Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1989 (94. évfolyam, 1-4. melléklet)
1989 / 1. szám - Könyvismertetés: Lontai Endre: Jogegyesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén
1989/3-SzKV Melléklet 9 meghatározó jelentőségű szellemi értékkomponensek, amelyeknek a funkciójuk teremt gazdasági fedezetet ahhoz, hogy szellemi javakként önállóan is forgalomképesek legyenek. A fentiek analóg módon, ideológiai és személyiségi jogi „szentségtörés" nélkül kiterjeszthetők a szerzői jogi műveket, mint szellemi értékkomponenseket hordozó kultúrális-müszaki árukra (könyv, kazetta, mágneslemez stb.) is. A piaci áru szellemi értékkomponenseinek védelmére alkalmazott jogi formák adekvát vagy nem adekvát voltát azon mérhetjük le, hogy azok — mint piaci ketagóriák — mennyiben felelnek meg a fejlett piacgazdaságokban kialakult és nemzetközileg etalonként elfogadott jogi struktúráknak és mennyiben engednek teret a piaci logikából következő folyamatoknak. E vonatkozásban teljes mértékben egyetértünk a szerzőnek azzal az — egész művén átsugárzó — álláspontjával, hogy a politikai-ideológiai doktrínák jegyében és a centralizált tervutasításos modellel összhangban a Szovjetunióban és néhány más szocialista országban kialakult szerzői tanúsítvány jogintézménye nem felel meg sem a műszaki fejlődés, az innováció belső ösztönzése, sem pedig a nemzetközi együttműködés követelményeinek. Napjainkban világszerte tanúi vagyunk a szellemi tulajdon eszménye és azon belül különösen az iparjogvédelem, illetve a szabadalmi jog drámai felértékelődésének, amelynek kiemelkedő mozzanatai voltak az elmúlt években Kína szabadalmi rendszerének kiépítése, a szovjet szabadalmi törvény napjainkban zajló — a szerzői tanúsítványt elfeledő — és a jövőbeli KGST együttműködés új alapjainak megteremtése szempontjából is döntő — reformja, a szellemi tulajdon oltalmi szintjének emelésére irányuló erőfeszítések a GATT- ban, továbbá a fejlődő országoknak az oltalom szintjét leszállító preferenciaigényei elutasítása a PUE revíziója keretében, az integrált áramkörök, mint szellemi értékkomponensek sajátosságainak megfelelő sui generis oltalmi forma kialakítása az 1989 májusában Washingtonban tervezett diplomáciai konferencián, a biotechnológiai eredmények adekvát jogvédelmi formáinak megtalálására irányuló nemzetközi kísérletek a Szellemi Tulajdon Világszervezete keretében. Mindebből nyilvánvalóan következik a művön végigvonuló az a követelmény, hogy ha egy ország nem kíván a nemzetközi jogfejlődéstől leszakadni, jogi „gap" kialakulását megengedni, sőt egy versenyképes, attraktív, a nemzetközi együttműködést hatékonyan közvetítő jogrendszert akar kialakítani, azt a nemzetközinek mondható gondolkodási modellt — a szerző szavaival a „PUE modelljét" — kell alapul vennie, amely jellemzi e téren a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokat és a Szellemi Tulajdon Világszervezetében folyó együttműködést; olyan jogi formákat, amelyek a szellemi tőke nemzetközileg biztonságosnak elfogadott, bevezetett, bizalmat élvező működési keretei. Ebből a szempontból pedig a piaci áru szellemi értékkomponenseinek két alapvető jogi mozgásformája illetve státusa van, vagy bárki által „társadalmi örökségként" szabadon felhasználható közkincset (public domain) képeznek vagy a magánrendelkezés (private domain) körébe tartozva jogi oltalmat élveznek. E jogi oltalomnak pedig alapvetően két szintje, kétféle szerkezete alakult ki: a szellemi értékkomponenshez fűződő tényleges birtokhelyzet védelme vagy az arra államilag engedélyezett szabadalmi, védjegy, ipari minta és egyéb jogokon alapuló szellemi tulajdon védelme. A szellemi értékkomponenshez fűződő birtokhelyzet védelme jelenik meg lényegében a korlátozott hozzáférhetőségű műszaki-gazdasági ismeretekre kiterjedő know-how oltalomban illetve abban a versenyjogi védelemben, amelyet az áru élvez a nyilvánossá vált, de a piaci tudatban a vállalkozóval összekapcsolódó jellegzetes árukülsőnek illetve megjelölésnek a „szolgai másolása" ellen. Ez a gazdálkodási modell — amely a szerző művében is megjelenik (155. old.) - teszi világossá, hogy a know-how oltalom nem valamiféle „egzotikus állatfajta", hanem a szabadalommal együtt ugyanannak a jogi éremnek a két oldalát jelentik és a jogi védelem alternatív lehetőségeit képviselik. Míg azonban az abszolút kizárólagosságot biztosító szabadalmi oltalom csak a szellemi értékek viszonylag szűk körére vehető igénybe, a relatíve kizárólagos (csak a szellemi eredmény jogtalan elsajátítása, de nem a független kifejlesztése ellen) védő know-how oltalom szélesebb körben alkalmazható, a posszesszorius birtokvédelem analógiájára felfogható jogi forma. A know-how oltalma keretében a védett szellemi érték speciális árujellegét az adja meg, hogy mint strukturált gazdasági-műszaki ismerethalmaz a termelésben felhasználható, innovációs többletnyereséget hozó tőkeértéket képvisel, hozzáférhetőségének korlátozása miatt nem tartozik a közkincs, a szabad javak sorába, ezért jogszerűen csak független kifejlesztéssel vagy szerződéssel szerezhető meg. A szellemi értékek piacgazdasági elvű jogvédelmi rendszerében a központi személy nem a feltaláló, hanem a vállalkozó, mint az innováció eredeti, Schumpeter által megfogalmazott modelljének központi figurája, az innováció motorja, akinek a vállalkozáshoz szükséges „szellemi üzemanyagot" szolgáltatja a feltaláló. Ebben a gondolkodási modellben a feltaláló, újító és más alkotó elismerése a belső jogviszonyok keretében való megegyezés kérdése. Amilyen módon a szerző az eddig kialakult szocialista szabályozási modell szemszögéből helyteleníti, hogy a PUE rendszerében a névfeltüntetésre vonatkozó 4ter cikk kivételével nem tükröződnek megfelelő súllyal a személyes jellegű érdekek (69. old.), ugyanolyan joggal helyteleníthető a másik oldalról, hogy a szocialista szabályozási modellben az eddigiekben mennyire háttérbe szorul a vállalkozói érdek. Külön kiemelendő a szerzőnek az a több vonatkozásban is kifejeződő megállapítása, hogy Magyarország mindig aktív részese volt a nemzetközi iparjogvédelmi együttműködésnek és elveinek a nemzeti szabályozásban való tükröztetése révén igyekezett erős, szilárd, piacgazdasági ihletésű szabadalmi és általában iparjogvédelmi rendszert fenntartani. (225. old. és köv.) A magyar szabadalmi rendszernek a 60-as évek végén lezajlott rekodifikációja — az akkor kezdődő gazdaságirányítási reform hatása alatt — egy alapvetően szerzői tanúsítványos rendszerben gondolkodó KGST környezetben — kísérletet tett arra, hogy a szabadalmi rendszer történelmileg kialakult és nemzetközileg elfogadott elveit szocialista körülmények között törvénybe foglalja. Ezt a piacgazdasági ihletésű törvényt a szocialista országokban napjainkban zajló reformfolyamatokban — különösen Kínában és a Szovjetunióban — modellértékűnek tekintik annak ellenére, hogy a törvény gyakorlati érvényesülése nem volt akadálytalan és problémamentes. Ennek kapcsán külön ki kell emelni annak jelentőségét, hogy a szerző kiterjeszti vizsgálatát az innováció és az iparjogvédelem összefüggéseire (194. és köv. old.), mivel a magyar szabadalmi rendszer példája is bizonyítja, hogy a jogi szabályozás megfelelő közgazdasági környezet, piaci háttérfeltételek nélkül nem lehet elég hatékony. Azok a piacgazdasági elvek ugyanis, amelyeket a magyar szabadalmi rendszer a 60-as évek végén alapul vett — valódi
