Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 3. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban és helye az innovációs stratégiákban

Iparjogvédelmi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete

96. évfolyam, III., 1991. június

DR. BOBROVSZKY JENŐ

Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban és helye az innovációs stratégiákban

1. A PIACGAZDASÁG, AZ INNOVÁCIÓ ÉS AZ IPARJOGVÉDELEM

1. A korszerű piacgazdaságokban az innováció, mint a gazdasági növekedés endogén tényezője, a spontán piaci folyamatok és az állami beavatkozások egymást erősítő összekapcsolódása révén bontakozik ki.1

Az innováció komplex fogalom, a legtágabb értelemben bármiféle megújulást, műszaki, szervezeti és humán innovációt egyaránt jelent. A szűkebb értelemben vett műszaki innováció lényegében az új találmányokon, mint innovációhordozókon alapuló termékek és eljárások megalkotásának, fejlesztésének, hasznosításának és piaci értékesítésének folyamata.

A műszaki innováció — Schumpeter eredeti elmélete szerint — mindenekelőtt piaci folyamat. A folyamat kezdőpontja vagy a K+F tevékenységből, a műszaki haladásból eredő technikai kínálati nyomás („supply push”) vagy a felhasználói igények által indukált piaci keresleti szívás („demand puli”). Van, aki ennek alapján a K-fF nyomóhatásának mércéjéül a szabadalmak számát javasolja, kihangsúlyozva, hogy az innovációs rendszer a technikai nyomó és a piaci szívóhatás bizonyos egyensúlya esetén működhet optimálisan és hogy az innovációs rendszer súlypontjában a technika és a piac között közvetítő vállalkozó található.2 Az innováció tehát két irányból, a K-fF és a piac felől vezérelt folyamat, ahol a képzés-kutatás-fejlesztés-termelés-értékesítésfogyasztás láncolatnak nem lineáris, egyirányú lefutása van, hanem a leágazások, mellékutak, visszacsatolások is fontos szerepet játszanak a folyamat tartalmának és irányának meghatározásában.

A piacgazdaság, mint az állandóan változó feltételek összességéből álló piac által vezérelt és integrált modern árutermelő gazdaság, alapvetően az egymással versenyben lévő autonóm vállalkozók révén, a magántulajdon racionalitása szerint, piaci impulzusokra | működik. A piacgazdaság alapkategóriái (ár, hitel jövedelmezőség, kereslet és a kínálat árapályszerű mozgása) a spontán és önkorrigáló piaci erők (ezek között pszichológiai faktorok) hatására mozognak, az állami beavatkozás a spontán piaci erők fejlesztésére, a verseny fenntartására és a közérdekű feladatok (infrastruktúra, környezetvédelem stb.) megoldására irányul. A piacgazdaság nemzetközileg nyitott, a világgazdaságba integrálódott vegyesgazdaság, amelyben a különböző tulajdonformák ötvöződnek, a kapcsolatrendszerek az országhatárokon túlnyúlnak.

! A piac alapvető dinamizáló tényezője a verseny, a gazdasági vetélkedés által involvált technikai fejlődés; ja technikai alapok változása, az eszme ténybe fordítása, a járt út járatlanra cserélése, a gondolat metamorfózisa azonban a piacgazdaságokban is nehézkes.

A vállalkozó tulajdonosi érdekei elvileg a tőkebefektetésre jutó hozam maximalizálására és a változó feltételekből adódó kockázat minimalizálására irányulnak, amelynek alapvető eszköze a termelési eljárások és a termékek innovációja, a termelési tényezők (az emberi munka, a föld és a tőke) hatékonyságának a műszaki haladás révén való növelése.

Az innováció esetében azonban a reproduktív termeléshez képest a ráfordítás és a megtérülés között jelentős aszinkronitás, fáziskésés van, mivel a megtérülés nem a ráfordítással egyező termelési periódusban, hanem hosszabb időszak alatt jelentkezik, másrészt magas az innováció kockázattartalma, piaci siker esetén kiemelkedő a hozam, kudarc esetén a ráfordítások sem térülnek meg, harmadrészt az innovációnak , mint „restabilizáló kreatív rombolásnak” meg kell küzdenie a beruházott régi technika és a kialakult szervezet közegellenállásával, a piaci status quo-val, a rutinnal, mint a stabilitást, az egyensúlyt jelentő, hatalmas erejű életszabállyal. Ha a profitmaximalizálásnak a hosszútávú, kockázatos, az egyensúlyt megbontó műszaki fejlesztéssel szemben komparative könnyebb ellenállású útjai is vannak (pl. inflációs extraprofit), ez szükségképpen kontrainnovatív hatású. Ugyanilyen hatást gyakorol az innovációs készségre az, ha a szubjektív körülményektől függő vállalati filozófiában az óvatosság, a konzervatív hajlam, a kockázatminimalizálás nagyobb szerepet kap, mint az innovációs vállalkozókészség, a progresszív profitmaximalizálási törekvés.

Az innovációs vállalkozás elhatározásában tehát szerepe van a még elfogadható megtérülési időnek, a még eltűrhető kockázati szintnek és a technikává!-