Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Szemelvények az újítási és találmányi szakértői testület gyakorlatából I. rész
60 Szemelvények az Újítási és Találmányi Szakértői Testület gyakorlatából tené a Vállalat érdekeit, ezért a Vállalat nem kíván engedélyt adni a hasznosításra. Közben a feltalálókkal is tárgyalást folytatott a kisszövetkezet az esetleges találmányi díj mértékének a megállapítására. Ezt követően a feltalálók felkeresték a Vállalatot és kérték, hogy részükre — az értékesítés megakadályozása miatt őket ért jövedelemkiesés figyelembevételével — kártalanítást, illetve feltalálói díjat fizessen. Véleményük szerint a Vállalat azzal, hogy saját érdekeit védi és nem járul hozzá a találmány más vállalatnál történő hasznosításához, előnyhöz jut, s ennek arányában —, amely véleményük szerint megegyezik a kisszövetkezet által felajánlott hasznosítási (licenc-) díjjal — részükre találmányi díjat köteles fizetni. A Vállalat kérése az, hogy a Szakértői Testület foglalton állást a feltalálók igényének megalapozottsága tekintetében. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (Szt.) 9. §. (2) bekezdése értelmében a szolgálati találmányra a szabadalom a munkáltatót illeti meg. A szabadalmasnak az Szt. 11. §-a alapján kizárólagos joga van arra is, hogy a találmány hasznosítására másnak engedélyt adjon. Ezt a döntését teljes mértékben diszkrecionális alapon, érdekeinek mérlegelésével hozhatja meg, döntési jogosultságában nem korlátozza az a körülmény, hogy a találmány szolgálati jellegű. Önkéntes hasznosítási engedély hiányában, más belföldi vállalat csak az Szt. IV. fejezetében meghatározott szigorú feltételek mellett juthat szabadalmi kényszerengedélyhez. A szabadalmasnak az a döntése tehát, hogy valamely gazdálkodó szervezetnek nem ad hasznosítási engedélyt, jogszerű. Az előadott tényállás szerint a díjvitás ügyben a találmányi díjszerződést még nem kötötték meg, a találmány hasznosítása azonban már folyamatban van. Az alkalmazandó jogszabály meghatározása szempontjából jelentősége van annak a körülménynek, hogy a találmány hasznosítása mikor kezdődött meg. Ha a hasznosítás 1990. január 1-jét megelőzően történt, az ügyben a szolgálati találmányért járó díjazásról és a találmányokkal kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 11/1983. (V.12.) MT rendelet (R.) az irányadó. Az R. 1. §-ának (2) bekezdése értelmében a hasznosítási engedély megtagadása nem minősül a szolgálati találmány értékesítésének, ezért ezen a címen díj nem követelhető és nem is fizethető. A hasznosítás kizárólagosságának hatása egyébként a találmány magasabb nyereségében, illetve a hasznos eredmény más formájában kifejezésre juthat és így a feltalálók számára magasabb díjalapot eredményezhet. A Vállalat tehát nemcsak saját érdekeit védi — amelyre joga van — azzal, hogy nem ad más vállalatnak hasznosítási engedélyt, hanem a feltalálók számára is kedvezőbb díjalapot teremt. Az R. nem zárja ki, hogy a hasznosítási engedély megtagadását a felek — figyelemmel a kizárólagosság hasznos eredményt növelő mértékére is — díjkulcsnövelő tényezőként értékeljék. Abban az esetben, ha a hasznosítás 1990. január 1-jét követően történt, az ügyben a 77/1989. (VII.10.) MT rendelet irányadó. E rendelet 1. §-ának (2) bekezdése sem teszi lehetővé külön díjazás követelését a hasznosítási engedély megtagadása esetén, 3. §-ának (2) bekezdése azonban megengedi, hogy a feltalálókkal kötött szerződésben, illetőleg az általános szerződési feltételekben a rendelettől eltérjenek. E rendelet is módot ad tehát arra, hogy a hasznosítási engedély megtagadását a felek közös elhatározással — ugyancsak tekintettel a kizárólagosság előnynövelő mértékére is — díjkulcsnövelő tényezőként értékeljék. (SZT-18/1990.) A szolgálati találmány feltalálója jogalap nélkül gazdagodik az olyan termék hasznosítása után találmányi díj címén felvett összeggel, amelynek a szabadalmi igénypontokhoz képest javított jellemzőit nem ő bocsátotta a hasznosító rendelkezésére [Szt. 13. §.; 4/1969. (XH.28.) OMFBTM r. 6/A §.; 11/1983. (V.12.) MT r. 1. §. (1) bek.; Ptk. 361. §.] A rendelkezésre álló iratokból megállapítható tényállás szerint az A. Vállalat (a továbbiakban: Vállalat) 1986. óta foglalkozik csemegekukorica szemlevágógépek fejlesztésével és gyártásával. E gépek kifejlesztésekor két olyan műszaki megoldást hoztak létre, amelyeket szabadalmi bejelentésbe is foglaltak. Az egyik az 1986-ban bejelentett „Tejeskukorica-morzsológép” című, 1988-ban megadott 500 479. lajstromszámú szabadalom, amelynek feltalálói: H.S., L.J. és Sz.M. A másik megoldás a Vállalathoz 1988. április 25-én benyújtott K13/88 naplószámú újítás, amelyre nézve az Országos Találmányi Hivatalhoz 1989-ben „Csemegekukorica szemlevágógép” címmel nyújtottak be szabadalmi bejelentést (ügyiratszám: 9412/00) és amelynek feltalálója: A.I. A vállalat az 500 479. lajstromszámú szabadalom feltalálóval találmányi díjazási szerződést kötött és részükre az 1989. végéig értékesített 16 db gép után esedékes feltalálói díjat kifizette. Ezt a 9412/00 ügyiratszámú bejelentés feltalálója sérelmezte, mivel szerinte — ahogy ezt a vezérigazgatónak írt levelében kifejtette — a gyártott gépek (5 db kivételével) nem a szabadalom, hanem a saját megoldása szerint készültek és így a szabadalom feltalálói helyett a díjazás őt illeti meg. Ezt követően a vállalat vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el, de mivel úgy találta, hogy a vállalati vizsgálat elkerülhetetlenül tartalmaz szubjektív elemeket, valamint nem tekinthető hitelesnek egy esetleges bírósági per folyamán, célszerű bizonyos kér
