Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
A négy falu lakossága tehát négy különböző társadalmi szintet jelent, ethnikailag különböző eredetű, sőt egy részük távolabbi más települési jellegű vidékről származik. Ennek ellenére a településforma meglepően egységes, mind azokon a helyeken, ahol a kontinuitás sohasem szakadt meg, mind pedig ott, ahol újonnan telepített lakosok élnek. Tiszadada és Szentmihály esetében a kertes települési formát mindenesetre régebbinek kell tekintenünk a XVIII. századnál, míg Tiszabüdön bizonyosan az újjátelepülés után alakult ki, mert az új falu nem is a régi helyére települt vissza, tehát a korábban esetleg meglevő kerteknek még nyoma is elenyészett a több mint félévszázados pusztán állás idején. Ez esetben tehát a szomszéd falvakban élő településforma átvétele, sőt kialakulásának időpontja is bizonyosan megállapítható. Tiszadobon - mivel itt a falu csak két évtizedig állott pusztán - amenynyiben korábban voltak ólaskertek a lakóházak tartozékaként, és esetleg meglevő kertek nyoma nem enyészett el, itt a beköltöző jobbágyok, akik az újjátelepítés után az őslakosságnak mintegy 1/3 részét tették, átvették a régebben meglevő települési formát. Az ólaskertes települési fonna eredete még nincs tisztázva, ezért minden kis adalék fontos lehet megértése szempontjából. Mind a négy faluban megállapítható viszont, hogy a településforma felbomlásában a népesség szaporodásán és a belső telek túlzsúfoltságán kívül a gazdálkodás szerkezetében bekövetkezett változásnak is része van. Adatközlőim, de a levéltári adatok is alátámasztják, hogy a múlt század közepéig - a Tisza szabályozásáig - az említett falvak határának csak csekély részén folyt földművelés. A vízjárta réteken nagymértékű szénagazdálkodás és állattartás volt. Ez az állattartás azonban mégsem volt szilaj pásztorkodás - az adatközlők egyértelműen állítják, hogy szilaj módon csak az uradalmak tartották a jószágot - jóllehet, a heverő marha tavasztól őszig a rétben járt, de szétverés után kötelén lekötve az ólaskert istállójában takarmányon élt. Viszont a szántóföldi gazdálkodáshoz viszonyítva az állattartás mégis jelentékeny volt. Egy egész telkes gazda - akinek 30 hold földje volt - 12-14 darab lovat és szarvasmarhát is tartott. A rétek lecsapolása után az állattartás, főleg a takarmány hiány miatt rohamosan csökkenni kezdett. Mivel a lecsapolt rétek helyén uradalmi majorok keletkeztek, a falubeli gazdák legelője az úrbéres telkek után kimért, csekély terjedelmű területre szorult vissza, s megszűnt a korábban a földesurakkal közösen használt legelőn folytatott állattenyésztés. A mind gyorsabb ütemben aprózódó parasztbirtokok már nem tudtak annyi állatot eltartani, mint korábban, így a kertekben a nagy számú jószág tartására alkalmas ólak jelentőségüket elveszítették. A kerteket először takarmány - répa, lucerna és csalamádé - később burgonya termesztésére, majd gyümölcsösnek használták, végül felosztva lakóházzal építették be. Ma már csak a nagy telkek és az itt-ott látható garádják emlékeztetnek az egykori állapotra.
