Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: Az Újítási és Találmányi Szakértői testület szerepe a találmányi és újítási díjviták eldöntésében
26 Melléklet 1990/1 - SzKV A munkaköri kötelesség meghatározása, valamint annak megállapítása, hogy valamely feladat, illetve tevékenység e kötelesség határain belül marad-e, azzal megegyezik-e, vagy meghaladja-e annak mértékét, nem iparjogvédelmi szakkérdés, hanem ténykérdés, amelynek eldöntésekor az alábbi szempontokat lehet figyelembe venni: — Általános elv, hogy a vezető beosztású dolgozók munkaköri kötelessége azokkal a feladatokkal kapcsolatban áll fenn, amelyek az irányításuk alatt működő szervezeti egység feladatkörébe tartoznak. — Amikor a R. 13. §-ának (1) bekezdése a munkaköri kötelességet meghaladó mértékű közreműködésről szól, azt is kifejezésre juttatja, hogy közreműködésnek minősülhet az adott közreműködő munkakörébe tartozókkal azonos természetű, fajtájú tevékenység is, ha az a munkaköri kötelezettségek teljesítéséhez szükségesnél nagyobb idő- és energiaráfordítást igényel, azaz a munkaköri kötelesség mértékét meghaladja. Elképzelhető tehát, hogy valamely — természeténél fogva — munkaköri kötelességek közé sorolhatónak tűnő tevékenység nem munkaköri kötelesség, mert annak mértékét meghaladja. Az üzemszerű gyártás és forgalombahozatal keretében végzett munka azonban — még ha meghaladja is a munkaköri kötelesség mértékét — nem minősül közreműködésnek. ad.b) Az R. 13. §-ának (3) bekezdése szerint a közreműködői díj mértékét a munkaráfordítással arányosan kell megállapítani. Ajogszabály nem tartalmaz kötelező előírást arra vonatkozóan, hogy a munkaráfordítással arányos díjat milyen módon kell kiszámítani. A Kir. 2. pontjába foglalt megállapítás, amely szerint „a közreműködői díj konkrét munka ellenértéke — amely tehát független az újítás várható haszunos eredményétől —, az elvégzett munka alapján a szerződésben foglaltaknak megfelelően jár" . nem jelent — és nem is jelenthet — arra vonatkozó jogszabályi tilalmat, hogy a közreműködői díjat a hasznos eredmény százalékában fejezzék ki. Az irányelv idézett része a közreműködő számára jelent garanciát, kifejezve azt, hogy a díj a szerződésben vállalat feladat elvégzése esetén akkor is jár, ha hasznos eredmény nem keletkezik. A jogszabályi előírás lényege tehát az, hogy a díj mértéke a munkaráfordítással arányos legyen, de az arányosság követelményét nemcsak Ft/munkaóra vagy egyéb időarányosan mérhető teljesítményben kifejezett díj elégíti ki. Különösen áll ez olyan esetben, ha az előre pontosan, részletesen meg nem határozható kötelezettség pénzbeli értékelése sem munkaidőben, sem a munkavégzés mennyiségében nem határozható meg. Nem jogszabályellenes tehát a közreműködői díjnak a hasznos eredmény meghatározott százalékában történő kifejezése, ugyanis a közreműködői díj számítási módszerét illetően éppúgy érvényesül —jogszabály eltérést nem engedő rendelkezése hiányában — a felek szerződési szabadsága, mint az újítási díjakkal kapcsolatban. (A Kir. nem kizárólagos jellegű, értelmező szabályai e szabadságot nem korlátozhatják.) Azoknak a gondossági típusú kötelezettségeknek a teljesítése, amelyek eleve nem írhatók körül részletesen, konkrétan és pontosan, a munkavégzés mennyisége, a várható és a teljesített munkaráfordítás magának az újításnak a gazdasági eredményességével, tehát a hasznosítással elért eredménnyel arányban értékelhető. Alkalmas tehát a hasznos eredménytől függően, ahhoz viszonyítottan kialakított számítási módszer is a munkaráfordítással való arányosság kifejezésére. (Ezt támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság már hivatkozott ítéletének indokolása is.) Ugyanakkor azonban az a körülmény, hogy a közreműködői díjnak a hasznos eredmény százalékában való kifejezése nem ütközik jogszabály eltérést nem engedő rendelkezésébe, nem jelenti azt, hogy a közreműködés mint szolgáltatás és az úgy kiszámított díj mint ellenszolgáltatás feltétlenül értékegyensúlyban is állnak egymással. Bármilyen számítási módszert is alkalmazunk ugyanis, a Ptk. 201 §-ában foglalt arányossági követelménynek érvényesülnie kell: a közreműködői díjnak a munkaráfordítással arányban kell állnia, azaz nem lehet ahhoz képest feltűnően aránytalan (SZT-2/1989). A Testület állást foglalt abban a kérdésben is, hogy újítói minőségével összeférhetetlen tevékenységet végez-e az a vezérigazgató, aki saját magán kívül minden más közreműködővel maga köti meg az újításra vonatkozó közreműködői szerződéseket. A Testület álláspontja szerint az R. 18. §-ának (1) bekezdése, amelynek értelmében saját vagy hozzátartozója (Ptk. 685. §. l)pont) tekintetében érdemi tevékenysége (elbírálás, újítási és közreműködői díj megállapítása stb.) senki sem fejthet ki, úgy értelmezendő, hogy a saját (vagy hozzátartozójának) közreműködői díját senki sem állapíthatja meg Ez következik egyrészt abból, hogy a 18 §. (2)-(5) bekezdései az egyes gazdálkodó szervezet — típusokra nézve meghatározzák a vezető beosztásúak díjazásának jóváhagyására jogosultakat, s ezáltal kinyilvánítják azt, hogy a fel nem sorolt személyek díjazásának jóváhagyására legalább is azok a vezető beosztásúak jogosultak, akiket a szóban forgó bekezdések érintenek, másrészt abból, hogy az általános elfogadott joggyakorlat szerint a saját újítással kapcsolatos érdemi tevékenység tilalma nem zárja ki, hogy a vállalat vezetője döntsön a saját megoldása bevezetéséről, holott egy ilyen döntés általában jóval nagyobb mértékben befolyásolja díjazásának összegét, mint az, hogy kivel és milyen tartalommal köt közreműködői szerződést (SZT-2/1989). JEGYZETEK 1) The protection of salaried authors and inventors; Tripartite Meeting on Salaried Authors and Inventors, Geneva, 1987; International Labour Organisation (ILO); 89. old. 2) Hildegard Davis — Ferid: The Employed Inventor under United Kingdom and German Law, (1981) 4 EIPR; 107. old. Dr. Ernst K. Pakuscher: Rewards for Employee Inventors in the Federal Republic of Germany; Part HI. (1981) 11-12 EIPR; 321. old. Matthias Ruete: The German employee-invention law: an outline; in: Employees' Inventions; a comparative study (ed.: Jeremy Phillips), Fernsway Publications, 1981 (a továbbiakban Phillips); 187. old. ILO, 89-90. old. Az NSZK 1957-es törvényét az alkalmazottak találmányairól lásd: Industrial Property — September 1972; 226-233. old.
