Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

IV. A szatmári zsidóság - 3. Mátészalka

A közúti járművek bejelentése senkit nem érintett, mivel a járművezetők munkaszolgálatosok voltak. A gyógyszertári rendelet csak Kálmán Ernőre és Tamás nevű fiára vonatkozott (Sándor fia egyetemi hallgató volt). Mindnyájan elpusztultak. Tony Curtis Friedmann Gyula családjánál 1987-ben Az ige még dacol az idővel Igazi tragédiaként élte meg a zsidóság a sárga csillag viseléséről szóló rendeletet, amely 1944. április 5-étől kötelezővé tette. Miután tudomásra hozták, hogy ki minősül zsidónak, ismertté vált a kivételezettek jogállása is. A mátészalkai zsidók közül többen is birtokosai voltak kitüntetéseknek, de ők sem kerülték el a deportálást. Egyedül Klein Lajos trafikos kapott felmentést, mint hadirokkant, de ő is bujkált keresztény felesége segítségével. Elvileg mentesültek a csillagviselés alól az I. világháborúban meghalt katonák özvegyei és árvái, de később ugyanúgy végezték, mint a többiek. (Özv. Eisler Dávidnénak a férje hősi halott volt, özv. Blau Sándorné férjét 1919-ben a románok lőtték agyon - mindketten Auschwitzban haltak meg.) Mátészalkán a Lindenfeld Adolf által vezetett szabóságban gyártották a jelzéseket. A későbbi rendeletek már értelmüket vesztették, mivel Szálka és vidéke zsidóságát április 16-tól gettózták.