Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján - A jogegyenlőség, az asszimiláció

Igaz, a bécsi katonai kancellária 1789-ben előírta, hogy Magyarország hívjon be 80, Erdély pedig 20 zsidót katonai segédszolgálatra. Zsidó katonák azonban nem szolgáltak a császár és király zászlaja alatt. 1815-ben a felsőségek zsidó katonákat kértek Szatmárnémeti városától, amit könnyen megtagadhattak, mivel a város zsidó lakossal nem rendelkezett. Valószínűbb, hogy katonaköteles férfi nem volt a városban. 1818-ban az enyhülés jelei mutatkoztak, amikor Jakab Salamon ötvösnek megengedték, hogy egy fél évig a városban lakhasson. Ahogy múltak az évek, úgy oldódott fel a zsidóellenesség. Kölcsey Ferenc a harmincas években, miközben keményen bírálja a magyarországi, illetve a Szatmár megyei állapotokat, a galíciai zsidók bevándorlásáról kifejti véleményét: „ ...az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása, amely faluban a sok henye s ingyen élő zsidó befészkelte magát, ott az adózó nép mind szegény és jobbadán részeges. Ideje volna, immár felőlük is gondoskodni, s már hasznosabb élet követésére szorítani, s amennyire lehet, a jövevényeket honokba visszaigazítani, mert igen sok közülük ként elens égből csalásra, lopásra, s effélékre vetemedik... " Később Vörösmartynak is voltak fenntartásai a zsidók letelepedésével kapcsolatban. Petőfi Sándor fellépett e gondolkodással szemben: „ ...minden kizáró és válogató szándék nélkül érzi magához közel az egyetemesen értelmezett világot. A zsidó ennek a világnak egyértékü tagja és az emberiséget éri sérelem a zsidóság üldözése miatt. Március 20-tól keletkezett tiltakozása forrásmű. Benne van a maga időpontjának legtisztább szellemisége... " - írja Zsoldos Jenő.

16 Igaz, hogy elhangzott a Nemzeti dal, amely reményt adott a magyarországi zsidóknak is, ennek ellenére a forradalom első időszakában, néhány megyében teret hódított a zsidógyűlölet. Idézzük a költőt: Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s aki az igazság mellett szót emel, arra e megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! Nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy őnáluk becsületesebb emberek is vannak, akik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanizmus barátai... " Szatmárnémetiben nem jegyeztek fel zsidóellenes cselekedetet az 1848-as események idején. Az 1840-es években megkezdődik és egyre erőteljesebb formát ölt a zsidóság magyarosodása, miközben folytatódik a betelepedés: 1830-ban Markovits Lázár és Salamon szatmárnémeti lakos,

17 1833- ban Grósz árendás, 1834- ben Borgida aranyműves, Spitz Sándor kereskedő, 1835- ben Dániel József, Zsoldos Jenő: 1848-49 a magyar zsidóság életében. Múlt és Jövő Kiadó, Bp., 1998. Az 1830-1844 között betelepültek neveit Stern Mór könyvéből vettük.