Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

II. A betelepedéstől a vészkorszakig - 2. Az emancipáció rögös útján

2. Az emancipáció rögös útján Zsigmond király (1378-1437) újabb ponttal bővítette a zsidók kiváltságát: ezen túl a királyi kamara tulajdonát képezik, azaz királyi jobbágyok. A megkülönböztető jel azonban megmaradt, ami ezúttal sárga színű folt lett. A zsidókalap hegyes alakú volt, a zsidóköpeny pedig vörös színű. Ezekről az időkről Karsai László tanulmányában ez olvasható: „A kereszténnyé vált Európában kronológiai sorrendben először Angliából (1290), majd Franciaországból, Spanyolországból, Portugáliából űzték ki a zsidókat. 1500-ra néhány apró, rejtőzködő zsidó közösségtől eltekintve Nyugat-Európában nem maradtak zsidók. A nyugatról elűzött zsidókat Közép-Európában és a török birodalomban fogadták be. " Nagy Lajos mindent megtett a zsidók keresztény hitre térítéséért, de miután kudarcot vallott, 1360 körül kiűzte a zsidókat az országból. Öt év elteltével azonban visszahívta őket. Az Anjou-ház uralkodói megkezdték a zsidóság gettósítását, amely lépés szinte örök időkre megfertőzte a magyar-zsidó viszonyt. Magyarországon 1449-ben II. Ulászló alatt történt az első zsidóégetés vérvád alapján. Mátyás király létrehozta az ún. Zsidó prefekturát. A zsidó főbíró - praefectus Judeorum - képviselte a zsidóságot, behajtotta az adókat, orvosolta panaszaikat. 1526-ban ez a tisztség megszűnt. 1452-ben Hunyadi a „civitas nostra" kifejezéssel illette Szatmári. A királyi felügyelet alatt lévő város biztonságos életteret kínált a zsidók számára. Karsai László állapítja meg: „A zsidók emancipációja a keresztények müve volt... Morus Tamás és Rotterdami Erasmus már a reformáció előtt a zsidókkal szembeni tolerancia híve... A felvilágosodás korának gondolkodói (Voltaire a kivétel) többségükben filoszemiták voltak. Montaigne, Grotius, Montesquieu, Helvetius, Pierre Bayle, majd Grégoire abbé angliai eszmetársai, Locke és John Tolan nyomán bírálták a zsidók társadalmi kirekesztettségét. " Werbőczy István a Hármaskönyv harmadik részében, a 36. cikkelyben az 1514. évi országgyűlés elé terjesztette a zsidók bírósági esküjét peres ügyek, vallomások esetén. Ezen szöveg szerint a bíróság előtt álló gyanúsítottnak kegyetlen önvizsgálatot, lelkiismerete megzsarolását kellett elvégeznie. A vallomás elhangzása után feltehetőleg minden tisztázódott, a bíróságnak már könnyű volt a dolga az igazság kiderítésében. Ebből idézünk: „ /. ...tudnunk kell, hogy a zsidónak, aki esküt akar tenni, magára rövid köntöst vagy palástot öltve és fején kalapot viselve a nap jelé kell fordulnia, és mezítláb állnia ki és a törvénykönyvet (melyet Mózes táblájának neveznek) kezével érintse és tartsa, és ezeket mondja: 2. En X zsidó, esküszöm az élő Istenre, a mindenható Istenre, aki az eget és a földet, a tengert és mindazt teremtette, ami ezeken és ezekben van, hogy ebben az ügyben, amellyel engem ez a keresztény vádol, teljesen ártatlan és