Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)
II. Katonai megszállás Caprara és Caraffa idején (1685. szeptember - 1687. december)
Juridini kapitány gyalogos százada orális és equilis porcióinak feljegyzése a kallói őrség gabonás szekereivel együtt Szabolcs vármegyére kivetve az orális 13, az equilis 12 krajcárral számítva. "[BI] 76 Az bizonyos, hogy a katonák beszállásolása november első napjaiban már megtörtént. A jegyzőkönyvben december 10-i dátum alatt olvasható feljegyzés szerint a Götzen hadbiztos által tett kivetés - amelyet novemberben kapott meg egy hónapra szólóan a vármegye - sok bajt és nehézséget okozott. A kivetett 2446 rénes forintot a vármegye kénytelen volt megfizetni. Ezután következett az új, teljes vármegyét érintő, falunkénti, két hónapra (november-december) szóló kivetés, amely biztosan Götzen hadbiztostól érkezett. 77 November 20-án Götzen levelet küldött Nyakas Péter és Varatkay Ferenc alispánoknak. 78 A levél szerint a panaszt tevő ezredes egyik katonája nála járt Kallóban és közölte vele, hogy a vármegye vezetői az ő ezrede számára szállásul Dobot (Tiszadob) jelölték ki havi 300 rénes forint porcióval. „Az említett falu azonban másfél év óta pusztán áll, a határa sincs megművelve, " a porcióját emiatt nem tudja behajtani. Ezért a tisztek jelöljenek ki az ezred számára olyan helyet, ahol a pénzt megkaphatja. Nem csupán egy esetről van szó, több olyan falut tud felsorolni, ahol olyan házakba is beszállásolták a katonákat, amelyek pusztán állnak. Ezért megparancsolja, hogy a hibát orvosolják „nehogy keményebb végrehajtással" háborgassa őket. „Remélem megszívlelik figyelmeztetésemet és olyan intézkedést fognak tenni, amely lehetővé teszi a jó kapcsolatot. "Fel is sorol néhány falut, pl. Ladányt (Püspökladány) és Nádudvart, az előbbinek havonta 500, az utóbbinak 275 rénes forintot kellene adni, de már régóta puszták, egy lélek sem lakik bennük. Bagos is méltán panaszolja, hogy egyetlen századnak 775 rénes forinttal tartozik, és Debrecen is megtagadta a pusztái után fizetendő összeget. Mivel tudja, hogy a napokban kongregációt fognak Szabolcsban tartani, idejében értesíti a vármegye vezetőit, „nehogy számukra kevésbé kellemes módon kényszerüljön behajtására'', 79 A Götzen hadbiztos által is tudott közgyűlést Kísvárdán november 19-én tartották. Ezen úgy határoztak, hogy Vay Ádámot és Megyery István jegyzőt Caprarához és annak hadbiztosához, báró Belchamhoz[?] küldik a porció mérséklésének kérésével. De a jegyzőkönyvben a határozat után más írással és magyarul az a megjegyzés áll: „Ezen követség bizonyos consideratióra [meggondolásra] 76 Fasc. 103. No. 25. Dátum és hely nélkül. 77 Prot. 14. fol. 262/b. 1685- dec. 10. 78 Fasc. 103. No. 24. Kalló, 1685. nov. 20. 79 Uo.