Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 1. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Gondolatok a szoftver oltalmáról
30 Melléklet 1990/1 - SzKV Különösen igaz ez akkor, amikor — mint Gyertyánffy Péter bizonyítja — a nagyfokú gyakorlati kondicionáltság és ebből következő gondolati fegyelem ellenére — még mindig elég jelentős alkotói tér, alternatív választási lehetőség marad a programozók számára, amely az alkotói szellemi erőfeszítés, a teremtőkészség növekedésével felfelé, tölcsérszerűen szélesedik. Az „átlagos sávban" azonban, ahogy a Japán AIPPI csoport lapjában a közelmúltban megjelent tanulmányok igazolják, a program egyre kevésbé találgatás, művészi alkotó fantázia kérdése, s egyre inkább matematizált, tudományos, mérnöki diszciplína, egyre gazdagabb metodológiával, adott specifikációból matematikai és logikai úton következő derivációs eljárásokkal. Sok bonyolult szoftver pedig a feladat diktálta egyszerű programok moduljaiból áll. Ezért jelenik meg az az igény, így pl. az EGK „zöld könyvében", a Washingtoni IC szerződésben, hogy ne a minimális szellemi színvonal legyen a szerzői jogi oltalom alsó küszöbe, hanem a mindenki számára nyitva álló programozói közhelyek, mesterségbeli fogások, szubrutinok meghaladása, továbbá az eredetiség ismérve ne egyszerűen a plágium hiánya, hanem az alkotó szellemi erőfeszítés megléte legyen. Véleményem szerint az NSZK-ban meghozott „Inkasso-program" ítélet mött ez a gondolatmenet húzódik meg, nem pedig az a feltételezés, hogy az átlagos szoftverek alkotási szintje alacsony. Az átlagos alkotó mércéjének megjelenése valóban azt mutatja, hogy a szoftverek szerzői jogában az eredetiség értelmezése elmozdult a szubjektív eredetiség felől az objektív, tárgyiasuló, újdonság tartalmú eredetiség, a kreativitási szint vizsgálata felé. Ezt fejezi ki Tokiói Felsőbíróság 1989. június 20-i véleménye is. Lényegében azonos elven áll az integrált áramkörökre vonatkozó szellemi tulajdon oltalmáról 1989-ben Washingtonban kötött Szerződés is, amely az áramköri elrendezés egészének illetve egyes részeinek védelméhez lényegében az objektív eredetiséget követeli meg, továbbá ezt az elvet követi az EGK „zöld könyve" , amelynek egyik fő törekvése a szoftverre adott szerzői jogi monopólium túlzott versenykorlátozó hatásának és az oltalom túl széles terjedelmének elkerülése. A monopolizálás „felülről" való korlátozását jelenti annak a tételnek hangsúlyozása, hogy a szoftver védelem nem jelenti a műben rejlő ötlet, eljárás, rendszer, módszer, koncepció, elv, algoritmus, felfedezés vagy programnyelv védelmét. Ez a szellemi tulajdon általános elve és abban fejeződik ki, hogy nem lehet pl. lefoglalni általában a gravitáció törvényét, az oxidációs és redukciós folyamatokat, Mendel biológiai öröklődési törvényeit vagy irodalmi, művészi területen mondjuk a hexametert, az időmértékes verselést vagy a moll hangnemet. Mindez magátólértetödőségnek tűnik, néha azonban konkrét esetekben problémákat vethet fel. Pl. a korábban említett japán szerzők említik, hogy az algoritmus és az egyszerű program időnként azonos. Egy további érdekes kérdéskör — amelyet a kandidátusi munka is tárgyal — a továbbfejlesztés problematikájának élesebb jelentkezése a gyakorlati célú, haszonelvű megoldásoknál. A művészi illetve fiktív jellegű szerzői mű önmagában zárt egység, az alkotói lélek átlényegülése, Bartóktól kölcsönzött megjelöléssel: „mikrokozmosz", kerek kis világ, amely a szerzőnek a mű integritásához fűződő joga alapján nem csonkítható és nem toldható mások által, mivel végérvényes, időtlen lényű forma. A haszonelvű, utilitárius megoldások esetében azonban kézenfekvő, hogy nem lehet kizárni a megoldás változtatását, továbbfejlesztését a feltételek változásától függően, továbbá a célkövetelmények illetve a funkció kívánalmai szerint. Ennek megfelelően — amint Gyertyánffy Péter ezt kidolgozta — másképpen vetődik fel a személyiségi jogok illetve a műben alkalmazott elv mérnöki visszafejtésének és további felhasználhatóságának kérdése, minden gyakorlati mű egyben lépcsőfok a további fejlődéséhez. A jelzett sajátosságokat még jobban felerősíti az integrált áramkörök jogvédelmének problematikája, amelyet a kandidátusi munka is megemlít. Ebben a helyzetben számomra elméletileg zavarónak tűnik, hogy ezek az egyre nagyobb jelentőségű csúcstechnikai alkotások mintegy a szerzői jog margóján jelenjenek meg, a szerzői jog rokonjogi illetve szomszédjogi területéhez hasonló módon. A szellemi tulajdon másik oldalán, a szabadalmi jog is identifikációs zavarokkal küzd, mivel egyre nehezebben tudja egyértelműen besorolni a szabadalmi oltalom illetve a növényfajta oltalom hagyományos kategóriáiba a csúcstechnika másik húzóágazatának, a biotechnológiának egyes eredményeit, azok számos specifikuma miatt A kandidátusi munka utal arra, hogy a szellemi tulajdon szerzői jogra és iparjogvédelemre, illetve azon belül szabadalmi jogra való felosztásának elméleti alapja a konkrét kifejezési forma és az elvont gondolati tartalom (az idea) megkülönböztetése, dichotómiája. E fogalmi tagoltságot a legtisztábban a nemzetközi jogfejlődésre nagy hatással bíró USA szellemi tulajdon elmélete és gyakorlata alkalmazza E felfogás szerint — s ez megjelenik napjainkban a Szellemi Tulajdon Világszervezete illetve a GATT keretében folyó jogi harmonizációs munkák során is — elvileg és általánosságban a szerzői jog az eredeti kifejezési formát, a szabadalmi jog pedig a gondolati tartalmat, az ideát védi, amely elvileg ezerarcú kifejezésformába öltözhet. A szerzői jog ugyanakkor tesz néhány lépést az eszmei mag, a gondolati tartalom védelme felé azzal, hogy bizonyos egyediesült gondolati elemeket is véd. Álláspontom szerint, ahogy ez a kandidátusi munkából is levezethető, a szoftveralkotás szerzői jogi védelmének az egyik alapvető problémája, hogy meddig mehet el a szerzői jog — mintegy asszimptotikus görbeként — az egyediesült elemek védelme felé anélkül, hogy ideavédelemmé, tehát iparjogvédelmi, szabadalmi oltalommá válna. Egyes szerzők a kontúrtalan oltalomtól félve aggódva kérdezik: Quo vadis szerzői jog?, mások kimutatják, hogy a szoftver alkotások védelme a szerzői jog fedele alatt álcázott ideavédelem, írásművé maszkírozott technikai alkotás oltalma, ezért lényegében a szabadalmi jog „unokatestvérének" tekinthető. A kandidátusi munka által idézett bírói döntésekből, különösen a Whelan döntésből kiderül, hogy milyen nehéz az eszme és a kifejezése vagy — Boytha György megjelölésével élve — a gondolat és a szövedéke között határvonalat húzni, amikor bizonyos tartalmi elemek átmennek a gondolat megformálási módjába. A Whelan döntés filozófiája, hogy a cél és az annak eléréséhez elengedhetetlen eszközök az eszme, az
