Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

ki sövényből, padlás egyben sem volt, jászol volt benne. A jószággal ott hált valaki, nyáron vetettek bele tököt, csalamádét. Ez csendesen, idővel, 1890 körül kezdett megszűnni, kezdtek építkezni, a belől való házat vagy eladták, vagy megtartották. A kertben csak gerággyák voltak rakva, utca nem kellett, liciom, bocfa benőtte, mentek torony irányban, de szekérrel csak az utcán lehetett járni. A park felől a gróf vette meg a kerteket. " (B. Porkoláb József, 82 éves) A négy falu mai képe már alig árulja el az egykori kertes településformát, bár a térképen ma is feltűnik a sűrű, elaprózott belső telkek mellett a külső részeken a nagy telkek sokasága. A ma élő legidősebb generáció emlékezetében nemcsak a kertek területi elhelyezkedése, hanem funkciója is elevenek megmaradt, sőt az ólaskertek utolsó maradványainak eltüntetése vallomásuk szerint a 80-as évektől kezdve az első világháború idejéig terjedő időszakra is megállapítható. Sajnos, adatközlőim nem tudtak felvilágosítást adni az ólaskertek megszűnésének okára. Az idevonatkozó kérdésekre adott feleletekből arra lehet következtetni, hogy legfőbb ok a gazdálkodás szerkezetének megváltozása volt. A fentemlített négy falu ethnikailag és társadalmilag igen jól megkülönböztethetően eltér egymástól. Büdszentmihály a XVII. században - ha jogilag nem is - tényleg azonban hajdúszabadalommal élő szabad paraszti közösség volt, amely a XVIII. század elején, mikor földesúri hatalom alá jutott, földesurával szerződéses viszonyban állott. így szabad mezővárosi jogállását lényegében egészen 1848-ig megőrizte. Mint szabad jobbágyközösség, a falu territóriumával maga rendelkezett. Ezért a communitasnak mindig módja volt a lakók számára a belső telkek járulékaként kerthelyet osztani. Ez esetben tehát a hajdúvárosok példáját nem lehet elhanyagolni. Tiszabüd a XVII. század végén elnéptelenedett falu, amelyet az 1720-as években földesurai Ung és Zemplén megyéből leköltöző kárpátorosz szerződésesjobbágyokkal - ezek alkotják a ma görög katolikus lakosság zömét - és főleg a szomszédos Taktaközből származó református magyarokkal népesítettek be. A benépesítés meglehetős lassan ment, még az 1750-es években is tudunk beköltözőkről. Tiszadada a XVII. században kuriális nemesi falu volt. Az itt lakó - lényegében a környező falvak jobbágyaihoz hasonló gazdálkodást űző - kisnemeseknek jobbágyaik nincsenek. A faluközösséget tehát a jobbágy gazdálkodási formában élő kisnemesség alkotta. A falu életfolytonossága még a XVII. század végének zavaros viszonyai között sem szakadt meg. Tiszadob a XVII. században kincstári birtok, a következő század elején az Andrássyak kapták meg, akik az eredetileg magyar lakosságot gömöri és zempléni birtokaikról áttelepített jobbágyokkal gyarapították. A XVII. század végén a falu néhány évtizedig pusztán állott, eredeti lakói - akiket ennek ellenére számon tartottak - részben Tiszadadán, részben Polgáron húzták meg magukat. Az elköltözött családok egy része később visszatelepült a faluba.