Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

I. „A holtakért a madár énekel"

Nem csoda hát, hogy a lelkes házitanítót, a hazafi Szalkayt, aki a kis Zsigából szintén jó magyar hazafit akar nevelni, a megalázott apa így hárítja el: „Ki maga, mi maga? Tegyük fel, hogy a fiú magyar lesz, egy jó magyar hazafi, azaz hogy ő annak fogja magát érezni, de a gróf Karászi szemében - én mondom magának - az én fiam, az ilyen mai hadi szállítóikból vagy tegnapi rablólovagokból lett mágnás számára, ha a vérét, lelkét és testét adja ennek az országnak, hát az én fiam mi lesz a Karászi és a többi jó magyarok szemében? Én megmondom magánaki Egy zsidó lesz. Egy büdös zsidó lesz! Az! Semmi más\" És amikor a megrettent házitanító így érvel: „Hiszen a gyerek itt fog élni. Magyar lesz. Kell, hogy szeresse a magyarságot. " Hatvány az öreg Bondy szájába a magyar irodalom egyik legőszintébb, legősibb fájdalmát adja: „Hát maga mit hisz? - kérdi Hermann most már nem haragosan, de megenyhülve és igen szomorúan - mi-i? Maga mi-it? Hogy én vak vagyok, és hogy én ezt nem látom? - s Hermann úr a Lánchidat mutatja, amely, mint a halott virtuóz megmerevült, karcsú vonója a néma hegedűn, úgy fekszik a fénypikkelyes folyam fölött, és a sárga, kecses várra is fölmutat, amelyet a bezöldellt domb, mint valami tearózsa koszorút, úgy tűz ki a tetőre. - Hát maga azt hiszi, hogy én ezt nem szeretem? És hogy én nem szeretném mondani: ez az én otthonom, ez az én városom, ez az én országom, vagy mi? — izé — ahogy maga mondja: ez az én hazám. " Én is így kezdtem neki tizennégy évvel ezelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egykori zsidóságának történetéhez, hogy „ez az én hazám ", s köteles vagyok az utókornak megmutatni, hogyan éltek egykori őseim. S azzal kezdtem neki, hogy hiszem, e kor többet nem ismétlődhet meg, mert Magyarországnak elege volt a fasizmusból, a nácizmusból, a politikai kalandorokból és a gyűlölet prófétáiból. S az emlékezés perceiben Kiss József versével mindenkire gondolok, akiket tűz és víz, forróság és fagy, embertelen gonoszság pusztított el. ,, Nyugosztald haló poraikban Kedveseinket sír ölén Kiknek szerelme felénk csillan És áttör a nagy éj ködén. Emlékük áldott mi nékünk Nyugosztald őket Istenünk Egész Izrael könnye csordul S fohásza morajlik feléd Por a porért kiált a porból Hogy védd meg a föld gyermekét. Adj jó voltodban Istenünk Nyugtot nekik, vigaszt nekünk. "