Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján - Az adóterhekről

tudta megfizetni. A szatmári zsidók türelmi adóként 4 frt-ot, a nagykárolyiak 2 frt-ot fizettek. 1732-ben hátralékuk 480 frt-ra rúgott. A szatmári zsidók adóját 1743-ban a korábbi háromszorosára emelték. A vármegye közönsége maga emelte fel szavát ez ellen, mondván: „A megyebeli zsidóságnak sem a nemesi felkelésből, sem a most folyó háborúból semmi anyagi haszna nincs, az összeírásra (a türelmi adó ügyében) pedig félő, hogy szétfutnak, ezért a rendelkezést törvényellenesnek tartják, és nem hajtják végre. " Az I. Lipót és III. Károly által tervbe vett, de valójában csak Mária Terézia által meghonosított „türelmi adó," illetve „malke-geld" (királynő pénze), ahogy a zsidók nevezték, nagy és szövevényes történeti utat járt be. Maga az elnevezés latinul és németül egyaránt a jogi helyzetre utal: az uralkodó - a középkori gyakorlat folytatásaképpen - megtűri az országban a zsidókat, azaz megengedi, hogy megtelepedjenek, s a türelmi adó tulajdonképpen a zsidók ellenszolgáltatása volt a királyi „türés"-ért. I. Lipót 1698. november-december hónapokban, illetve III. Károly az 1719., 1725., 1727/28., 1731. és 1735. években elrendelték a magyarországi zsidóság összeírását, vagyonuk feltüntetésével egy rájuk kivetendő „türelmi adó" bevezetése céljából. Mária Terézia már 1743 februárjában foglalkozni kezdett a tervvel, de végül csak 1749. május 26-án közölte a Helytartótanáccsal, hogy megvalósítja I. Lipót és III. Károly elgondolásait. Arra hivatkozott, hogy az örökösödési háborúban - melyben a trónra való igényét érvényesítette - a zsidók nem teljesítették a katonai szolgálatot. A vármegyék ellenezték a zsidók újabb megadóztatását. Mária Terézia elrendelte, hogy alakítsanak vegyes bizottságot az 1724-ben felállított Helytartótanáccsal és a királyi kamarával együtt, hogy megtalálják a legcélravezetőbb módozatot ennek az adónemnek a kivetésére és behajtására. Ez volt a döntő lépés a zsidóságra egy évszázadon át súlyos teherként nehezedő adó bevezetésében. 1749. június 3-án a vegyes bizottság javasolta, hogy türelmi adóként az első három évben 20 000 forintot vessenek ki. Mária Terézia elégedetlen volt a tervvel, ő maga 30 000 forintot akart megállapítani, tekintettel arra, hogy a fejadók 1746-ban összesen 29 694 forintot jövedelmeztek. A tárgyalások után a királynő elfogadta a vegyes bizottság általjavasolt összeget. Nehezebb volt a helyzet a királyi kamara és a vármegyék között. A magyar hatóságok ellenezték a türelmi adót, mint ahogy nem fogadták el Mária Terézia úrbéri rendeleteit sem, mert mindkettő gyengítette volna az ország pénzügyi helyzetét. De közrejátszottak politikai okok is. A királynak nincs joga adót kivetni, azt csak az országgyűlés szavazhatja meg. A vármegyék és a városok ezért nem tettek eleget a felszólításnak, vagy késleltették a zsidók összeírását. A vármegyék különféleképpen értették vagy akarták érteni az utasításokat. Nem adtak világos választ a zsidók anyagi helyzetére vonatkozóan. A vizsgálatnak egyetlen haszna volt. A jelentések hatalmas statisztikai anyagot tartalmaznak az országban lakó zsidók számát, foglalkozását illetően. Eszerint az 1768/69-es esztendőben összesen 21 000 zsidó élt Magyarországon. A kudarc nem tudta Mária Teréziát megakadályozni abban, hogy a közben eltelt évek során ne szedjen be többféle rendkívüli adót