Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

III. A holokauszt - 2. Munkaszolgálat, deportálás, gettó

a munkaszolgálatosokat kivitték Ukrajnába. Többen meghaltak, mint ahányan hazajöttek. 1944 februárjában a budapesti Zsidó Múzeum vállalta észak-erdélyi, főleg nagybányai zsidó festőművészek kiállítását. A kiállítás idején még senki nem hitte el, hogy két hónappal később elkezdődnek a gyilkosságok. 1944. március 18-án Horthyt Hitler még magánál tartotta, amíg elindultak a német csapatok Magyarország felé. Greiffenberg német katonai attasé közölte Kállayval, hogy a Führer és Horthy egyezsége szerint német csapatok szállják meg Budapestet. Kétségbeesett helyzetében tanácskozást hívott össze. Kállay rá akarta beszélni a hazaérkező Horthyt, hogy mondjon le, de ő ezt nem tette meg. Kállay Miklós miniszterelnöknek menekülnie kellett, a budapesti török követségen nyert oltalmat. 1944. március 19-e után Magyarország német protektorátus lett, a zsidók sorsa megpecsételődött. 1944. március 20-án Budapesten megalakul a Zsidó Tanács. 1944. április 5-étől kötelezték a magyar zsidókat a sárga csillag viselésére. 1944. április 13-án Serédi bíboros felkereste Sztójayt, tiltakozva a kárpátaljai és észak-magyarországi zsidók gettózása ellen. 1944. április 16-án Serédi püspök társai nevében emlékiratot nyújtott át a gettóban zajló embertelen kínzások ellen. íme egy kérő szó 1944-ből, egy lap az ország történetéből: ,,A keresztény magyar társadalomhoz fordul tragikus sorsának huszonnegyedik órájában és emeli fel kérő szavát a magyar zsidóság. Azokhoz fordul, akikkel egy évezred óta jóban-rosszban együtt élt ebben a hazáiban, amelynek poraiban nyugosznak elődeink, apáink, nagyapáink. Nem szólaltunk meg akkor, amidőn vagyonúnkból megfosztattunk, emberi méltóságunkat és polgári megbecsülésünket elveszítettük. És ezt a végső lépést akkor sem tettük meg, amikor családi tűzhelyünkből kivetettek. Most azonban közvetlenül meztelen életünkről van szó. Sőt ezt a mondatot leírni is fájdalmas - már csak a magyar zsidóság egy részének életéről. Fel kell tárnunk a keresztény magyar társadalom előtt, hogy hetek óta a magyar zsidóság százezreit külföldre deportálták olyan tragikus és kegyetlen körülmények között, amelynek nincsen párja a világtörténelemben. A magyarországi zsidóság az átalakulás első pillanatától kezdve a mai napig néma megadással viseli szörnyű sorsát és mégis megindultak az ország minden részéből a halálvonatok. Eddig majdnem 500 000 embert deportáltak. Noha a vonatkozó kormányrendelet csakis arról szólott, hogy a zsidókat elkülönített városrészekben helyezzék el, valóságban a rendeletben említett elkülönített városrészek - (gettók) - iszonyatos internálótáborok lettek, ahonnan még rosszabb életlehetőségű feltételek mellett városkörnyéki téglagyárakba, elhagyott malmok romjai közé zsúfolták össze a vidék zsidóságát. Vajon a történelem előtt igazolható lesz-e az, hogy a magyar állampolgárok 8 százalékát, majdnem egymillió embert meghallgatás és bírói ítélet nélkül deportálásra ítéltek és pusztulásba döntöttek? Ma nincs időnk és főleg lehetőségünk egyoldalú vádak ellen védekezni. De mi felemelt fővel állunk és szembenézünk azokkal. Ha voltak hibáink, azok nem a mi sajátságos vétkeink voltak, hanem abból a termelési rendszerből következtek, amely egy évszázada irányította a világot. Aki ismeri