Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 96. évfolyam, II., 1991. április DR. BOBROVSZKY JENŐ Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai I. Az iparjogvédelem filozófiája 1. Az iparjogvédelem létoka (a „raison d’étre”) tekintetében talán a legkimunkáltabbak a szabadalmi jogi elméletek, amelyek közül négy érdemel kiemelést: — az ösztönzési elmélet („incentive theory”), — a feltárási elmélet („disclosure theory”), — a jutalmazási elmélet („reward theory”) és — a természetjogi elmélet („natural law theory”).1 Mind a négy elmélet csírájában már benne volt az 1474. évi Velencei Dekrétumban, amely a szabadalom engedélyezésének négy társadalmi indokát különböztette meg: a társadalmi érdeket, a feltalálói tevékenység ösztönzését, a feltaláló által befektetett költségek megtérítését és a feltaláló természetes jogát szellemi termékéhez. Valamennyi elmélet metajurisztikus (gazdaságpolitikai, erkölcsi, filozófiai) eszmékre alapoz. Az ösztönzési és feltárási elmélet a szabadalmi rendszer dinamikus, gazdaságpolitikai, illetve műszaki fejlesztéspolitikai céljaira helyezi a hangsúlyt, míg a jutalmazási és természetjogi elmélet a statikus, jogpolitikai és erkölcsi, deontológiai motívumokat emeli ki. A szabadalmi rendszer alapvető jogfilozófiai rációját kifejező „ösztönzési elmélet” a legmarkánsabban az USA Alkotmányának 18. cikkében jutott kifejezésre, amely szerint a szabadalom engedélyezésének célja a tudomány és a technika haladásának előremozdítása („to promote the progress of science and technology”). Ennek szellemében mondta Lincoln elnök, hogy: „a szabadalmi rendszer a tehetség tüzéhez az érdek olaját adta”.2 Ez az elmélet tehát feltételezi, hogy a feltalálók több találmányt alkotnak és a vállalkozók többet ruháznak be a kutatásba és a fejlesztésbe, ha profitvárakozásaikat a kizárólagos hasznosítási jogot adó szabadalmi oltalom megerősíti, a társadalom és a feltaláló érdekközössége alapján. A „feltárási elmélet” feltételezi, hogy a feltaláló vagy a vállalkozó az időleges kizárólagos jogra való felcserélés fejében tárja fel a társadalom számára a találmányt, amely különben titokban maradna vagy csak később kerülne nyilvánosságra. Ez az elmélet az államot antropomorf módon, szerződő partnerként kezeli, a szabadalom alapjának pedig a reciprok érdekeken alapuló akaratmegegyezés pszichológiai tényét tekinti. A társadalom lényegében szerződést köt a feltalálóval (Rousseau „társadalmi szerződés” tanának hatása), aki az áruviszony ellentétes pólusán van, arról, hogy a találmány titkát meghatározott jog-kötelezettség struktúrába belépve, a szabadalom ellenében a társadalom rendelkezésére bocsátja. A „jutalom elmélet” morális alapokon nyugszik és abból a hallgatólagos premisszából indul ki, hogy a feltalálónak kizárólagos hasznosítási jog formájában elismerést kell kapnia a társadalomtól a kiemelkedő teljesítményéért. A jutalomelmélet egyik kifejezője Goethe volt, aki a feltalálót a nemzet tanítójának („Lehrer der Nation”) minősítette. Lesújtó véleménye van azonban az amerikai Penrose-nek a feltalálónak a piaci mechanizmuson keresztül való jutalmazásáról: „valaki egész életét rááldozhatja egy eszme kidolgozására, míg más milliókat keres egy szerkentyűvel, amelyet egy este kigondol, tehát nincs összefüggés egy találmánynak az emberiség számára való fontossága és a belőle származó haszon között.”3 A „természetjogi elmélet” a pozitív jog mértékének az idő feletti, változatlan, örök etikai értékét tekinti, amely szerint a társadalom köteles az emberi eszmék oltalmazására. Ez az elmélet fejeződik ki az ENSZ Emberi jogok Deklarációja 27. cikk 2. pontjában, amely a feltalálónak az elismeréshez fűződő igényét emberi jognak, tehát természettől adott, veleszületett igénynek minősíti, amelyet az állam csak deklarál, de nem konstituál. Történelmileg az 1791. évi francia szabadalmi törvény hangsúlyozta ki először, hogy „minden új eszme, amelynek alkalmazása vagy kifejlesztése hasznos a társadalomnak, azt illeti meg elsődlegesen, aki azt kigondolta, és az emberi jogok lényegének megsértése lenne, ha az ipari találmányt nem úgy tekintenénk, mint alkotójának tulajdonát”. Az 1810. évi osztrák szabadalmi törvény viszont arra mutatott rá, hogy a találmányok kapcsán két természetjog áll szemben egymással, a feltalálók természetjogának ellenpontja a társadalom természetjoga arra, hogy másolja, utánozza a találmány sze
