart ez a lépés el fogja zárni a külföldön kifejlesztett originális vegyületek kerülő eljárással való hasznosításától, ami alapvető befolyással lesz az iparág versenyképességére, fejlesztési lehetőségeire és a magyar gyógyszerellátásra. E példa is illusztrálja azt a — talán már közhelyszámba menő — megállapítást, hogy az EK-val való társuláshoz, illetve az EK tagjává váláshoz számos — mégoly jelentős — részérdek „vereségén” keresztül vezet az út. Erre a körülményre az EPC-hez (s a távolabbi jövőben: a CPC-hez) való csatlakozást előkészítő, arra felkészülő nemzeti iparjogvédelmi hivatalnak is fel kell figyelnie, s tudomásul kell vennie, hogy az európai szabadalmi integráció a tagállamok „szabadalmi szuverenitásának” részleges átruházásával jött létre, s az integrációhoz csak a szuverenitásról való részbeni