Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 3. szám - dr. Horváth Mária, dr. Ficsor Mihály: Bírósági gyakorlat iparjogvédelmi ügyekben
46 3. sz. Melléklet 1990/6 - SzKV Az elsőfokú bíróság a megváltoztatási kérelmet elutasította. Egyetértett az OTH-nak az eljárás során hozott hiánypótló felhívásai tartalmával és ehhez képest annak a jogkövetkezménynek a levonásával, amely e hiányok pótlásának elmulasztása miatt az elutasító döntésben öltött formát. A végzés ellen benyújtott fellebbezés nem helytálló. A kérelmező azzal érvelt, hogy a határidő— hoszszabbítási kérelmekkel nem kívánta elismerni az OTH alaki kifogásait, különösen nem az igénypontok oltalmi körével kapcsolatban. Álláspontja szerint a felhívás teljesítésének hiánya nem indokolta a kérelem elutasítását. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjával ért egyet, amely helyesen ismerte fel azokat a hiányokat, amelyek a bejelentés érdemi vizsgálatát illetőleg teljesítését kizárták. Ezek mibenlétére nézve csupán utal az OTH határozatában felsoroltakra. Nem sértett eljárásjogi szabályt az OTH azzal, hogy a hiánypótlásra ismételten adott határidő újabb elmulasztása következményeként a bejelentést a rendelkezésre álló adatok alapján bírálta el. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú végzést a Pp 259. § és 253. §-ának (2) bekezdése alapján helvben hagvta. (Pf. IV. 20935/1988.) A szabadalmi bejelentést csak olyan körülmény alapján lehet elutasítani, amelyre vonatkozóan a bejelentőt hiánypótlásra vagy nyilatkozattételre felhívták (4/1969. (XII.28.) OMFB-IM r. 24. §. (1) bek.). A kérelmező szabadalmi bejelentést nyújtott be az Országos Találmányi Hivatalhoz, amelynek lényege polimer cement kompozíció azzal jellemezve, hogy cement mellett vízben diszpergálható polimert vagy kopolimert, így sztirol-butadién kopolimert, polivinilacetátot, sztirol-akrilát. kopolimert, poliakril észtert illetve epoxigyantát vagy ezek elegyét tartalmazza. Az aligénypontok arra vonatkoznak, hogy a készítmény adalékanyagot tartalmaz, illetve, hogy ez az adalékanyag homok. A hivatal a kérelmezőt az újdonság és a haladó jelleg tekintetében nyilatkozattételre hívta fel; az volt ugyanis az álláspontja, hogy a bejelentés tárgya nem új, mert a HU 182.864 számú magyar, a CH 642 610 számú svájci szabadalmak, a DE 25 48 688 számú NSZK közrebocsátási irat, a GB 2 120 229 és GB 2 030 986 számú angol szabadalmi leírások is műgyanta, komponenssel kevert cementet vagy más hidraulikus kötőanyagú kompozíciókat tartalmaznak. A kérelmező nyilatkozatot tett; új leírást és igénypontot csatolt. Az új igénypont: cement mellett vízben diszpergálható polimert vagy kopolimert, így sztirol - butadién kopolimert, polivinil-acetátot, sztirol - akrilát kopolimert, poliakril - észtert, illetve epoxigyantát vagy ezek elegyét és adalékanyagokat tartalmazó polimer beton keverék azzal jellemezve, hogy adalékanyagként őrölt klinkerport, tartalmaz. A hivatal a kérelmező nyilatkozatát nem fogadta el, hanem a klinker jelentését megállapítva és alapulvéve a bejelentést elutasította. Az indokolás szerint az őrölt klinker, az első értelmezés szerint maga a cement, ennek alkalmazása pedig nyilvánvalóan nem új; a második értelmezés szerint pedig egyik adalékanyagnak egy másikkal való helyettesítéséről van szó. A helyettesítő anyagnak a bejelentés szerinti alkalmazása pedig nem idéz elő más hatást, mint amit a helyettesítő anyag ismert tulajdonságai alapján el lehetett várni. Ezért a hivatal a bejelentést az 1983. évi 5. sz. törvényerejű rendelettel módosított 1969. évi II. törvény (Szt.) 2. §-ára való hivatkozással elutasította. A kérelmező a bíróságtól a hivatal elutasító határozatának megváltoztatását kérte; azzal érvelt, hogy a klinkerpor alkalmazására azért van szükség, hogy biztosítani lehessen a vas korróziójának megakadályozásához szükséges 12,3-12,6 pH értéket, tehát nem a polimer-beton cementtartalmának emeléséről, hanem a cementtől eltérő tulajdonságú adalékanyag alkalmazásáról van szó. A megváltoztatási kérelem az alábbiak szerint alapos. Az Szt. 49. §. (1) bekezdése szerint a bejelentő jogosult a leírás, az igénypontokat és a rajzot a szabadalmat megadó határozat jogerőre emelkedéséig módosítani. ■ A kérelmező nyilatkozatához módosított leírást és igénypontot csatolt. A találmány címét is megváltoztatta a „Polimer cement kompozíció”-ról „Polimer beton keverékére. Mivel a cement csak egyik alkotórésze a betonnak, az új igénypont más műszaki tartalmú megoldást tartalmaz, mint az elsőbbségi példány. A hivatal a módosítást feltehetően észlelte, hiszen indokolásában a bejelentés tárgyát „beton keverék”, stb.-ben határozta meg, de a bejelentést minden további nélkül elutasította. Az Szt. végrehajtása tárgyában kiadott, a 4/1983. (V.12.) IM számú rendelettel módosított 4/1969. (XII.28.) OMEB-IM számú együttes rendelet 24. §. (1) bekezdése szerint a szabadalmi bejelentést csak olyan körülmény alapján lehet elutasítani, amelyre vonatkozóan a bejelentőt hiánypótlásra vagy nyilatkozattételre felhívták. A hivatal a kérelmezőt az elutasítást megelőzően a módosított tartalmú bejelentés és igénypont tekintetében nyilatkozattételre nem hívta fel, ami jogszabálysértő, ezért a Fővárosi Bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. (3. Pk. 20455/1989.) A szabadalmi bejelentést csak olyan körülmény alapján lehet elutasítani, amelyre vonatkozóan a bejelentőt hiánypótlásra vagy nyilatkozattételre felhívták. Az ilyen felhívás azonban csak akkor felel meg a jogszabálynak és vezethet a bejelentés elutasításához, ha konkrétan megjelöli a bejelentés hibáit (4/1969. (XII.28.) OMFBIM r. 24. §. (1) bek.). A kérelmező az Országos Találmányi Hivatalhoz 1982. október 13-án benyújtott szabadalmi bejelen