Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)
II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)
De a Caraffa által követelt summa így sem lett meg, ezért a katonák mindent elvittek, összeszedték az élelmet, posztót, pénzt, aranyat, ezüstöt, bort. A vidékről oda menekített, és megőrzésre átadott értékeket is összeszedték. „Magok pedig az Executorok, az meg nevezett és ilyenképpen kitsigázott Jóknak nagyobb és jobb részét magoknak megtartvánn, tsak azt adták fel computusba [számadásba], a mi nékik tetzett" 110 Debrecen panasza a Bécsben folyamatosan tárgyaló erdélyi követek közvetítésével már februárban az udvar tudomására jutott és a haditanács vizsgálatot is rendelt el az ügyben, de a Caprara által vezetett vizsgálat eredménytelen maradt. Caraffa továbbra is zavartalanul intézte saját belátása szerint a korábbi Erdélyhez tartozó területeken és Erdélyben is a repartitiót. Március 23-án a fejedelemséget is megfenyegette, hogy ha nem lesz zavartalan a hadsereg ellátása, legyen előttünk példa Debrecen: „a had az élést ott veszi, ahol talál". 111 A vármegye vezetősége 1686 első napjaiban igyekezett a közgyűléssel együtt egy új tisztújítás megtartásával visszaállítani a felkelés előtti állapotokat. A főispánnal felvett kapcsolat nyomán Zichy István Nagyszombatból január 8-án levelet intézett a vármegye vezetőségéhez, amelyben a tisztújítás napjául március 14-ét, helyéül pedig Kisvárdát tűzte és jelölte ki. A jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „ámbár a 14-i nap ki volt tűzve, de nem kevés megfontolás után ekkor elhalasztódott". [BI] 112 Az okot a megfontolásra nem jegyezték be, de az bizonyos, hogy március 20-án a kisvárdai várban a főispán udvarmestere jelenlétében megtartott közgyűlés a korábbi jegyzőt e tisztében megerősítette. Ugyancsak megerősítették Varatkay Ferenc első alispánt is, másodalispánnak Jósa Miklóst választották. A négy szolgabíró közül kettő (Csabay Ferenc és Megyeri Tamás) maradt meg. Uketyevity Miklóst - aki a Thököly-féle 1685. évi tisztújításon lett szolgabíró, nem választották 110 Uo. 187 111 Uo. és TT, 1895. 586-590., 600.; Caraffát mint kínzó hóhért említi Dobozy István, a Rákóczifelkelés alatt Debrecen főbírája. Ő, mint ifjú szenátor a beszállásolás alatt nemcsak tanúja, de szenvedője is volt a porciószedésnek. Két évtized múlva (1705-ben) Károlyi Sándorhoz intézett levelében írta az akkori megszállás kapcsán: „Hogypedig én az németiül ne irtózzam, semmi fejebői ki nem veheti, mert még Caraffa idejében comperiáltam [megtapasztaltam], hogy mit tegyen urunk Jesus Christusnak virrel való verejtékezése. " Balogh István: Dobozy István levelei. Debrecen, 1986. 80. (Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai, 14.); De a név még 250 év múlva is élt a debreceniek emlékezetében kínzó hóhér jelentésben. Kisdiák voltam (kb. 1923-24 körül), amikor nagyanyám - aki régi debreceni civis család sarjaként akkoriban úgy 70 éves lehetett - a nála lakó unokája közül a nagyobbikat, aki megverte öccsét így korholta: „Te Karafa, minek bántod azt a kisebbiket." 112 Prot. 14. fol. 266 1868. márc. 14.
