Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Szemelvények az újítási és találmányi szakértői testület gyakorlatából I. rész
Szemelvények az Újítási és Találmányi Szakértői Testület gyakorlatából 65 Végül, hogyan viszonyulnak egymáshoz a díjfizetési lehetőségek és a személyi jövedelemadókedvezmények? A díjazási jogalapokat a találmányi díjazási, illetőleg az újítási jogszabályok rendelkezései alapján kell megítélni. A 77/1989. (VII. 10.) MT rendelet 8. §-ának (2) bekezdése, illetőleg a 78/1989. (VII. 10.) MT rendelet 11. §-ának (2) bekezdése szerint a Kutatóintézet és a feltalálók szóban forgó ügyében — a szerződéskötés és az értékesítés időpontjára tekintettel egyaránt — a korábbi jogszabályok, nevezetesen a 11/1983. (V.12.) MT rendelet (Tr.), illetőleg a 10/1983. (V.12.) MT rendelet (Úr.) az irányadók. A találmány — ahogyan a szabadalmi bejelentésben szerepel — 40 %-ban a Kutatóintőzet, 60 %-ban pedig az E. gyár alkalmazásában álló feltalálók alkotása. Saját feltalálóik hányadára mind a Kutatóintézet, mind az E. gyár — a találmány szolgálati jellegéből eredően — közvetlenül szerezhette meg a rendelkezési jogot, az 1983. évi 5. törvényerejű rendelettel módosított 1969. évi II. törvény (Szt.) 9. §-a alapján. Ezek szerint a Kutatóintézet valójában a saját feltalálóinak összesen 40 %-os hányada erejéig volt szolgálati jogcímen igényjogosult, s ezt a részét ruházta át a hasznosítási szerződésnek nevezett ügylet keretében az E. gyárra; amin nem változtat az sem, hogy az ügyletre a szabadalmi bejelentés megtétele előtt került sor. Ténylegesen tehát ennek az átruházásnak az ellenértéke a szerződésben licenciadíjként szereplő, az anyagköltség-megtakarítás 30 %-ában kifejezett ellenszolgáltatás. A szolgálati találmány feltalálóját — a Tr. 1. §-ának (1) bekezdése szerint — a találmány értékesítése esetén akkor illeti meg találmányi díj, ha a találmányt érvényes szabadalom védi, vagy pedig, ha a végleges szabadalmi oltalom lemondás vagy illetékfizetés elmulasztása miatt szűnt meg. Értékesítésnek minősül az 1. § (2) bekezdése szerint a hasznosítás, annak engedélyezése (licencia) és a szabadalmi jogok átruházása. A szabadalom megadása és az értékesítés a találmányi díjigény együttes feltételei. Ezek egyike, nevezetesen az értékesítés a találmánynak az E. gyárnál történő hasznosításával, illetőleg a Kutatóintézet hányadának az átruházásával megvalósult. A másik kumulatív feltétel, a szabadalom megadása viszont még nem következett be, ezért a találmányi díjazás nem esedékes. Egyelőre az Úr. alapján történő újítási díjazásra kerülhet sor, amint erre az E. gyár és a feltalálók díjszerződése is kitér. Az E. gyár és a Kutatóintézet feltalálói eltérő értékesítési forma után jogosultak újítási, a szabadalom megadása esetén pedig találmányi díjazásra: az E. gyáriak azért, mert vállalatuk hasznosítja a megoldást, a kutatóintézetiek jogcíme pedig az átruházás (illetőleg újításként az átadás.) Mindkét jogszabály szerint a munkáltatót terheli a díjazás, de a jogszerző a díjfizetési kötelezettséget átvállalhatja (Tr. 2. § (2) bek., Úr. 10. § (3) bek.). Ez az átvállalás a Ptk. 332. §-a szerinti tartozásátvállalásnak minősül, amihez a feltaláló (újító) hozzájárulására van szükség; aminek megtagadása esetén a munkáltató marad a kötelezett, de az átvállaló köteles a munkáltatót olyan helyzetbe hozni, hogy teljesíteni tudjon. A konkrét esetben a Kutatóintézet feltalálóinak — az újítás átadása (a szabadalom megadása esetén az átruházás) jogcímén járó — díjazását az E. gyár az ún. hasznosítási szerződésben egyértelműen átvállalta; s ennek megfelelően díjazza, mint saját feltalálóit a hasznosítás jogcímén. Ez a konstrukció nem ellentétes a jogszabállyal, s általában azt eredményez, hogy a feltalálónak (újítónak) nincs további jogos követelnivalója az átruházás (átadás) ellenértékéből való részesedésre a munkáltatóval szemben. Kivételt a részleges átvállalás esete képez, amikor is mindkét féltől jár díj, természetesen a díjmérték összehangolásával. A konkrét esetben nincs utalás az iratokban az átvállalás részlegességére. Ezért a Kutatóintézettel szemben saját feltalálóinak nincs érvényesíthető díjigénye. Ugyanakkor — indokolt esetben — közös egyetértéssel mód van a szerződésmódosításra. Erre valamennyi érdekelt, köztük az összes feltaláló érdekeinek figyelembevételével kerülhet sor. A Kutatóintézet által esetleg fizetendő díjaknak a jövedelemadó szempontjából történő megítélése szintén a szabadalom megadásán múlik. Az 1989. évi XLV. tv. 7. §-ának (2) bekezdése és 11. §-ának (2) bekezdése szerint kedvezmény akkor vehető igénybe, ha a találmány végleges szabadalmi oltalom alatt áll. Ha a kifizető kezességet vállal az adókülönbözet megfizetésére, s az adóhatóság a különbözet megfizetésére halasztást engedélyez, a 11. § (4) bekezdése szerint úgy lehet az adókedvezményekkel számolni, mintha a szabadalmat már megadták volna. Végeredményben a Szakértői Testület álláspontja szerint az érvényes szerződésben az E. gyárat terhelő díjon felül a Kutatóintézettel szemben nincs a feltalálóknak további díjigénye. Szerződésmódosítással elvben lehetőség van arra, hogy a Kutatóintézet kiegészítse az E. gyártól kapott újítási, illetőleg találmányi díjakat. A szabadalom megadásáig a díjazás jogcímére és mértékére az újítási, azt követően a találmányi díjazási szabályok irányadók. A szabadalom megadása előtt az adóhatóság engedélyével és a kifizető szerv kezességvállalása esetén vehetők igénybe a találmányokra megállapított személyi jövedelemadókedvezmények. [SZT-11/1990.] (Vége az I. résznek. A következő részt az Iparjogvédelmi Szemle III. számában közöljük.) Összeállította: dr. Ficsor Mihály
