Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 2. szám - Jeremy Phillips Alison Firth: Bevezetés a szellemi tulajdon jogába. Dr. Ficsor Mihály könyvismertetése

Ficsor Mihály könyvismertetése

tilos az árut, illetőleg a szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel forgalomba hozni, továbbá az áru hirdetésében olyan nevet, megjelölsét vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.

A Tgt. törvényi definíciója végül is számos ponton rokonságot mutatott a passing off-fal, különösen, ha a tilalom céljáról, lényegéről, természetéről szóló bírósági értelmezést is figyelembe vesszük. Előfeltétele volt a magyar jogban is a szolgai utánzás alapján történő eredményes igényérvényesítésnek, hogy az áru vagy vállalatjelző megkülönböztető erejű legyen, reputációt, piaci ismertséget alapozzon meg, azonosítsa a fogyasztó tudatában a vállalkozót vagy áruját. Az áru- vagy vállalatjelző megkülönböztető ereje és ismertsége mellett a Tgt. kifejezetten nem követelte meg a védelemre érdemesség feltételeként az ismertséghez kötődő pozitív fogyasztói értékítéletet, a vásárlói bizalmat, goodwill-t. Mégis a magyar jogban sem lehetett igényt érvényesíteni olyan „utánzás” miatt, amely nem járt a goodwill sérelmével.

A szolgai utánzás Tgt.-beli tényállásának része volt továbbá — a passing off-hoz hasonlóan — a felek közti versenytársi viszony (amibe közvetve a tér, az idő és a tevékenység hármas azonosságát, egységét is bele lehetett érteni) és a jogsértő magatartás üzletszerűsége is. Kiterjedt a Tgt. szerinti védelem (akárcsak a passing off) az áru-, a szolgáltatás- és a vállalatjelzőkre egyaránt.

Arra, hogy a törvényi definíció alapján magának az árunak a jellegzetes külseje is védelemben részesül, szintén utalt a bíróság a Tgt. 4. §a alapján indult perben, megállapítva, hogy az árunak olyan jellegzetes külsővel való forgalomba hozatala is az üzleti tisztességbe ütközik, amely már megjelenésében hordozza a versenytárssal való összetéveszthetőség lehetőségét függetlenül attól, hogy a csomagolás esetleg eltér a versenytársétól (BII 1988/11/398.; Legf. Bír. Pf. IV. 20375/1988.).

Az 1991. január l-jén hatályba lépett Tpt. 7. §a a szolgai utánzás tilalmát a következőképpen határozta meg: tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel — ideértve az eredetmegjelölést is — vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak jellegzetes tulajdonságokkal rendelkező áruját szokták felismerni.

A Tpt. tehát megőrizte a korábban hatályos meghatározás főbb elemeit, egyes pontokon azonban változást hozott. E módosítások a következők:

a) Iparjogvédelmi szempontból örvendetes, hogy az eredetmegjelölést mint védett tárgyat külön kiemeli. Ez a kifejezett megemlítés, kihangsúlyozás —

bár nem volt rá égető szükség — mindenképpen hasznosnak, tisztább helyzetet teremtőnen tekinthető.

b) Nagy fontosságú az a változás, hogy a szolgai utánzás tilalma a jövőben nemcsak az áru forgalombahozatalára, hanem előállítására is kiterjed, ami nyilván lehetővé teszi a tisztességtelen versenycselekménynek egy korábbi stádiumban való feltartóztatását, és így a forgalomba hozatallal okozható nagyobb károk elkerülését.

c) A Tpt. — a Tgt.-vel ellentétben — nem szűkíti a tényállás második fordulatában szereplő név-, megjelölés- vagy árujelzőhasználatot az áru hirdetésében való használatra. A tilalom tehát nem csupán a reklám során történő, hanem az egyéb (pl. üzleti levelezésben való) használatra is kiterjed.

d) A leglényegesebb módosítás az, amely nem csupán azt teszi a szolgai utánzás nyújtotta védelem előfeltételévé, hogy az áru- vagy vállalatjelző legyen jellegzetes, hanem azt is, hogy maga az áru is jellegzetes tulajdonságokkal rendelkezzen.

Ez az utolsóként említett változtatás azt az alapkérdést veti fel, hogy mennyiben alkalmas a szolgai utánzás tilalma az áru tartalmi vonásainak, műszaki-funkcionális jellemzőinek védelmére.

Erre a kérdésre a magyar bírósági gyakorlat sajátos választ adott. A „precedens”-értékű döntést Vörös a következőképpen foglalta össze és értékelte:

„A még a Tgt. elődje, az 1923: V. te. — annak 1. és 7. §-a alapján — hozott ítéletet, mely a Tgt. hatályba lépése előestéjén született, a Tgt. 1. és 4. §-ára utalással a BH-ban is közzétették. Az utánzás miatt indított per alapját az alperes azon magatartása képezte, hogy a felperes gyártmány-katalógusából kiválasztott néhány terméket és azt változtatás nélkül gyártani kezdte. A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta: tisztességtelen versenycselekménynek minősül, ha egy gazdálkodó szervezet által szellemi és anyagi ráfordítások eredményeként kidolgozott terméket egy másik leutánoz, azzal felépítésében és működésében egyező, összetévesztésre alkalmas terméket gyárt és forgalmaz (Gf. II. 30915/1984. 6.). Az utánzó által végrehajtott lényegtelen változtatások nem befolyásolják azt a lényeges körülményt, hogy a két termék a piacon azonosnak tűnik és csak szakember által végrehajtott tüzetes vizsgálat állapítja meg a különbséget.

Különös figyelmet érdemel a Legfelsőbb Bíróság irányt mutató fejtegetése, mivel a Tgt. 4. §-a meglehetősen konzervatívan szinte szó szerint átvette elődje utánzás elleni szakaszát. Ez csak az áru külső megjelenésére koncentrál, holott manapság az „igazi” utánzás éppen az áru működését, felépítését veszi célba, azaz: „belsejét”. A belső tisztességtelen verseny elleni védelme — láthatóan — sokkal összetetteb probléma, mint a viszonylag könnyen — ránézésre — megítélhető „külsőé”. Itt az lehet a döntő szempont, hogy az utánzott termék mennyire eredeti, a benne rejlő szellemi és anyagi ráfordítás mennyiben eredményez valóban originális, tehát