Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról

A szolgálati találmányok és az újítások díjazásáról

33

s e korlátlan rendelkezési joguk alapján köthetnek szerződést a gazdálkodó szervezettel megoldásuk hasznosítására, illetve átruházásra.

Az újító jog- és kellékszavatossággal nem tartozik, tekintettel arra, hogy az újítás hasznosításáról vagy átadásáról a gazdálkodó szervezet dönt — a saját kockázatára. A gazdálkodó szervezetet illeti meg a munkaköri kötelesség körében, illetve az eszközeivel kidolgozott újítással való rendelkezés joga (Úr. 5. § /1/ bek.). Minden más újítással rendelkezhet ugyan az újító, de csak azzal a korlátozással, hogy a gazdálkodó szervezet jogosult az újítást — nem kizárólagos jelleggel — hasznosítani (Úr. 5. § /2/ bek.).

Az Úr. személyi hatályára vonatkozó korlátozásnak nem az a rendeltetése, hogy mesterségesen elkülönítse a szellemi alkotásokat alkotóik jogi (munkajogi) helyzete alapján. Erre egyrészt azért nincs szükség, mert az Úr. az újító díjazására vonatkozó szerződés tartalmának megállapításában a feleknek lényegében ugyanazt a szerződési szabadságot biztosítja, mint az Úr. hatályán kívül eső szellemi alkotásokkal kapcsolatos szerződések esetén a Ptk. Másrészt —jogszabályi tilalom hiányá-' ban — nincs akadálya annak, hogy a felek közös megegyezéssel akkor is az Úr. szabályaival összhangban állapítsák meg szerződésük tartalmát, ha nem tartoznak vagy valamelyikük nem tartozik az Úr. hatálya alá.

Nincs szükség tehát „névleges” szerzőtársakra. S nemcsak nincs szükség rájuk, hanem jogellenes is az alkotók, a megoldást ténylegesen kidolgozók közé való felvételük, besorolásuk. Az Úr. 3. íjának /1 / bekezdése rögzíti, hogy újító az, aki a megoldást tartalmazó javaslatot kidolgozta. Az újítói minőség elismerésére való jog, a szerzőség személyhez fűződő jog, s mint ilyen érvényesen még részben sem ruházható át.

Az olyan szerződésekre, amelyek a gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban álló „névleges szerzőtárs” révén vonják a jogviszonyt az újítási rendelet hatálya alá, a bírósági gyakorlatban4) kiformálódott az az elv lehet irányadó, amely szerint a vagyoni jogok tekintetében önmagában nem eredményez érvénytelenséget a szerzőségre, vagy annak részarányára vonatkozó megáilapodás, s ha a felek akarata voltaképpen nem a szerzőség elismerésére, hanem más célra irányult, a szerződés színlelt, és azt a leplezett szerződés alapján kell megítélni (Ptk. 207. § /4/ bek.). A konkrét esetben ez azzal járhat, hogy a „névleges szerzőtársra” vonatkozó kikötés semmissége mellett a szerződés fennmarad, mint olyan megállapodás, amely az Úr. rendelkezéseinek a felek jogviszonyára való alkalmazására irányul. Egy ilyen szerződés eredménye lehet pl. az, hogy a jog- és kellékszavatosság alól a megoldást szolgáltató mentesül, erre tekintettel azonban csak alacsonyabb összegű díjazásra tarthat igényt.

LÉPCSŐZETES DÍJIGÉNY

Az előző gondolatmenet némiképpen azokra az aggályos panaszokra is választ ad, amelyek kifogásolják, hogy a személyi hatályra vonatkozó rendelkezés folytán különbözni fog az ún. „külsők” és az újítók díjigénye. A rendelet hatálya alá nem tartozók magasabb díjazásra tartanak, tarthatnak igényt, mint az újítók, és ez „aránytalanságra” vezet — állítják. Megítélésem szerint általában, tipikus esetben az Úr. hatálya alá nem sorolt személyek díjigénye okkal, alappal magasabb, mint az újítóké. Egyrészt ugyanis — a jog- és kellékszavatosság folytán — ők kockázatot is viselnek a hasznosítás során, másrészt nekik a gazdálkodó szervezet a díjazáson kívül nem fizet havonta munkabért. Egyébként ez utóbbi szempontra, valamint a díj alkuban elfoglalt pozícióra figyelemmel az is természetesnek tűnik, hogy annak az újítónak a díjigénye, akit megillet az újítással való rendelkezés joga, meghaladja az újítást munkaköri kötelessége körében kidolgozó újító díjigényét.

EGY RÓKÁRÓL KÉT BŐRT — KÉTSZERES DÍJAZÁS KÜLFÖLDI SZABADALOM ESETÉN?

A reprezentatív véleménykutatás egyik csudabogara az a vélemény, amely szerint a Tr. 2. íjának /3/ bekezdése „ indokolatlan megkötést tartalmaz”. Ez az indokolatlan megkötés nem más, mint az, hogy a külföldi szabadalom (más oltalom) alapján történő értékesítés esetén a hasznosítás után találmányi díj csak akkor jár, ha azért a feltaláló belföldi szabadalom alapján nem tarthat igényt a találmányi díjra. E rendelkezéssel kapcsolatban nem értik az „iparjogvédelmi szakemberek..., hogy a — máskülönben minden kérdésben szabad kezet adó — rendelet miért pont ezt a kérdést korlátozza.

Egyes vállalatok a rendelet ellenére élnek a kettős díjazás lehetőségével.” Sőt! „E megkötést a válaszadók a feltalálókra nézve sérelmesnek és a szabadalmak elterjesztését gátló, illetve területi függetlenségüket sértő jellegűnek érzik.”

Őszintén szólva nem világos, mi is az a „kettős díjazás”. Ha a belföldön előállított terméket külföldön forgalomba hozzák — akár oltalom alatt áll a találmány a külföldi államban, akár nem — természetesen a belföldi (!) szabadalom alapján találmányi díj jár a külföldi forgalombahozatalból származó előnyök után is. Arra természetesen — akárcsak a „tisztán” belföldi hasznosítás esetén — nincs lehetőség, hogy két hasznosítási cselekmény után külön- külön találmányi díjat fizessenek. Ha az előállítás előnyei után jár a talámányi díj, a forgalombahozatallal nem keletkezik újabb díjigény — és ez megfordítva is igaz. Az nem kizárt, hogy —- ha az eset körülményei indokolják — akár időben, akár termékmennyiségek szerint megosztva a találmányi díj egy részét az előállítás, másik részét a forgalombahozatal után fizessék. Ezt megerősíti