Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1988 (93. évfolyam, 1-4. melléklet)
1988 / 2. szám - dr. Farkas Erzsébet: Az első és második indikáció szabadalmazhatósága az Európai Szabadalmi Egyezmény alapján és a magyar szabadalmi törvény adta lehetőségek. Első rész
8 Melléklet 1988/6 -SzKV Dr. FARKAS ERZSÉBET Az első és második indikáció szabadalmazhatósága az Európai Szabadalmi Egyezmény alapján és a magyar szabadalmi törvény adta lehetőségek Első rész Bevezetés Európai országok 1973-ban hozták létre az Európai Szabadalmi Egyezményt (European Patent Convention, EPC), amelynek alapját hagyományaival együtt Német- és Franciaország, valamint az Egyesült Királyság szabadalmi törvénye képezte. Az EPC hatálybalépésével egyidejűleg vagy azt követően a tagországok (NSZK, Franciaország, Olaszország, Lichtenstein, Hollandia, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság) a szabadalmi törvényüket az EPC-hez igazították. Ezért, ha az EPC-nek a gyógyszerek szabadalmazhatóságára vonatkozó szabályozását vizsgáljuk, egyúttal a tagországok (melyek száma a közeljövőben várhatóan tovább nő) többségére érvényes előírásokról kapunk információt. Az EPC alkotóinak körültekintő és gondos munkája mellett/ellenére is maradtak hézagok az Egyezményben. Ezek között vannak véletlenül megmaradt és szándékosan hagyott hézagok. Ez utóbbiak egy része olyan kérdésekkel kapcsolatos, amelyeket a törvényalkotók nem kívántak szabályozni, más része pedig olyan témát érint, amelyre vonakozó állásfoglalás kialakítását a gyakorlatra bízták (1). Ilyen esetre példaként Bruchhausen az Art. 52(2)-t (2) említi, amely az ipari alkalmazhatóság hiánya miatt nem szabadalmazható „találmányokat" sorolja fel. Mivel a 19. századtól eltérően ma a jogi elmélet helyett inkább a „decisional law" az, ami a hatályos törvény hézagait a törvény értelmezésével és továbbfejlesztésével kitölti (3), nem meglepő, hogy az említett témakörben az EPC sem intézkedett mindenre kiterjedően, hanem az iparjogvédelmi szakemberekre és a nemzeti bíróságokra bízta a kérdés megoldását. Bár az engedélyezés az Európa Szabadalmi Hivatalban (European Patent Office, EPO) történik, a szabadalmak további sorsa a nemzeti bíróságok kezében van, amelyek véleményének megismerésére feltétlenül szükség van a nyitott kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalás kialakításához. Már jóval az EPC hatálybalépése előtt megkezdődött, és azóta is élénk vita folyik a szaklapok hasábjain az első és második vagy további indikációs találmányok oltalmazhatóságáról. Minta későbbiekben látni fogjuk, az első indikációra vonatkozóan mára szabadalmazhatóságot nem vitatják, azonban az oltalom terjedelmével kapcsolatban vannak komoly nézeteltérések. Arra a kérdésre, hogy a második indikációs találmányok szabadalmazhatók-e, az első igent 1983 szeptemberében mondta ki a Német (Legfelsőbb) Szövetségi Bíróság (Bundesgerichthof, BGH, NSZK). I. Első indikáció Első indikációnak az ismert vegyületek vagy anyagösszetételek első gyógyászati felhasználását nevezzük. Az ilyen találmányok lényege az a felismerés, hogy az eddig más célra előállított vegyület valamilyen betegség kezelésére vagy gyógyítására alkalmas. Franciaországban már jóval a termékoltalom bevezetése és az 1968-as NSZK törvény előtt, amely a gyógyszerek oltalmazhatóságból való kizárását feloldotta, felismerték, hogy a gyógyszerekre vonatkozó anyagszabadalom nemléte súlyos hiányt jelent, és 1959-ben elismerték a gyógyszerek szabadalmazhatóságát, különleges névvel ellátva az ilyen találmányok oltalmát („speciális gyógyszerszabadalom", „Brevet spécial de médicament" vagy BSM). Erre a speciális formára aztán az 1968-as francia szabadalmi törvény bevezetése után, amely a humán gyógyszerek mellett az állatgyógyászatban alkalmazhatók oltalmát is lehetővé tette, már nem volt szükség. A francia gyógyszerszabadalom új gyógyszerként védte bármely, a humán terápiában gyógyító, megelőző vagy diagnosztikai célra alkalmazható vegyület vagy anyagöszszetétel első alkalmazását függetlenül attól, hogy a gyógyszer alapvegyülete új-e vagy nem. Hogyan szabályozza az EPC az ilyen alkalmazás oltalmazhatóságát? I. 1. Az EPC előírásai és értelmezésük Az EPC a szabadalmazhatóság feltételeként az újdonságot, feltalálói tevékenységet és az ipari alkalmazhatóságot szabja meg. Az Art. 52(4) (4) kizárja az oltalmazhatóságból a kezelési eljárásokat, „az emberi vagy állati test sebészeti vagy terápiái kezelési módszereit és az emberi és állati testen végzendő diagnosztikai módszereket", mivel ezek iparilag nem alkalmazhatók. Az EPC előkészítői körében az a vélemény alakult ki, hogy a fentiek alapján a vegyületek vagy készítmények gyógyászati célra való felhasználása is kezelési eljárásnak minősülne és így nem lenne szabadalmazható. Ezt a következményt elfogadhatatlannak találták, és az Art. 52(4)-et egy, a gyógyszerekre vonatkozó kivétellel egészítették ki, mely vitathatatlanul a francia gyógyszer szabadalmi törvényből származtatható. Eszerint a szabadalmazhatóságból való kizárás nem vonatkozik „olyan termékekre, különösen anyagokra vagy anyagösszetételekre, amelyek ilyen eljárásban alkalmazhatók." Jegyzet: A szerző ,,Az első és második indikáció szabadalmazhatósága az EPC alapján" című szakdolgozatának (Felsőfokú iparjogvédelmi tanfolyam, 1984) átdolgozott változata.
