Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Szemelvények az újítási és találmányi szakértői testület gyakorlatából I. rész
64 Szemelvények az Újítási és Találmányi Szakértői Testület gyakorlatából nyi díjat fizetni, hanem a díjfizetési kötelezettség külön átvállalása és az ehhez szükséges feltalálói hozzájárulás nélkül — a hasznositó szabadalmastárs. Ettől eltérő megállapodás is lehetséges, s ez alapján képzelhető el a másik — általában kevésbé célszerű — megoldás: a munkáltató szabadalmastárs fizeti a találmányi díjat a vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló feltalálóknak az Szt. 16. §-ának (2) bekezdésében biztosított, törvényből folyó hasznosítási engedély fejében fizetett — részesedési hányadának megfelelő — díj alapján nála jelentkező hasznos eredmény alapulvételével. E két megoldás azonban együttesen nem alkalmazható, e lehetőségek ugyanis kizárják egymást: ugyanazért a hasznositási cselekményért találmányi díj csak egy jogcímen járhat. Ebből a szempontból pedig az is közömbös, hogy a szabadalmastárs iemond-e az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése alapján őt megillető díjazásról. E díjazási megoldások közül a Kombinát és a Vállalat az elsőként ismertetettet választották. Szándékuk feltehetően a találmányi díj kétszeres elszámolásának kiiktatására irányult, annál is inkább, mivel az R. 2. §. (2) bekezdésébe nem külön díjazási jogcímet teremt, hanem lényegében „egy helyre telepíti” valamennyi feltaláló találmányi díjigényét, nevezetesen a társjogosult hasznosítóhoz. Ebben az esetben egyetlen (a gyártási jog alapján fennálló) díjazási jogcím létezik, a jogszabály tehát mindegyik feltaláló vonatkozásában egyformán rendezi a díjazási igény kérdését. A díjfizetési kötelezettség egy helyre, nevezetesen a Kombináthoz összpontosult. A feltalálóknak tehát újabb díjkövetelésük nem lehet, mert — az iratokból kitűnően — a Kombinát e kötelezettségének eleget is tett, a hasznosítás utáni díjazással, amely egyben az Szt. 16. §-ának (2) bekezdése szerinti licencia alapján befolyt hasznos eredményből származó részesedés után járt. Az előzőekben kifejtett álláspont a jelenleg hatályos 77/1989. (VII.10.) MT rendeletnek is megfelel. [SZT-8/1990.] A találmányi díj fizetésére való kötelezettség megállapításánál irányadó szempontok [(11/1983. V.12.) MT r. 2. § (2) bek.]. Az Sz. Kutatóintézet (a továbbiakban: Kutatóintézet) szakértői véleményt kért az „Eljárás.. .származék előállítására” című találmány feltalálóinak díjazásával kapcsolatosan. Előadta a Kutatóintézet, hogy előzőleg az Országos Találmányi Hivataltól kért és kapott jogi tájékoztatást; hivatkozott az 1990. június 4-i levelében és annak mellékletében összefoglalt tényállásra és utalt az azokban megfogalmazott kérdéseire. A Kutatóintézet megkereséséhez csatolták az E. gyárral kötött hasznosítási szerződését az azzal kapcsolatos véleményeltérési nyilatkozattal együtt. Benyújtották továbbá az E. gyár és a feltalálók közötti találmányi díjazási szerződést. A Szakértői Testülethez intézett megkeresésből, az abban hivatkozott és a mellékelt iratokból megállapítható tényállás lényege szerint a találmányt a Kutatóintézeten belüli, saját kockázatú témaként dolgozták ki, az E. gyár által gyártott allopurinol előállításához. Az E. gyár fejlesztői az üzemesítésben vettek részt, feltalálói részarányuk 60 %. Az E. gyár által aláírt és megküldött hasznosítási szerződést a Kutatóintézet véleményeltéréssel fogadta el 1989. március 23-án. A véleményeltérés lényege az volt, hogy míg az E. gyár a szerződés 1. pontjában a gyártási eljárás közös kifejlesztését hangsúlyozta, addig a Kutatóintézet a 2. pont kiegészítésével azt emelte ki, hogy a kísérleteket saját költségén és kockázatára végezte el; a Kutatóintézet továbbá a szabadalmi igényét átruházta az E. gyárra. Ennek megfelelően az E. gyár saját szolgálati találmányaként tett az előállítási eljárásra szabadalmi bejelentést 1989. július 21-én; a szabadalomengedélyezési eljárás folyamatban van, soron kívüli vizsgálattal és a közzététel mellőzésével. A hasznosítási szerződés 5. pontja szerint a feltalálók és a közreműködők díjazása az E. gyár feladata. A szerződés 6. pontja pedig a hasznosítás teljes időtartamára az anyagköltség-megtakarítás 30 %-át kitevő licencdíjat állapít meg a Kutatóintézet javára; a megtakarítás számítása során a feltalálók és a közreműködők díját levonják. Az E. gyár és az összes feltaláló között kötött találmányi díjszerződés 2. pontja a szerződés alapjaként hivatkozik az E. gyár-Kutatóintézet hasznosítási szerződésre; a 3. pont pedig a hasznosítás kezdő időpontját 1989. január 1. napjában rögzíti. A díjszerződés 4. pontja a találmány alkalmazásának jelentőségét a lényeges anyagköltség-csökkenésben és import-megtakarításban jelöli meg. Az 5. pont a szabadalom megadásáig, a hasznosítás első két évére újítási díjklént köti ki az anyagmegtakarítás 5 %-át; a szabadalom megadása esetén pedig 1993. december 31-ig az anyagköltségmegtakarítás 9 %-a kerül találmányi díjként kifizetésre, s a különbözetet is elszámolják az újítási díjhoz képest. A feltalálók díjazásával kapcsolatban felmerült kérdések abban foglalhatók össze, hogy az E. gyár által a Kutatóintézetnek folyósított licenciadíj alapján jár-e, illetőleg fizethető-e további találmányi díj a feltalálóknak azon kívül, amit az E. gyártól közvetlenül kapnak? Lehetséges-e, hogy a licenciadíjból csak a Kutatóintézet feltalálói részesüljenek? Ha nem találmányi jogcímen, van-e mód valamely más jogalapon történő díjazásra?
